Tűnődések a halál árnyékában

Meglepett, amikor a védő azt mondta nekem, hogy itt nem érdekes az, hogy hány évet kapok, az érdekes egyedül, hogy a legrosszabbat elkerüljük – idézi Bibó István 1958-ban papírra vetett börtönemlékeit a Belgiumban megjelenő Kilátó című kulturális közlöny.
Bibó, a Nagy Imre-kormány minisztere azt is papírra veti, hogy hiába tartották fogva, képtelen volt elhinni, hogy őt ki is végezhetik. Cellatársa, Marián István – jellemző a jótét lelkek naivitására – ezt mondja neki: „Ahhoz, hogy téged halálra ítéljenek, előbb halálra kell ítélni Malétert. Lehetetlennek tartom, hogy a szovjet hadsereg hagyja, hogy őt kivégezzék. De Malétert azért sem lehet kivégezni, mert ahhoz előbb Nagy Imrét kellene kivégezni, és ez végleg lehetetlen…”
A végül életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt történész azt is leírja, hogy „szokott ártatlanságommal nem vettem észre, mi folyik körülöttem. Azt vettem észre, hogy időnként hisztérikus üvöltözésbe kezd egyik vagy másik rab, azt hittem, hogy ez egy olyan börtönidegroham. Egyszer hallottam egy nagyon friss női hangot, amint azt kiabálja: „anyuka, anyuka”, aztán eltűnt a hang valami fordulóban, de arra is csak utólag jöttem rá, hogy ezt akkor vitték kivégezni…”
A lap Örkény István emlékezésének részletét is közli. Az író művei ekkor nem jelenhettek meg, korábbi munkahelyén, a Szépirodalmi Kiadónál közölték vele, hogy állása megszűnt és ezentúl kerülje el még a kiadó háza táját is. Ezután, kétségbeesésében levelet írt Aczél Györgynek, jelezve, hogy jövedelme nincs, mivel „én ’56-ban isten tudja miket vittem véghez”, s kéri, ne akadályozzák meg azt, hogy az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárban elhelyezkedhessen. A hatalom kegyes volt,
Örkény öt évig dolgozhatott a gyárban.
Déry Tibor, aki ekkor a váci börtön rabja volt, édesanyjának – aki fia fogságáról nem tudott – arról írt levelet, hogy hajókiránduláson van a Földközi-tengeren, ahol „ragyogó az idő, tegnap fürdés a tengerben, különben képzeld, a hajón úszómedence is van tengervízzel, meg egy teniszpálya!” Az író felesége ezt válaszolta: „Mama elhiszi, amit írsz, és boldog…”
Vas Zoltánné – az ő vallomásából is olvashatunk egy részletet a Kilátóban – ekkor Romániában raboskodott, és elmondta, hogyan próbálták őket a Nagy Imre elleni tanúskodásra rávenni.
„’58-ban Tömpe lejött tárgyalni Zoltánnal. A tárgyalás lényege: hogy Nagy Imrét perbe fogják, és jöjjön Zoltán vallomástételre. Hát ezt kereken megtagadta. Ellenben Szántó nem, ő vallomást tett Nagy Imre ellen. Zoltán ettől kezdve nem akart Szántóval szóba állni…”