Túl a gólörömön

Először a Csíkszeredai Sportklub, másodszor a Székesfehérvári Alba Volán FeVita aratott győzelmet a jégkorong Borsodi Liga részeként megrendezett két találkozón. Statisztikai szempontból akár ennyivel is elintézhetnénk a hétvége csíkszeredai történéseit, ám ezek a meccsek többek voltak, mint amiről pusztán az eredmények, megszerzett pontok és helyezések beszélni tudnának.

(Csíkszereda)
Mintha megállt volna az élet a múlt hét végén Csíkszeredában, semmi sem rezdült, ami nem a jégkoronggal kapcsolatos. Olyan átható, sűrű és fullasztó köd ült a városra, hogy az utcai lámpák fénye is csak vánszorogva folyt le az aszfaltig. Aki kimerészkedett lakásából ebben az emberszomorító, de Csíkban ilyenkor teljesen szokványos időjárásban, az többnyire kék-fehér sálat kötött a nyakába, s a jégcsarnok felé vette az irányt. Ha útközben betértek valahová „melegedni”, csakis a meccs lehetett a téma: a székelyek csapatuk esélyeit latolgatták, az Alba Volán játékerejét próbálták felmérni. A város sétálóutcáján aztán fel is kurjantott valaki, azt azonban, hogy „Erdély magyar!”, a helyiek nem szokták „csak úgy”, egy hokimeccs előtt szájukra venni. Szombaton sem: fehérváriak egész kis serege kerekedett fel erre a hétvégére a nem mindennapi kiszállásra.
Soha ilyen még nem fordult elő ugyanis a második bécsi döntés ideje óta, hogy a magyar bajnokcsapat tétmeccsen lépjen pályára a Székelyföldön, s nem is akármilyenen, hisz a magyar bajnokságban számítottak a megszerzett pontok. „Ha a Steaua ellen azért is telik meg a csarnok, mert nem csak a hokiról szól a történet, most azok jönnek ki, akik szeretik ezt a játékot” – vélekedett az első mérkőzés előtt Papp Előd, a Sportklub vezetőtanácsának tagja. A lelátók márpedig legalább annyira megteltek, mint az oly nagyon utált bukaresti rivális ellen – a szitkozódások, a füttyorgia helyett most viszont a vastapsé volt a főszerep. A többezres csíki tábor üdvözölte a fehérvári szurkolókat, s együtt énekelték a székely, majd a magyar himnuszt. Néhány könnycsepp is felbukkant mindkét oldalon, miközben a hangkavalkád Puskás Ferenc emlékére egy csapásra hátborzongató néma csenddé változott. A vendégek ajándékot is hoztak: a Böjte Csaba atya vezette dévai Szent Ferenc Alapítvány védenceinek és a csíkszeredai nagycsaládosoknak gyűjtött a fehérvári klub és néhány szponzora megelőlegezett karácsonyi csomagokat.
És a meccs… Az sem volt akármi. Szédületesen nagy iramú, izgalmas, fordulatos csatában estek egymásnak a csapatok. Kifejezetten jót tett a játék színvonalának, hogy tétre ment a találkozó. A közönség hangosan kifejezett elégedetlenségének hatására a hangosbemondó is megtanulta néhány perc alatt, hogy elég lesz csupán a magyar nyelvet használni a már automatizálódott kétnyelvűség helyett. Annyira kiéleződött a küzdelem, hogy a fehérvári szurkolók már a játékvezetés ellen tüntettek, s bár lejtett kissé a hazai pálya, a csíki hokisták rég nem látott módon szárnyaltak a jégen, hisz belőlük is kihozta a maximumot a rendkívüli alkalom. Ráadásul az első mérkőzésen – mert hogy nem csak szombaton, vasárnap is megmérkőzött a két csapat – a győzelem is összejött a székelyeknek, méghozzá az 5-5-ös döntetlen után büntetőlövésekkel.
A sérülések miatt megtizedelt, fáradtabb Sportklub másnap ugyan alulmaradt 4-2-re, de a közönség így is vastapssal jutalmazta mindkét csapat játékát. Az utolsó dudaszóra újra szent lett a béke a fehérváriakkal, akiknek azért időközben némi cukkolást el kellett viselniük a csíkiaktól. „Nagyon jól éreztük itt magunkat, volt egy-két problémánk, de megoldottuk. Az a baj, hogy a székelyek nem szeretnek minket, mi viszont szeretjük őket” – szomorkodott az agárdi Szemerjei Csaba. „Remélem, örömet tudtunk okozni az embereknek, ha nehezen is, nyertünk egy meccset. A másodikra kevesen maradtunk, ráadásul a Volán nagyon jó csapat, de azért nem vallottunk szégyent” – nyilatkozta Hozó Levente csíki csapatkapitány. „A közönség fantasztikus volt. Ennek a hétvégének csakis az lehetne a mottója, hogy jó volt itt magyarnak lenni” – szögezte le a fehérváriak kapitánya, Kangyal Balázs. Elégedett volt a vendégszerepléssel a fehérváriak és a magyar válogatott egyik legeredményesebb játékosa, Palkovics Krisztián is, s nem csak az eredmény szempontjából. „Fergeteges volt a hangulat, libabőröztem a himnuszok alatt, bárkinek jó érzés sok ezer ember előtt játszani. Sajnos nálunk már nincsenek ennyien, bár bízom benne, hogy lesz még Fehérváron is telt házas meccs” – fogalmazott a Volán egyik legismertebb csatára.
Talán a legkülönlegesebb helyzetben az a két fehérvári játékos élte át a hét végét, akik Csíkszeredában kezdték pályafutásukat. Csibi József és Rajz Attila a találkozók után együtt barangolták be a pályát, nosztalgiázva gyerekkori emlékeik előtt. Szavakkal nehéz megmagyarázni, mit éreztek a lelátókat látva és a székely himnuszt hallgatva. „Régen játszottunk ilyen közönség előtt” – fogalmazott tömören Csibi, s Rajz is lelkendezve beszélt arról a szurkolótáborról, amelyet a mai napig a sajátjának tart, a csíki jégcsarnokot pedig hazai pályának.