A hajdani szabályozatlan Tisza meandervonalban kanyargó partján a legkülönbözőbb korok népességének kultúráit tárták fel a régészek. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (VTT) néven ismertté vált munkálatok területén a kulturális örökség védelméről szóló törvényhez híven ugyanis megelőző ásatásokat kellett végezni. Amikor júliusban bejártuk a területet, számos jel arra mutatott, hogy félbeszakad a munka (erről írtunk július 15-i, valamint július 22-i számunkban). Szerencsére nem így történt. Szerencsére, mert az ásatások olyan leleteket hoztak felszínre, amelyek „szülőföldünk múltjának eddig ismeretlen zugaiba” engednek betekintést, és páratlan anyaggal gazdagítják a múzeumokat.
A múlt héten a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, az ELTE Régészeti Intézete és a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai tárták a nagyközönség elé e megelőző feltárások eddigi eredményeit. Eddigiekről beszélünk, mert a munkának jövőre folytatódnia kell. Újabb több tízezer négyzetméteren. Rákóczifalva határában, a Bivaly-tói töltésáthelyezés területén Horváth László, Csányi Marietta és Tárnoki Judit, a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója, valamint régészei eddig nyolc különböző korszak leleteit tárták fel. A munkát megosztották az ELTE Régészeti Intézetének munkatársaival és diákjaival, akiket Raczky Pál irányított.
Rákóczifalva jól ismert a régészek körében a XIX. század második felétől. Az itt napvilágra került késő bronzkori halotti urnák sehol másutt nem ismert díszítéséről nevezték el a valaha ezen a helyen élő népességet rákóczifalvi csoportnak. A területet a III–V. században a szarmaták és a gepidák lakták. A szarmaták négyszögletes alapú házaiból, különböző méretű gödreiből tömérdek lelet került elő. Állatcsontok, cseréptöredékek és sok tökéletesen ép agyagedény. Találtak a régészek a Római Birodalom területéről származó mázas edényeket, díszített terra sigillatákat is. Az óriási szarmata telepen különleges és látványos füstölőrendszerre bukkantak. Volt is vele dolguk, míg kibontották. A tizennyolc gödröt föld alatti kürtők kötik össze, az egész telepet behálózzák, sőt északkeleten továbbterjednek a település feltáratlan részére is. Mindez arra mutat, hogy a falu lakói valószínűleg nagy megrendelést kaphattak húsfüstölésre, ezért erre specializálódtak. Ilyen füstölőrendszert eddig sehonnan nem ismernek.
Az ásatás utolsó heteiben bukkantak rá a Bivaly-tó térségében egy nyolcvan sírból álló gazdag java rézkori temetőre, amelyet Kr. e. a IV. évezredben, a középső rézkori bodrogkeresztúri kultúra idején használtak az ott élők. Hamarosan előkerült három réztőr, nyolc aranycsüngő (nyolc aranylemezke, a felvarrásra szolgáló négy-négy lyukkal, a Magyar Nemzeti Múzeumban eddig 16 hasonlót őriznek), rézből készült női és férfiékszerek, valamint két ellentett élű rézcsákány. Ez utóbbi hatalmi jelvénynek számít, rendkívül ritka (eddig egyetlenegy került elő hiteles körülmények között). Tulajdonosa a közösség kiemelkedő tagja lehetett, erre mutat az igen nagy sírgödör, a halott fejéhez tett arannyal bevont végű bot (jogar?), a szép edénymellékletek, kőeszközök, nyílhegyek sora. A régészek a Kárpát-medence egyik leggazdagabb, ötezer éves temetőjét találták meg itt.
Ettől a lelőhelytől nem messze az ELTE csapata Szabó Gábor vezetésével összefüggő gepida településen dolgozott. Ilyet Magyarországon eddig még nem tártak fel. A házak, élelemtárolók, agyagkitermelő gödrök sok értékes leletet adtak.
A tiszaroffi árapasztó-tározó építése előtt Tiszagyenda falu külterületén az ásatást megelőzően végeztek geodéziai felmérést és geomágneses vizsgálatot Szabó Enikő vezetésével. Ekkor, az idén májusban került elő az a 63 ép ezüsttallérból és egy aranydukátból álló kincslelet, amelynek híre már bejárta az országot. Amint Polgár Zoltántól, a szolnoki Damjanich János Múzeum régészétől megtudtuk, az érméket 1617 és 1639 között verték, a pénzeknek több mint a felét II. Ferdinánd magyar király és német-római császár bocsátotta ki, az aranydukátot is. A kincs része II. Mátyás magyar király, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, II. Gusztáv Adolf svéd király, IV. Keresztély dán király egy-egy verete. Előkerültek velük együtt szász és braunschweigi hercegek tallérjai és a salzburgi érsekség érméi is. Hogy mikor és miért rejtették el őket? A szakemberek feltételezik, hogy 1643–45-ben, amikor I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hadjáratot vezetett III. Ferdinánd ellen. A falu, ahol a becses lelet előkerült – Tiszagyenda külterülete –, a régi hadi út és a kereskedelmi út mentén helyezkedik el, a Tisza árteréből kiemelkedő magas területen. A középkorban a Lak nevet viselte. Bagi Gábor történész találta meg az erre vonatkozó okleveles adatokat. A napokban befejeződő ásatáson feltárják mind a kora, mind a késő középkori települést. A török időkben kiépült második falu a korábbinak feltehetőleg nyomát sem látta, mondja a régész, a két korszak házai egymásba vannak ásva. A feltárás során megtalálták azt az iskolát is, amelyet Klebelsberg Kunó létesített 1928-ban, s a téeszesítéskor romboltak le 1962-ben. A következő évre marad Lak falu temetőjének és templomának feltárása – a régészek ehhez kérik a gát nyomvonalának a módosítását.
A tiszaroffi tározó gátjának nyomvonalán a szolnoki múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) régészei tizenhét lelőhelyen végeztek megelőző feltárást Kocsis László (MNM) vezetésével. „A földbe mélyített házak gazdag leletanyaga az előzetes felmérések szerint is jelentősen hozzájárul a II–IV. században itt élt szarmata lakosság, valamint az V. században betelepült gepida népesség együttélésének kutatásához. Ez a kevert szarmata–gepida lakosság olvadt be a VI. század végén a betelepülő avarok népességébe” – írja Kocsis László. Az egyik V. századi leégett házban megtalálták a szövőszék maradványait, a padlón szétszórva agyagnehezékek hevertek.
Tiszagyenda határában egy avar szolgálatban álló gepida nemzetségfő sírját találták meg a Tisza egyik holtágának medrében. A harcost kétélű kardjával, aranyozott bronzszegecsekkel díszített pajzzsal, nagyméretű bronz ivóedénnyel és vaslándzsával temették el. Feje mellé Mauritius bizánci császár aranysolidusát helyezték el. Sírja közelében megtalálták felszerszámozott áldozati lovát és kutyáját. A női sírokban fekvők ruháját vállon geometrikus mintájú, stilizált állatfejeket ábrázoló, köves berakással díszített bronz ruhakapcsoló tű, fibula fogta össze. Gyakran csontfésűt, gyűrűt, vaskést is tettek a halott mellé.
Az egymás fölé rétegződő korok házai között több a X–XI. századi, szép, korongolt kerámia került elő belőlük. Ezeknek a házaknak a lakóit találták meg két bolygatatlan női sírban, ezüst és bronz ékszerekkel eltemetve. Kocsis László felhívta a figyelmet arra, hogy a település folytonosságának egyik legfőbb bizonyítéka egy Árpád-kori földbe mélyített ház tapasztott agyagpadlója alól került elő. Egy kétezer-ötszáz éves, középső bronzkori temetkezés három sírja közül az egyik, szép edénymellékletekkel, bronz hajkarikával. A leletek igazolták a szakemberek azon korábbi sejtését, „hogy a Tisza-part vízjárta területeiből kiemelkedő magaslatokon mindenütt régi településnyomok vannak”.
Ahogy a Bodrogközben is, ahol hat ismert és további legalább öt potenciális lelőhely vár feltárásra. A leendő tározó területén, Pácin, Cigánd és Nagyrozvágy környékén is több korszak leleteit – telepnyomokat, temetkezéseket, köztük különleges avar sírokat – találták meg a kutatók. Cigánd határában az egyik Árpád-kori ház a korábbi időszakban lakóházként szolgált, később műhelyt rendeztek be benne, erre mutat a hatalmas kemence, ahonnan vassalak és -olvadék került elő.
Nagyrozvágyon Koós Judit, a miskolci Herman Ottó Múzeum régésze versenyt futott az idővel az idén nyáron, hogy be tudja fejezni határidőre a feltárást azon a valaha nagyon gazdag településen, amely a középső bronzkori füzesabonyi kultúrához köthető, és hazánkban páratlan.
origo.hu
Mindkét irányban le kellett zárni az M5-öst, akkora a baj
