Kémkedő hobbiszakács

A kemény szovjet iskolát megjárt, nyolcvanhárom esztendős német csekista, Markus Wolf, az NDK hírszerzésének főnöke a múlt hét óta halott. Megannyi olyan titkot vitt magával a sírba, amelyek felderítésével ma is foglalatoskodik a német szövetségi llamügyészség.

A sors iróniája: Markus Wolf sírkövén történelmi fordulatokban gazdag dátum lesz olvasható – november 9. E nap meglehetősen vészjósló a németek történelmében. 1918-ban az utolsó császár lemondása; 1923-ban Adolf Hitler puccskísérlete; 1926-ban az ördögien gonosz Joseph Goebbels helyfoglalása Berlinben; 1938-ban a holokausztot bevezető Reichskristallnacht; és egy kivétel: 1989-ben a berlini válaszfal leomlása, amelyik viszont nem éppen tartozhat Wolf kedvenc emléknapjai közé.
E furcsa sorozatot folytatja a nemzetiszocialisták által elüldözött, majd az emigrációból visszatérve a rendszer ellenségeit a nácikéhoz hasonló kegyetlenséggel hajszoló Markus Wolf, a múlt század kémvilágának szürke eminenciása. A német média „arc nélkül férfiként” emlegette, tekintettel arra, hogy több mint húsz éven keresztül senkinek sem sikerült lefényképeznie. A véletlen rántotta le róla a leplet 1979-ben. Ekkor álnéven, „szigorúan titkos” előkészítés után Stockholmba utazott, ahol – anélkül, hogy észrevette volna – lencsevégre került. A képet a keletnémet titkosszolgálat egyik átállt tagja azonosította, és a szenzációnak számító fotót címoldalán közölte a Spiegel hírmagazin.
Markus Wolf, az NDK államvédelmi minisztériuma külföldi kémakcióit szervező főosztályának (HVA) vezetője, százkét állami kitüntetés birtokosa politikailag terhelt családból származott. Zsidó származású apja – orvos és drámaíró, a kommunista párt tagja – a nemzetiszocialisták hatalomra jutása után családjával együtt Svájcon, majd Franciaországon keresztül a Szovjetunióba emigrált, Markus tizenegy éves fejjel érkezett Moszkvába. A német nyelvű Karl Liebknecht iskola, az orosz Fritjof Nansen és a Komintern-iskola elvégzésével kirajzolódott életútja: pártfunkcionárius lesz a kommunisták uralta, háború utáni Németországban. Tagja az úgynevezett Ulbricht-csoportnak, amely 1945 áprilisában határozott megbízással érkezik német földre: a Vörös Hadsereg támogatásával előkészíteni a kommunista hatalomátvételt. Walter Ulbricht első utasítása credo Markus Wolf számára: „Keltsünk demokratikus benyomást, de mindent a kezünkben kell tartanunk!” Először újságírói feladatot kapott: tudósított a háborús bűnösök nürnbergi peréről. A munka nem elégítette ki, a kommunista rendszer más központi feladatkörébe igyekezett, és ennek megfelelően került az 1951-ben alakult Gazdaságtudományi Kutatóintézetbe, amely nem volt egyéb, mint a kémszolgálat álcázott szervezete. Ügyes intrikusként hamarosan feljutott a csúcsra, és végül több mint három évtizeden keresztül vezette az NDK külföldi kémszolgálatát.
A mindenekelőtt az NSZK ellen irányuló fáradozásai során semmitől sem rettent vissza: zsarolás, emberrablás, halál az árulókra. Különösen alattomos eljárásnak bizonyult a „Rómeó-princípium” alkalmazása. A Stasi ápolt, jóképű, playboy típusú ügynökökkel figyeltette a bonni minisztériumokban bizalmi pozícióba jutott, de magányosan élő titkárnőket, akik azután áldozatául estek a behízelgő szépfiúk hódításának.
Wolf a gazdaságilag gyenge lábakon álló szocialista rendszer gondjai ellenére is jelentős anyagiak felett rendelkezett, és pénzzel hálózta be a naiv nyugati szimpatizánsokat, politikusokat, diplomatákat, újságírókat, tudósokat. E hírszerzők „szeplőtelen, elismerést érdemlő emberek voltak, akiket nem lehet összehasonlítani a nyugati szolgálatok ügynökeivel!” – hangoztatta mindvégig Wolf.
A fennmaradt Stasi-dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a keletnémet titkosszolgálat harminc esztendő során több mint négymillió személyt vett rá az árulásra, a besúgásra. Legnagyobb sikerét azzal érte el, hogy ügynökét beépítette a szociáldemokrata kancellár, Willy Brandt közvetlen környezetébe. A kormányfő személyi asszisztenseként működő, az SPD-politikus családjának bizalmát élvező Günter Guillaume leleplezése 1974-ben a kancellár bukását vonta maga után.
A gorbacsovi peresztrojka hatására az intelligens Wolf már az agonizáló NDK-ban megkezdte visszavonulásának előkészítését, saját kérésére távozott posztjáról, és írói tevékenységére összpontosított. Első könyve – a Trojka – 1989-ben jelent meg. Később – talán azzal a céllal, hogy szimpátiát keltsen személye iránt – egy szakácskönyvvel is előrukkolt. Szerinte az, hogy mit főz ki egy kém, és mit kotyvaszt valaki a konyhában, hasonlóan kreatív tevékenységet takar. A hobbiszakács szerepében igyekezett tehát szolid polgári benyomást kelteni. Ám a keletnémet–szovjet kapcsolatok alapos ismerői meggyőződéssel állítják, hogy továbbra is szoros kapcsolatot tartott fenn a KGB-vel.
E szimpátiára szüksége is volt, hiszen nem lehetett teljesen biztos abban, hogy nem vonják felelősségre sötét múltja miatt. A német újraegyesítés következményeitől tartva – előkelő helyet foglalt el azok listáján, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben – Ausztrián keresztül ismételten Moszkvába menekült. Később visszatért Németországba, ahol kétszer is bírósági eljárást folytattak ellene. Előbb hazaárulás és vesztegetés miatt kapott hat év fegyházbüntetést. A börtönkapu azonban nem zárult be mögötte. Jól jött neki a szövetségi alkotmánybíróság döntése, amely szerint hajdani NDK-állampolgárok a besúgói tevékenységük miatt büntetőjogilag csak feltételesen vonhatók felelősségre. Másodszorra négy évre ítélték személyes szabadság megsértése miatt – de az ítéletet felfüggesztették. A jogállam nagyvonalúsága megmentette a kiérdemelt büntetéstől.
A demokratikus NSZK bomlasztását szolgáló tevékenység karmestere egyetlen napot sem töltött a zárkában.
Emlékiratainak megjelenésekor (Kémfőnök a titkos háborúban. Emlékek) a politikai erőszak áldozatait támogató segélyszervezet szóvivője, Alexander Hussock kijelentette: „Akit ő a béke szolgálatában álló hírszerzőként ünnepel, az annak a rendszernek volt a szerves része, amely a bomlasztótevékenység, a zsarolás, az elhurcolás módszerével okozott emberi szenvedést.” Merőben más szemüvegen keresztül látja az NDK egységpártjának örökébe lépett szocialista PDS az elhárítás vezetőjét: „A párt alapvető megújulását elősegítő támogatása maradandó emlék. Ez érvényes arra a segítségre is, amelyet a rendszerváltás után abban a vitában nyújtott, amely a múlt feldolgozására irányult, és a demokratikus szocialista párt kialakulásához vezetett” – hangoztatta Lothar Bisky, a neokommunista PDS elnöke.
Valószínűleg felderíthetetlen örökségként hagyta hátra Markus Wolf az NDK állítólagos bérgyilkos-alakulatának ügyét. A szövetségi államügyészség ma is dolgozik azon, hogy a Brandenburgban őrizetbe vett Jürgen G. tevékenységét felderítse. Ő egy fedett nyomozóval folytatott beszélgetése során állítólag azt mondta, agyonlőtt egy hajdani minisztert. Az áldozat Siegfried Böhm, az NDK pénzügyminisztere lehetett. Vele és feleségével 1980 májusában Makarov pisztolyból leadott lövések végeztek. A keletnémet vezetés öngyilkosságról beszélt. Böhm a politbüró kritikusának számított, azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza az NDK drámaian rossz gazdasági helyzetét. A rendelkezésre álló Stasi-akták fényképeit értékelve a szövetségi bűnügyi hivatal arra a véleményre jutott, hogy a holttestek helyzete kizárja az öngyilkosság lehetőségét. Az állítólagos bérgyilkos múltja után kutatva a német sajtó munkatársai nem tartják kizártnak, hogy Jürgen G. több mint két tucat – általa ismeretlen – személy likvidálásának a tettese – a Stasi utasítására. A szolgálatból most végleg kilépett Markus Wolf rendre visszautasította a vádat, hogy ilyen „halálkommandót” irányított volna.