Az internetező az év embere

Jó reklámfogás, vagy a globalizálódó világ realitását tükröző értékelés? – ez a kérdés merülhet fel a megfigyelőben annak kapcsán, hogy a hírneves Time magazin év embere választásán önöket, az információs korszakot kézben tartó számítógép-felhasználókat jelölte meg annak a személynek, akik a legjobban befolyásolták a 2006-os évet.

Rendszerint Thomas Carlyle skót filozófusnak tulajdonítják a vezető személyiségeken nyugvó történelemszemléletet – olvasható a fősodrú amerikai média vezető hetilapjának felvezetője, magyarázva, hogy miért is adják a „Person of the year” címet évről évre egy embernek. Bár távolról sem ez az első eset, hogy a járt útról letérve egy csoportot jelölnek meg – 2003-ban például így lett(ek) a Time éve embere(i) az amerikai katonák – az idei választás minden szempontból formabontó. A magyarázat szerint az elmúlt esztendőben forradalmi változás következett be az interneten, köszönhetően az olyan oldalak áttörésének (YouTube, MySpce), melyek lényegét a felhasználók milliói által feltöltött tartalmak jelentik. Élő videoközvetítések bárki által, nyílt forráskódú szoftverek, amelyeket a felhasználók fejlesztenek, hogy a blogokról már ne is beszéljünk. A lap az internethez hozzájáruló felhasználókat, azaz önöket fennkölten a digitális demokrácia alapítóinak, keretbe foglalóinak nevezi, s ezzel indokolja választását, ugyanakkor a Web 2.0-át szociális kísérletnek tartja, amely kudarcot is vallhat.
Attól függetlenül, hogy a Time szerkesztőségének meghökkentő döntése reklámfogásnak is beillik – hiszen kinek ne keltené fel az érdeklődését, ha személy szerint megszólítják –, kétségtelen, hogy a lépés nagyon is aktuális fejleményre hívta fel a figyelmet. A technológiai fejlődés termékei (mobiltelefon, széles sávú internet, digitális hang- és képrögzítők stb.) ugyanis szinte észrevétlenül váltak a mindennapok részeivé anélkül, hogy mérlegelték volna hosszú távú hatásukat. Egyesek szerint olyan mérvű hatást gyakorolnak széles (lényegében korlátlan kiterjedésű) közösségekre, amelyekhez hasonlókról korábban szűk elitek, hoszszas előkészítés után döntöttek. Nem véletlen, hogy a kutatók feltűnő hasonlóságokra lettek figyelmesek a számítógépes hálózatok fejlődése és az élő szervezetek spontán működése között. Bár mindkét esetben létezhet egy központi idegrendszer, amely a folyamatok jelentős részére kihatással van, számtalan dolog a sejtek szintjén dől el: az Irakban szolgáló katona képeket, videókat tölthet fel aznapi bevetéséről, szűretlenül megjelenítve a valóságot az otthon ülőknek, kikerülve a cenzort vagy a fősodrú médiát. Másik nézőpontból viszont a sok információmorzsából szinte lehetetlen átfogó képet alkotni, amely viszont a helyes döntések alapja.
A kérdés az, hogy az elitek mit tesznek, mit tehetnek a folyamat ellenőrzése érdekében. Mivel az információáramlásnak aligha állhatnak az útjába, érdeklődésük a szelektálásra, a dömpingből történő kiválasztásra és a szintézisre irányulhat – találgatnak megfigyelők. Így őrizhetik meg kiváltságaikat, útjába állva a digitális demokráciáról szőtt álmoknak.