Magyarország és Oroszország között a politikai kapcsolatok manapság kimondottan jók, néha már különlegesnek is nevezhetnénk őket. Mindez azonban csak keret, amelyet ki kell tölteni tartalommal. Erre kiváló lehetőséget nyújt, ha a magyar cégek a régiókkal kerülnek minél szorosabb viszonyba. Mit kínál a Komi Köztársaság Magyarországnak?
– Sajnos, a Komi Köztársaság és Magyarország között egyelőre nagyon szerények a kereskedelmi kapcsolatok. Jól mutatja ezt, hogy mindössze egyetlen közös vállalat működik a fafeldolgozó iparban, az áruforgalom évi értéke pedig nem haladja meg a 100 ezer dollárt sem. Ez akkor is kevés, ha ebben nincs benne a kőolaj- és gázexport, amely csak az orosz kivitel mérlegében jelenik meg. Az utóbbi időben azonban köztársasági szinten is érzékelhetően élénkülnek a kapcsolatok, amit jelez mostani látogatásunk is.
– Lényegében a kezdeteknél milyen tanácsokkal tudná ellátni a magyar cégeket? Mi kell ahhoz, hogy a régiókban sikeresen jelenjenek meg? A legfelső szintű találkozók, a politikai támogatás, a személyes kapcsolatok, bizonyos kulturális kapcsolódási pontok, vagy mindez együtt?
– A válasz nagyon egyszerű. Ha az üzlet mindkét fél számára előnyös, akkor már az esetleges nehézségek is könnyen leküzdhetők. Természetesen sokat jelent, ha a két ország között a politikai viszony jó, Magyarországgal azonban ilyen gond nincs. S a mi esetünkben ehhez jön még a finnugor rokonság. E három tényező megléte jó alapot teremt az üzleti kapcsolatok fejlődéséhez. A Komi Köztársaság általában jó helyen áll a külföldi befektetések tekintetében. A tavalyi évhez képest az idén megnégyszereződött ezek nagysága.
– Bővíti a magyar gyógyszer- és építőipar lehetőségeit, hogy bekapcsolódhatnak a kiemelt nemzeti fejlesztési tervekbe…
– Ez így van, nálunk például komoly igény van különböző objektumok kivitelezésére a szociális és kulturális szférában, de lehetőség nyílik az egészségügyben és a lakásépítések területén is. Várjuk tehát az ajánlatokat! A lakáspiacot például a hazai építőcégek a megnövekedett igények miatt egyedül nem képesek kiszolgálni.
– Említette, hogy a finnugor rokonság is olajozhatja a regionális kapcsolatokat. Az utóbbi időben azonban az oroszországi finnugor nemzetiségek ügye mintha bizonyos nagypolitikai játszmák részévé vált volna, s Tallinn és Helsinki előterjesztéseihez támogatóan zárkózott fel Budapest is. Felmerül tehát, hogy előnyt vagy hátrányt jelent akkor a finnugor rokonság?
– Az utóbbi időben az Európai Parlament több képviselője is járt nálunk, s a látottakról alapvetően elismerően nyilatkoztak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek problémák, de folyamatosan megoldjuk őket. Ne feledje el, hogy a 90-es években még a bérek kifizetésével is súlyos gondok voltak. A köztársaság adósságállománya tíz százalékkal haladta meg a büdzsé nagyságát. Négy-öt éve megoldatlan volt a vidék számára egyik fő bevételt jelentő tej vagy a hús felvásárlása. Mára a helyzet alapvetően más, így lényegesen több jut a kisebbségekre, s ami ezzel szorosan összefügg, a falvak fejlesztésére is. Tíz-tizenöt éve például egyetlen iskolában sem folyt oktatás komi nyelven, míg mára lényegesen megváltozott a helyzet.
– S milyen a komi nyelv presztízse?
– Egyelőre nem túl nagy.
– Ön komi nemzetiségű. Beszéli a nyelvet?
– Sajnos, csak részben. Bevallom, nehezen fejezem ki magam komi nyelven. Városban nevelkedtem, így az anyanyelvem orosz. Ma azonban már egyre több orosz is komi iskolába íratja a gyerekét.
– A Komi Köztársaság nyersanyagokban, természeti kincsekben gazdag régió. Általában Oroszország nagy problémája, hogy gazdasága az olaj- és gázbevételeken nyugszik. No, de mi lesz tíz, húsz vagy ötven év múlva?
– Igyekszünk megváltoztatni az ipar szerkezetét, ez azonban nem megy egyik napról a másikra. Épül például timföldgyár, ugyanígy cellulózfeldolgozó – ezek már ebbe az irányba mutatnak. A cél egyértelműen a feldolgozott termékek arányának növelése.
– Az energiatartalékokban gazdag régiók másik nagy problémája, hogy a 90-es évek vadprivatizációja e kincseket a magántőke kezébe juttatta, az új gazdák azonban finoman szólva sem tettek tanúbizonyságot túlzott szociális érzékenységről. Mi a helyzet ma e tekintetben?
– Erre csak annyit tudok mondani, ha a Lukoil 1999-ben nem jelent volna meg a köztársaságban, akkor nem sikerül növelni az olajkitermelést. A cég modernizálta nálunk az olajszektort, ennek köszönhetően növekedtek a bevételek is. Ezért csak köszönetet tudok mondani, azonban ez csak az érem egyik oldala. A másik, hogy a Lukoil részt vállal a szociális beruházásokból is, ami nagy segítséget jelent a kormánynak. A helyzet tehát nagyot változott a 90-es évek óta, s ma csak jót tudok mondani az olyan nálunk jelen lévő nagy cégekről, mint a Lukoil, a Rosznyefty vagy a Szeversztal.
– A különböző felmérések szerint nem éppen harmonikus az orosz vidék, a régiók és a főváros, Moszkva kapcsolata. Miként vélekednek a Komi Köztársaság lakói a moszkvaiakról?
– Különbözőképpen.
– Gondolom aligha tetszik, hogy míg 2000-ben a köztársaságban beszedett adónak csak a 41 százaléka vándorolt a föderális központba, addig ma ez az arány már megközelíti a 70 százalékot…
– Mit mondhatok erre, ilyenek az adótörvények, s mi ezeket tiszteletben tartjuk. Nem örülök ennek, hiszen én is azt szeretném, ha több pénz maradna helyben, de ezt a szabályozást csak a dumában ülő képviselők változtathatják meg.
– A központ és a régiók kapcsolatáról beszélgetve sok orosz szakértőtől hallottam azt a véleményt, hogy a cár, a Kreml mindig nyugatosabb, ha úgy tetszik, modernebb volt, mint a kormányzóságok elitje. Egyetért ezzel?
– Elvitathatatlan, hogy az elmúlt években Oroszország elnöke sokat tett azért, hogy lökést adjon a reformoknak. A régiók és a föderális központ együttműködését ugyanakkor harmonikusnak látom. Nem mondom, hogy nincsenek problémák, így említhetném a már felvetett adótörvényeket, amelyek ellen különösen az olyan, a költségvetésbe befizető régiók, mint a Komi Köztársaság is ágálnak. Megértjük, hogy a földben rejlő természeti kincs nem csupán a miénk, hanem az országé, csupán az arányokon változtatnánk.
– Elnök úr, önt első ciklusára még a köztársaság lakossága választotta, míg legutóbb a másodikra lényegében kinevezték. Miként viszonyult a nemzetközi sajtó által élesen bírált változásokhoz?
– Nézze, a kormányzók kinevezésének mostani gyakorlata megnövelte a helyi vezetőknek az ország elnökével szembeni felelősségét, míg a népnek korábban és most is felelősséggel tartoztunk. Ami pedig a világsajtóban megjelent kritikákat illeti, a nemzetközi gyakorlat különböző. Egyaránt találkozhatunk a miénkkel megegyező rendszerrel, ahogy a közvetlen választással is. A lényeg, hogy ez a gyakorlat megfeleljen az illető ország körülményeinek, hagyományainak, a választók igényeinek, s e tekintetben rendben levőnek látom a mi rendszerünket.
– S miként értékeli a régiók öszszeolvadásának egyre inkább kivehető trendjét?
– Minket ez egyelőre nem érint. Egyébként pedig ha a lakosság a területek egyesülésére szavaz, ám legyen. Érvényesüljön a népakarat!
origo.hu
Szentkirályi Alexandra: Budapest vezetése politikai terrorizmust követ el
