Ha úgy akarjuk, velünk marad

Labdarúgóként olimpiai bajnok (1952), világbajnoki ezüstérmes (1954), háromszoros BEK-győztes (1959, 1960, 1966), alighanem örök életre megdönthetetlen rekordot felállítva, a XX. század hivatalosan elismert gólkirályaként 85 magyar válogatott mérkőzésen 84, a Kispest (később a Honvéd) és a Real Madrid játékosaként összesen 529 magyar, illetve spanyol bajnoki meccsen 514 találat szerzője. Emberként kifogástalan férj és családapa, hűséges barát, mindenre kapható csibész, mégis angyali figura, itthon, majd idegenbe szakadva is minden magyar istápolója, ahogy Alfredo Di Stéfano fogalmazott: egyszemélyes magyar nagykövetség. Puskás Ferenc eredményekben, kalandokban és élményekben gazdag pályafutását egy cikkben lehetetlen megírni, ahhoz könyv kell – amint azt számos szerző, legutóbb és legigényesebben Szöllősi György megcselekedte –, legfeljebb a legfontosabb események felvillantására, egyfajta összegzésre vállalkozhatunk. És talán a rádöbbentésre: milyen szerencsében volt részünk, hogy a világ legismertebb magyarja közöttünk élt, s mit vesztettünk azáltal, hogy eltávozott közülünk.