Bajokra, félelmekre programozva?

Sokszor felvetettem már tévékritikákban és máshol is, hogy manapság a hétköznapi magyar ember nincs rajta a média térképén. A tévéből nem tudjuk meg, hogy nézünk ki, hogyan gondolkodunk, hogyan beszélünk, minek örülünk, miben bizakodunk, mi fáj nekünk úgy igazán.
Az m1 programján minden hétköznap a régi híradóidő táján jelentkező TV Taxi című kocsikázós-beszélgetős műsor végre valamelyest kíváncsi az utca emberére. Valaki beszáll a tévé emblémájával felmatricázott járgányba, a sofőr meg mindenféle hétköznapi dologról kérdezgeti az utast, s közben a kamera végigpásztáz a főváros utcáin. Megmutatja azt is, ami konstans szépség, vagy hogy épp mi zajlik arrafelé (ünnepi készülődés, romeltakarítás), néha pedig holdbéli tájakat látunk, ahová külföldi barátainkat aligha kalauzolnánk el. A taxis riporter nem kerüli meg minden esetben a politikai jellegű kérdéseket, de azon van, hogy mégse ezek domináljanak, ne a megszokott indulatok csapjanak föl, és az utas lehetőleg ne mondja fel hosszan „saját véleményként”, hogy aznap mit olvasott az újságban. Az már a szerkesztők, vágók sara, hogy a politikai vélemények – például augusztus huszadika vagy a tüntetések kapcsán – eléggé egy oldalra húznak.
De még az alapos cenzúra mellett is ki-kiesik egy-egy csontváz a szekrényből. A pénteki fegyencszökés kapcsán a hétfő esti műsorban több kedves interjúalany elszólta magát. Egy szimpatikus fiatalember arra a kérdésre, hogy ha valahol meglátná a körözött bűnözőt, szólna-e a rendőröknek, azt válaszolta, hogy mire odajutna, a fegyenc két sarokkal már biztosan odébb lenne. Vagyis nem mondhatjuk, hogy a rendőreink mindig ott vannak kéznél, ahol igazán szükség lenne rájuk. De ez már a következtetés, a világért sem adnám az ő szájába. Egy Svájcban élő hölgy arról beszélt, hogy amikor náluk a legbiztonságosabbnak tartott fegyintézetből megszöktek a rabok, milyen következetesen, keményen és hatékonyan intézkedett a helyi rendőrség, még az ő autójának a csomagtartóját is átkutatták. Azt persze nem állította, hogy miránk is pontosan így kellene vigyázni, vagy hogy az itteni rendőrséggel netán nincs megelégedve. Valahogy inkább úgy gondolta, hogy Svájc az Svájc, Magyarország meg Magyarország. És ez az igazi nagy baj, nem az, ha egy testület munkáját kritizálja valaki.
A fegyenc témával indult műsor a Mikulás-kérdéssel és az ajándékozás problémakörével folytatódott. Ez utóbbiakról szinte semmi érdekes nem hangzott el, talán egyedül azon kuncogtam, hogy a feng shuisok egyik legfőbb rekvizitumát, a szélcsengőt – ami, ugye, tereli a csít, vagyis az erőt – találta egy fiatalember a karácsonyi vásár legidegesítőbb és leghaszontalanabb ajándéktárgyának. Általánosságban elmondható, hogy a megszólalókat az ilyen témák, mint az ünnep, az ajándékozás vagy hogy kinek milyen kincse van otthon, nemigen hozzák lázba, vagy talán a kérdező nem piszkálja ki belőlük, mert nem hisz eléggé a pozitív titkokban. Netán a vágás csapja le a „sallangokat”? Vagy tényleg ennyire a bajokra, félelmekre programozódtunk az elmúlt évtizedekben?
(TV Taxi, m1, december 4., 19.45)