Két év múlva százéves lesz ez a vasútvonal, amely igen fontos a régió közlekedésében, hiszen például Szilvásváradról Nekézseny, Sáta vagy Királd falvakba nem lehet busszal eljutni – hívja fel figyelmünket a vidék adottságaira Szaniszló László, Szilvásvárad függetlenként megválasztott ifjú polgármestere. – Ezen a környéken nem futnak párhuzamosan a sínek a közúttal, erre bizonyság, hogy amikor egy időben mentesítő busz járt a vonat helyett, akkor bizony nagy kacskaringókat kellett leírnia.
Szaniszló László szerint stratégiai indokok is szólnak a vasút megtartása mellett, ugyanis ha a fővonallal bármi történne Füzesabony és Miskolc között, akkor ez az alternatív útvonal.
Igaz, erről vajmi kevés szó esik. Az viszont köztudott, hogy Ózd és Putnok térségében több bánya is működött, amely becsukta kapuit az elmúlt másfél évtizedben. A polgármester egyre több embertől hallja azt is, hogy talán érdemes lenne újra megnyitni néhányat, hiszen a jelenlegi gáz- és faárak mellett elképzelhető, hogy sokan visszaállnának szénfűtésre, és akkor ismét megérné a kitermelés. Így pedig különösen nagy szükség lenne a vasúti szállításra. Ami viszont tény: márciustól októberig iskolás csoportok járnak kirándulni Putnokról a Szalajka-völgybe és Egerbe, természetesen rokonok is ellátogatnak egymáshoz vonattal, és akkor még nem beszéltünk az lakóhelyük és a kollégium között ingázó diákokról. Az biztos: péntek délután és vasárnap megtelik a piroska középiskolásokkal és egyetemistákkal.
Szilvásváradról Putnokra egy hétköznap délelőtt, 10 óra 30 perckor indul a vonatunk, amelyen végül nyolcan utazunk a jegyvizsgálóval együtt. Ahhoz képest, hogy holtidőről van szó, nem rossz a „felhozatal”. Ez az ország egyik legszebb vonala, jó lenne nézelődni, tűnődöm, úgyhogy addig próbálok beszélgetni az utasokkal, amíg el nem indul a piroska. Az ajtó mellett helyet foglaló fiú elszenderedett, úgyhogy odalépek két úrhoz.
– Úgy tudjuk, Egertől Szilvásváradig továbbra is lesz személyforgalom, de innen Putnokig biztos nem jár majd vonat – hallhatjuk S. Z-től. Most „csak” azért utazik errefelé, mert még egyszer meg szeretné nézni ezt a vonalat. Egyébként az ország egy másik részén mozdonyvezető, ezért nem vállalja a teljes nevét. – A kérdés az, mikor indul az utolsó vonat. A jegyvizsgáló kolléga az előbb azt mondta, hogy még egy évig minden marad a régiben. Én úgy tudom, december közepétől megszűnik itt a személyszállítás. Végül is mindegy, az idén vagy jövőre, egyszerűen katasztrofális, ami történik. A szárnyvonalak lezüllesztése nem véletlen. Annyira lassan tud csak haladni ez a vonat, hogy biztosan nem fog lobogni a hajunk – teszi hozzá.
Valóban, egy óra húsz perc alatt 34 kilométert megtenni szinte időutazásnak számít. A mozdonyvezető úr szerint a pálya állapota olyan, hogy lassan a földön megy a vonat. Az előjelek nem túl biztatók: ha a MÁV-tól azt hallani, nem szünteti meg, csak szünetelteti a forgalmat, akkor annak a vonalnak annyi. Erre az elmúlt évtizedekből számos példa kínálkozik.
– Egyesek kimondottan várják, hogy megszűnjön a vonatközlekedés, hiszen akkor fel lehet szedni a sínt, el lehet hordani a különböző létesítményeket – állítja S. Z. – Ugyanakkor más érdekek is állhatnak a háttérben, hiszen a személyszállítás megszüntetésével teljesen lezüllik az adott vonal, akkor aztán következik a teherforgalom leállítása. Az Eger és Szilvásvárad közötti Bélapátfalván a cementgyárhoz vágányok vezettek, amelyeket tökéletesen kihasználtak. Ám felszedték az egészet, úgyhogy most már kizárólag kamionnal lehet szállítani onnan az árut. Az a baj, hogy a vasútnál a szakirányú végzettségű embereket kirugdalták a felsőbb szintekről, és menedzserszemléletű személyeket tettek a helyükre, akik azt sem tudják, hogy a sínen gurul-e a vonat, vagy a mozdony alatt húzzák a sínt.
Barátja, P. J. a vonatok szerelmeseként úgy tartja, Magyarországon éppen a vasúti közlekedést kellene fejleszteni, hiszen gazdaságos, kényelmes és környezetbarát. Persze veszteséges a személyszállítás, mint Európában szinte mindenütt, ám ha ésszerűsítenék a menetrendet, akkor sokkal kevesebbel kellene beszállnia az államnak, mondják az urak. Az országban sok helyen nagyon rossz a csatlakozás, és a fejlesztések elmaradása miatt a legtöbb szárnyvonalon borzasztó lassúak a vonatok. Úgy hallották itteni MÁV-os kollégáiktól, hogy reggelenként és esténként, valamint hét végén egész nap mégis szép számmal utaznak a vonalon, viszont hétköznapokon a délelőtt második és a délután első felében csak néhányan közlekednek a piroskán.
A két úr azt latolgatja, hogy a menetrend ésszerűsítése mennyi utast csábítana vissza a fő- és a szárnyvonalakra. Abban megegyeznek, hogy sokan visszaszoknának a buszról a vonatra, de a fejlesztést elengedhetetlennek tartják, és az nem olcsó mulatság. Persze az új mozdonyok és kocsik nem biztos, hogy többe kerülnének, mint az új buszok, nem beszélve az ésszerűtlenül nagy buszforgalom miatt (is) tönkremenő utak rendbehozataláról, tehát még a vonatpályát is megérné korszerűsíteni.
Megáll a vonat Nagyvisnyó állomáson, ahol felszáll egy fejkendős nénike és egy fiatal hölgy. Kiderül, hogy az utóbbi rendszeresen használja a vonatot, és nem csupán azért, mert érzelmileg ragaszkodik hozzá.
– Egy héten háromszor-négyszer megyek vele Sátáig meg vissza – mondja Fehér Lászlóné. – Ott laknak a testvéreim. Jobb a vonat, mint a busz, mert az ő házukhoz meg hozzám is közelebb áll meg. Olcsóbb ezzel utazni, a buszjegy a duplája, mivel majdnem kétszer olyan hosszú úgy az út. Jobban is szeretem a vonatot, kényelmesebb, a buszon hányingerem szokott lenni. Ezen nem vagyok beteg, a piroskán senkinek sincs baja.
Be is érünk Nekézsenybe, majd kisvártatva Sátára, ahol a két hölgy le-, egy úr pedig felszáll. Feltűnő, hogy viszonylag sok nagy családi ház van a környéken, de egyértelműen látszik, hogy ezek még a hatvanas, hetvenes, illetve a nyolcvanas években épültek. A tájban viszont lehet gyönyörködni, az ország egyik rendkívül festői, mégis kevéssé ismert vidékén farigcsáljuk a kilométereket. Jobbra az Upponyi-hegység, balra a Heves–Borsodi-dombság lankái, kopasz és erdős dombok váltogatják egymást.
Megáll a vonat, leszáll a kalauz. Kiderül, hogy e helyütt közút keresztezi a síneket, ahol is a sorompót le kell ereszteni. A kalauznak. 2006-ban. Két és fél évvel az európai uniós csatlakozás után. A jegyvizsgáló kulccsal kinyitja a sínek mellett árválkodó dobozt, ahol a varázslatos szerkentyű rejlik. Leereszti a sorompót, a vonat átzötyög a kereszteződésen, így aztán fel lehet húzni a biztonsági alkalmatosságot. A doboz kulcsra záratik, majd a fürge MÁV-dolgozó felpattan a vonatra. Indulás tovább. Szinte fel sem ocsúdok a ritka élményből, már egy alagútban kattognak a kerekek, ránk pedig sötétség borul vagy egy percre. Egy nyugati turista biztos nem értené, miért nem lehet bekapcsolni a világítást akár csak ennyi időre is, de itt már senki sem kérdezősködik az okokról. Talán elég ennyi: egyre több jellegzetes ház tűnik fel, amelyekben hajdani bányászcsaládok laknak.
– Nagyon nagy a szegénység ezen a vidéken – erősíti meg Orehovszki Lajos. – Ózdon, Putnokon és a falvakban is rossz a helyzet.
Orehovszki Lajos Sátán lakik, bányász volt 1991-ig, de akkor megszűnt a munkahelye. Felesége szintén a bánya alkalmazásában állt, ő is elvesztette a munkáját. Mind a ketten szociális segélyt kapnak, valamivel több mint 23 ezer forintot. Ebből, vagyis 47 ezerből kellene megélniük.
Egy ismerősének köszönhetően a sátai férfi egy évben több hónapig idénymunkát vállal Százhalombattán egy gyümölcsösben. Azonban nincs mindenkinek ilyen szerencséje. Alig néhány falusi embernek van állása a városokban, így többen falopással, illetve -eladással foglalkoznak. Pénzt kell keresni, és csak az erdő maradt. Van úgy, hogy a hajdani bányász jön a vonattal, és a kalauzzal észreveszik, hogy néhány nap alatt kopasz lett egy domb. Úgy gondolja: a legnagyobb gond, hogy a fiataloknak sincs munkájuk, pedig közülük sokan bizony keményen dolgoznának. Az ő nagyobbik fia kitanulta a géplakatosszakmát, de nem vették fel sehova. Menne a gyerek bárhová, mert a környéken reménytelen a helyzet. A fiatalok közül ezért évről évre jó néhányan úgy határoznak, hogy elköltöznek innen.
– Vagy elmennek dolgozni az ország más részeibe, Pestre, a Dunántúlra, ha tudnak, vagy elkezdenek csellengeni, kábítószerezni – figyelmeztet Orehovszki úr. – Putnokon rengetegen szívnak hígítót, ragasztót, esetleg füves cigit, amihez csak hozzájutnak. Ehhez viszont pénz kell, úgyhogy sok a rablás, a verekedés is. Este hat óra után nem tanácsos járkálni a városban. A kisebb gyerekünk oda jár 6. osztályba, ismerem a helyzetet. Nagyon elhanyagolt vidék vagyunk, és még ezt a vasutat is meg akarják szüntetni.
Tényleg szegény a környék, látszik a házakon, ahogy áthaladunk a jókora kiterjedésű Királd községen. Jó néhány porta szépen rendben van tartva, de megannyi ház homlokzatára már kiült a reményvesztettség. Pedig ez a táj a kőhajításnyira lévő Lázbérci-víztározóval szinte kínálja magát a falusi turizmusra. Az itteniek zömének azonban még egy kis alaptőkéje sincs. Megérkezünk Putnokra, ahol egy pillanatra előfeslik a Monarchia békeideje. Az előző századforduló környékén épült vasútállomást nemrég renoválhatták. Kívül 1906-ot, belül 2006-ot „írunk”, minden modern és tiszta, de az illemhelyiségek zárva vannak. Kiderül, a rongálóktól muszáj óvni, amit lehet. Az állomás előtti parkolóban óriási térkép, rajta felirat: Putnok, Gömör vármegye. Káprázatos szecessziós épületegyüttes, a kis polgárházak és az impozáns városháza szintén a történelmi Magyarországot idézik.
– A megélhetés mifelénk sokkal nehezebb, mint az ország más vidékein – fejtegeti Tamás Barnabás polgármester, akit immár negyedszerre választottak meg a városka első emberének, méghozzá polgári színekben. – Közismert, hogy a rendszerváltás után nagyrészt bezártak a környék bányái, üzemei. Most, az uniós világban lenne némi esély a lassú felzárkózásra, de a kormánykoalíció centralizálni akarja a hatalmat, többek között az újfajta kistérségek kialakításával, amelyek egy-egy szocialista vezetésű városra épülnének. Azt próbálják bizonygatni az embereknek, hogy ez a fejlődés záloga. Pedig inkább olyan feltételeket kellene biztosítaniuk, hogy a polgárok becsületes munkából becsületesen megéljenek. Ez ebben a térségben nincs így, egyértelmű, hogy munkahelyteremtéssel nem foglalkozik a kormány, sőt intézkedéseivel csak rontja a helyzetet, így térségünket, illetve városunkat egyre nehezebb megközelíteni.
A putnoki városvezető szerint a Sajó völgyében közúthálózat-fejlesztésről egyáltalán nem beszélhetünk, sőt két vasúti szárnyvonalat is megszüntetnek, így a megélhetés még nehezebb lesz. Kisebb lesz az esély arra, hogy befektetők érkezzenek, mert a közúti szállítás drága, errefelé pedig még nehézkes is. Tamás Barnabás biztos abban, hogy ha a teherszállítást megfelelő módon megszervezné a MÁV, akkor a személyszállítás olcsóbb lenne, és nem a bezárás, hanem a fejlesztés lenne a sorsa a szárnyvonalaknak. A messzi Budapesten nem veszik figyelembe azt sem, hogy az itt élők kötődnek a vasúthoz. A kis motorvonatok az emberek önbecsülését is erősítik, és hozzájárulnak komfortérzetükhöz.
Nehéz ilyen sanyarú sorsú régióban, egy elszegényedett városban az önkormányzatnak távlatos elképzelésekkel működnie, mindazonáltal Putnok sikeresen indult több európai uniós pályázaton, olyannyira, hogy a Sajó völgyében az egy lakosra jutó EU-s pénzek tekintetében az első helyre került. Ehhez az is szükségeltetett, hogy külön térségfejlesztési menedzserirodát hozzon létre a város. Putnok nyert „A 21. század iskolája” pályázaton, aminek köszönhetően az általános iskola egyik szárnyát méltó módon felújíthatták. Új piac is épül uniós pénzekből. A gömöri néphagyományokat megőrző kétéves képzésre is kap európai forrásokat a város. Ennek jóvoltából 24 helyi polgár újratanulhatja a vidék régi receptjeit, és kézműves termékeket is elő tudnak majd állítani. Örömteli, hogy ilyesmire már most van kereslet. A város sikeresen pályázott a környezet megóvása címén is, így két esztendő alatt kiképeznek szintén 24 lakost erdőgondozásra, faipari termékek gyártására. A város kötelezettséget vállalt arra, hogy őket a későbbiekben foglalkoztatja. Ez rendkívül fontos, egyrészt azért, mert parkgondozókból és faipari szakmunkásokból hiány mutatkozik a környéken, másrészt mert Ózd, Kazincbarcika és Miskolc térségében a környezet védelme ritkán élvez elsőbbséget.
Kérdés, hogy a 18 éves átlagéletkort elért megyei buszok még nagyobb szerepet kapnak-e, vagy esetleg marad a környezetbarát vasút Putnok és Szilvásvárad között…
origo.hu
Mindkét irányban le kellett zárni az M5-öst, akkora a baj
