Georgi Markov, a BBC bolgár osztályának tagja, a Szabad Európa Rádió (SZER) és a Deutsche Welle külső munkatársa 1978. szeptember 7-én kiszállt kocsijából a londoni Waterloo híd déli oldalán levő parkolóban. A hídon autóbuszra várt, hogy két megállót menjen a Bush House, a BBC Világszolgálata székházának bejáratához. Hirtelen éles fájdalmat érzett a lábában. Egy jól öltözött férfi idegen kiejtéssel bocsánatot kért, amiért esernyője hegyes végével Markov lábához ért, majd eltűnt a híd reggeli forgalmában. Amikor Markov beért irodájába, apró piros pontot talált a lábán.
Este már magas láza volt. Az orvos nem tudta megállapítani, mi baja a betegnek. Másnap kórházba kellett szállítani, de ott is tanácstalanul álltak a jelenség előtt. Szervezete semmilyen kezelésre nem reagált. Szeptember 11-én az 59 éves író meghalt a kórházban. A halála utáni vizsgálatok során megállapították, hogy parányi, ricint tartalmazó golyót lőttek a lábába. Ha erre életében rájöttek volna a kórházban, akkor sem tudták volna megmenteni: a méregnek nincs ismert ellenszere.
Georgi Markov ismert író és publicista volt Todor Zsivkov Bulgáriájában. Mint az írószövetség tagja, a rendszer értelmiségi elitjéhez tartozott, aki személyes érintkezésben állt a politikai vezetőkkel, de amikor új darabját a cenzúra nem engedte színpadra, a többit pedig levették a műsorról, elhagyta Bulgáriát. Londonban állásra talált a BBC Világszolgálatánál, de Zsivkov gyűlöletét a SZER hullámhosszán közvetített írásaival vívta ki. Ezekben számos intim részletet közölt a bolgár politikai elit erkölcsi romlottságáról és korruptságáról. Később a KGB disszidált tisztjeinek beszámolóiból, a szovjet rendszer bukása után pedig addig titkos iratokból kiderült, hogy Georgi Markov meggyilkolását a KGB szervezte meg.
Akkor még javában folyt a harc a kommunista és a nyugati titkosszolgálatok között, de a BBC munkatársai számára is újdonság volt, hogy a Scotland Yard nyomozói heteken át serénykednek a bolgár szerkesztőségben, és hogy a Bush House-ban dolgozóknak fényképes névjegyet kell viselniük.
Hogy végül is miért kellett meghalnia Markovnak, arra talán sosem kapunk pontos választ. Most november 15-én ugyanis íróasztalánál halva találták a 61 éves Bozsidar Dojcsevet, aki 1991-től állt a nemzeti hírszerzés archívuma élén. Ez a szófiai archívum tartalmazza többek között a bolgár titkosszolgálatok 1989 előtti piszkos ügyeinek nyomait, valamint az egykori ügynökök adatait. A hivatalos indoklás szerint Dojcsev öngyilkos lett: szolgálati fegyverével főbe lőtte magát. Ezt a verziót azonban azonnal megkérdőjelezték a bolgár ellenzéki politikusok és a média hírmagyarázói. Az időzítés ugyanis több mint gyanús: a bolgár parlament épp most készül feloldani az archívumban őrzött anyagok titkosságát, köztük az egykori hírszerzési igazgatóság dokumentumaiét is. Ezt az igazgatóságot 1989 előtt épp a most hirtelen elhalálozott Dojcsev irányította. Az anyagokból olyan homályos ügyekre derülhetne fény, mint a II. János Pál pápa elleni merényletkísérlet körülményei vagy a Markov ellen sikerrel végrehajtott esernyős gyilkosság részletei. A legfőbb illetékes, Dojcsev halálával azonban nehéz lesz rekonstruálni, hogy hiányoznak-e az ezekre vonatkozó iratok a dokumentumtárból.
Mindeközben folyik Londonban az újabb kémdráma szálainak kibogozása. Alekszandr Litvinyenko esete mutatja, hogy a mai orosz titkosszolgálat a KGB (és a bolgár hírszerzés) méltó utódja. Litvinyenko kettős bűne az volt, hogy kivált a kémelhárító szolgálatból, és árulóvá vált a KGB olyan egykori lelkes ügynökeinek szemében, mint Vlagyimir Putyin, illetve hogy élesen bírálta az orosz elnököt.
Hat éve kért menedékjogot Angliában, a múlt hónapban lett brit állampolgár. Kezdettől fogva az életére törtek, két éve például pokolgéppel ellátott gyermekkocsit toltak a háza elé.
Litvinyenko 1988-ban lett a KGB kémelhárító részlegének tagja, amelyet most Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (SZBSZ) hívnak. Röviddel azután, hogy Putyin került a szervezet élére, Litvinyenko sajtóértekezleten azt állította, hogy parancsot kapott a jelenleg Angliában élő Borisz Berezovszkij meggyilkolására. Attól kezdve nem volt nyugta, többször ült börtönben, míg végül Angliába menekült. 2002-ben könyve jelent meg Oroszország felrobbantása: a belső terror címmel. Ebben megírta, hogy 1999-ben az SZBSZ robbantott fel egy lakóházat, a merénylet több mint 300 életet követelt. A robbantást a csecsen terroristák számlájára írták.
Litvinyenko az ellene elkövetett merénylet előtti hetekben a Politkovszkaja-ügyben nyomozott. Anna Politkovszkaja újságírót, aki hivatalos szervek visszaéléseire derített fényt, október 7-én agyonlőtték Moszkvában a háza előtt. Az egykori KGB-tiszt meggyőződése, hogy felsőbb utasításra tették el láb alól. November elsején Litvinyenko fél órát töltött Londonban Mario Scaramella olasz egyetemi előadóval, aki a hidegháború idején a KGB tevékenységének szakértője volt. Scaramella listát mutatott az orosz disszidensnek, amelyen azok neve szerepelt, akiket a KGB utódszerve meg akart ölni. Litvinyenko neve is a listán volt.
Litvinyenko november elején egy étteremben iratokat vett át orosz ismerősétől a Politkovszkaja-gyilkosság részleteiről. Attól kezdve egyre betegebb lett, a múlt szombaton bevitték a londoni egyetemi klinikára. Kezdetben megállapították, hogy talliummérgezésben szenved.
A tallium színtelen, szagtalan, íztelen szer, egyetlen gramm halálos belőle, a brit titkosszolgálat szerint orosz ügynökök gyakori eszköze. A mérgezés tünetei emlékeztetnek a rák elleni kemoterápia-kezelés hatására, ha túladagolják a gyógyszereket. Az erőteljes, negyvenhárom éves férfi önmaga árnyéka lett, kihullt a haja, felpuffadt az arca, nem evett. Hétfőn az intenzív osztályra került, kedden már elvesztette eszméletét, és csütörtök éjjel meghalt. Azóta az orvosok már kizárják a talliummérgezést, ám tanácstalanok, hogy akkor valójában mi is okozta Litvinyenko halálát.
Az ügy súlyos kárt okoz az angol–orosz kapcsolatban. A Kreml nyilatkozata szerint fantázia szüleménye, hogy az orosz kormánynak köze van a merénylethez, és még az SZBSZ is cáfolta, hogy része van benne. Brit részről is kínos a dolog, hiszen Tony Blair szeretné feléleszteni az iraki háború előtti jó viszonyt Putyinnal.
Közismert tény, hogy a brit és az orosz titkosszolgálatok évtizedek óta szüntelen párviadalt folytatnak egymással, amely nem nélkülözi a drámai fordulatokat sem. A brit MI6, a titkosszolgálat hírszerzési osztálya több tagjáról például 1962-ben derült ki, hogy sok éve a KGB-nek dolgozik. Tíz évvel ezelőtt, 1996 augusztusában viszont Norman MacSween a moszkvai tévé adásában lepleződött le, amint találkozni próbál Platon Obuhov orosz ügynökkel. Ugyancsak 1996-ban a Spiegel leplezte le az angol Rosemary Sharpe-ot, aki három német ügynöknek fizetett orosz hadititkokért.
Peter Wright, az MI5, a kémelhárító szolgálat egyik tagja könyvet adott ki, amelyben leírta, hogyan iparkodott a szervezet lehallgatni a szovjet követség tagjai között zajló beszélgetéseket elektronikus berendezésekkel. Az sem merült teljesen feledésbe, hogy amikor 1955-ben Hruscsov és Bulganyin hivatalos látogatásra érkezett Angliába egy szovjet hadihajón, míg a vendégek a brit kormány vendégszeretetét élvezték, a brit tengerészet békaembere a szovjet hajó „szoknyája” alá próbált kukucskálni. Ám a szovjetek éberek voltak: az angol tengerésztiszt holttestét a southamptoni kikötő vizéből húzták ki a hajó távozta után.
A kémelhárításban szakmai kockázat a gyilkosság. Mindazonáltal a Markov-gyilkosságban és a Litvinyenko elleni merényletnek tűnő esetben az a különös a többi hasonló merénylethez képest, hogy nem kémek, hanem vezető politikusokat támadó személyek ellen irányult. Markov Zsivkovot, Litvinyenko Putyint tette megnyilatkozásainak céltáblájává. Cserében ők maguk is céltáblák lettek – sajnos nem csupán szavaké.
origo.hu
Újabb sokkoló részletek az utcai lövöldözésről: fejre célzott a fegyveres
