„Te g… értelmiségi, kell ez, kell ez?!”

A rakodópart alsó kövén ült S. Viktor és a barátnője, majd sétálni indultak. Aztán október 23-án este olyan történt, amit talán József Attila sem hitt volna el, pedig a hatalomról neki is volt valamennyi tapasztalata. A Fővám tér közelében jártak, amikor lecsapott rájuk a rendőrkommandó. De hogyan kerültek oda, miért voltak rossz helyen, rossz időben? Ez ugyanis most a kedvenc szófordulat a hatóságok részéről. Nos, csak azért voltak ott, mert Viktor nagyszülei a Ferenciek terénél laknak. Ebből nem is lett volna baj, ha nem látják meg a televízióban, hogy éppen alattuk mi történik: kardlapozás, fél térdre ereszkedő rendőrök könnygázgránáttal célozva, pajzsosok, sisakosok fenyegető közeledése az Erzsébet hídhoz hátráló, füstbe burkolt tömeg irányába. Szó szót követ, búcsú a nagyszülőktől, mondván, jobb mielőbb hazaérni a fővárosi nagycsarnok közelébe. A baj itt kezdődött. Néhány perc múlva már a Ferenciek terén voltak. Kíváncsiságból nézték még az eseményeket. Később a vádat is úgy fogalmazták meg, hogy barikádot építettek és kövekkel dobálóztak. Viktor azonban ezt határozottan tagadta, mert mint mondta, nemhogy barikádot nem építettek, de még egy árva kőhöz sem értek.
Ahogyan elnéztem S. Viktor bölcsészhallgatót, óhatatlanul is eszembe jutott a másik békés tekintetű cingár fiú, akivel nemrégiben beszéltem, és akit szintén bevittek a rendőrök. Milyen furcsa, hogy ezeknek az állítólag szerencsétlen, rendkívüli szolgálatra behívott egyenruhásoknak szinte csupa olyan fiatalt sikerült elkapniuk, akinek eszébe sem jutott garázdálkodni, nemhogy egy rendőrnek ellenállni. Miután már a könnygáz beterítette a Ferenciek terét, éjfél felé hazaindultak a lánnyal, de hozzájuk csapódott egy srác. Persze többen igyekeztek a bámészkodók közül elhagyni a terepet. A Mahart-állomásnál járhattak a rakparton, amikor gumilövedékek süvítettek el a fülük mellett.
– Ezt semmiféle felszólítás nem előzte meg – emlékezett vissza Viktor. – Átugrottunk a korláton és futottunk le a Duna-partra, a vízhez. Megnyugodva sétáltunk tovább, amikor hirtelen előttünk álltak a rendőrök, elzárva az utat. Ordítozva, kiáltozva közeledtek felénk: „Rohadt orbánisták, feküdjetek a földre!”. Mi minden ellenállás nélkül követtük a parancsot, hiszen nem tettünk semmit. Nem is értettem az egészet: miért történik ez velünk? Mozdulatlanul feküdtünk a földön, amikor elkezdtek rugdosni bennünket. Barátnőm táskáját minden iratával együtt bedobták a Dunába. Fél szemmel azt láttam, hogy az egyik rohamruhás videón veszi fel, amit velünk tesznek. Nem volt sok időm tűnődni, mert hátrakötözött kezemmel, a ruhámnál fogva, ráncigálva húztak fel a korláthoz. A lánynak, Zs.-nak afrofrizurája – ez a fiataloknál divat –, és az egyik rendőr abba kapaszkodva vonszolta felfelé, majd a fejét beleverte a vaskorlátba, ettől a fogából letört egy darab. A másik srác sem úszta meg, őt tonfával verték, az orra elrepedt. Megszólalni sem tudtam, nem is mertem, mert két rendőr csak velem foglalkozott, a halántékomhoz nyomták a könnygázgránátot és azt üvöltözték: „Te g… értelmiségi, kell ez, kell ez!?” A cipőimet lerángatták, a meztelen lábamat megtaposták bakanccsal, majd az egyik cipőmet szintén behajítottak a Dunába. Közben köpdöstek bennünket megállás nélkül. Gusztustalan volt, a nyálat nem tudtam magamról letörölni. Az ütést még elviseltem, de ezt nem felejtem el.
Rabszállítóval vitték őket a Gyorskocsi utcába. A vád: rendzavarás. S. Viktor és társai nem hagyják annyiban, feljelentést tesznek. Viktor úgy érzi, hogy jogtalanul és durván jártak el velük szemben. A lábujjai duplájukra dagadtak, tele van kék-zöld foltokkal. Százhatvanöt centi magas, nincs hatvan kiló, nem érti, miért féltek tőle a rendőrök. Egy idős néni ellen – aki alacsonyabb és vékonyabb Viktornál, és akivel együtt ültették be a rabkocsiba – az a vád, hogy négy rendőrt megvert és megtaposott.
– Őrület! – kiáltott fel Viktor. – És ezt még valaki elhiszi?
S. Viktor a rendőröket sajnálja, úgy véli, felhergelték őket a vezetőik. Olyanokat terjesztettek, hogy két rendőrt már megöltek a randalírozók. Ezek a rendőrök október 23-án – mondta búcsúzóul – nem szolgáltak és nem védtek.