Lengyel tükörből

Akkora országnak, mint Magyarország, nagyon fontos, milyennek látják. A külső megítélés, az ország képe nem elhanyagolható gazdasági tényező. Ahogy a megbízhatóság, a szavahihetőség is az. Az utóbbi hetekben nemegyszer kerültek magyarországi események a külföldi fő hírek közé. Mindezt fölerősítette az ’56-os forradalom jubileuma. A magyar közvélemény többségének viszonylag kevés fogalma volt arról, milyen jelentősnek tartja a totalitárius zsarnokság és idegen megszállás elleni népfölkelést az a „nagy” világ, amelyhez oly sokszor és oly kevés eredménnyel szoktunk igazságért föllebbezni.
Ötven éve a legtöbb segítség Lengyelországból érkezett. Ők pontosan tudták, mit jelent a zsarnokság és mit a fölkelés. Az elmúlt hetekben is a lengyel tömegtájékoztatás nyújtott leginkább hiteles képet Magyarországról. Az állami televízió október 23-án Budapestről adta egész nap műsorát. A lengyel újságírók ott voltak a történések sodrában, ők mutatták meg Lengyelországban a rendőri brutalitást, a megverteket és a megalázottakat. Ott nem születtek olyan, a magyar kormánykörök véleményét szajkózó elemzések, mint számos más országban. A lengyel közvéleményt nem lehet meggyőzni arról, hogy a hazugság igaz, hogy a durva trágárság retorikai teljesítmény.
Annak idején, amikor megszületett a Szolidaritás, a magyar tömegtájékoztatása már-már rasszista tónusban beszélt a „nem dolgozó” lengyelekről. Ezekért a hazugságokért lengyel barátaink igazsággal fizetnek. Ha már ők, a magyar újságírók soha nem kértek bocsánatot, akkor mi, a másik Magyarország nevében mondjunk most köszönetet.