Belső hegedűs

k ö n y v e s h á z

Kezdő haláltánc – mondja Kalász Márton új könyvének a címe. Lenyűgöző cím ez, lenyűgözően szerteágazó jelentéstartalommal. Talányosan árnyalt, szövegvonzataiban is többkiterjedésű, éppen úgy, mint a kötet versei. Akár egysoros költemény is lehetne.
Ha végigolvassuk a kötetet, benne a már ismerősen asszociatív felépítésű, gyémántkeménységűre csiszolt, ravaszul megkomponált Kalász-verseket találjuk. Egyetlen szilárd világban rendeződik egybe a német reformáció kora, ez a különös időszak, amikor egyes vallásos gondolkodók a létezés minden jelenségét, de magát Istent is allegóriának, sőt metaforának tekintették, a német és magyar jelen idő és a személyes életélmények sora. Megalapozott, gondosan kiválasztott kötőanyaga ez az élményrendszer-szövevény Kalász verseinek.
A Kalász-vers belső felépítése szerint is olyan sajátos metaforarendszer, amelyben minden egyes motívum önmaga is, önmaga metaforája is, miközben metaforikus összefüggést alkot a versen belüli, tőle jelentésben és történésben, de térben és időben is látszólag távol álló motívumokkal. Ennek az egyedi szabályok alapján működő, többrétegű jelentéstartományt eredményező módszernek ellenére kötetről kötetre igen erős mondandóbeli megújulásokat mutat Kalász költészete. A Kezdő haláltáncot például bátran mondhatjuk tematikus verskötetnek is.
Nagyon sokáig és nagyon erőteljesen kell boszszantaniuk kora visszás viszonyainak egy Kalász-alkatú, a maga sejtelmes módján egyetemes világösszefüggésekben gondolkodva alkotó, alapjaiban véve szelíd lelkületű költőt, számtalan sebet kell ejteni lelkén és legbenső egzisztenciáján ahhoz, hogy elsődleges élményeit annyira nyíltan tárja olvasói elé, hogy szinte hajszálnyi távolság válassza el versét a politikainak vagy finomabb kifejezéssel közéletinek mondható szövegvilágtól. Ez az elválasztó hajszálnyi akadály az egyetemes emberi sajátosságoknak az ismerete, harmóniába rendeződése, ami sokat segít abban, hogy mégiscsak metaforizálható, ezáltal az általánosba emelhető műalkotássá válhasson a lelket felhergelő gondolat. Már a könyv első költeményében, a fiának ajánlott Születésnap elé címűben ezeket a sorokat találjuk: „Grotius csöndes töredékei – humánum. Itt szellemi lincselés / Akik megtették, nem érzik, fröcskölve csak gyűlöletükben.” A Költők emlékezetében: „Végárusítják / morzsányi lényünk, adtuk pillanatig tartó kornak ki magunkat.”
Mindannyian tudjuk, hogy mindig vannak efféle tolakodóan bosszantó korszakok a történelemben. Sőt szinte csakis ilyen korszakok követik egymást. Fő figyelmünket azonban minden igyekezetük ellenére sem vonhatják el a fontosabb és alapvetőbb dolgokról, mert ahogyan a Mozart-év című versében írja dacosan Kalász: „vagyon benne, így akár: úgy is, belső hegedűs”. Mindenek dacára csak ez, a korszakok erőszaktevésein átívelő humanista összhangzat szólhat a legtisztábban.
„Vékonyka a jég”, amin járni kényszerülünk, s nemcsak a nyelvi, amelyről Kalász ír a „Der Tanzende Tod” című versében, hanem a léti is: egyfolytában recseg-ropog. Ha nyelvünket, fogalmainkat vesztjük, abban az esetben is valamiképpen meghalunk. A János-féle jelenésekből ismert fenevad eközben mindegyre báránynak álcázza magát. Tevékenységének következménye egy mindennél szörnyűbb lepusztulás. Mi, emberek a biológiai halállal békülünk, legföljebb a folyópartra való örökös rácsodálkozás a miénk, ahogyan a (Levél) című versben szól: „vár ladikra nagyanyám. / Révülten s mért kéne költöznie.” Elkísérése gondolatban azoknak, akiket valaha szerettünk, akiknek jelenvaló létét meg nem szakadó szeretetünk biztosítja. De mit tegyünk mi, még élők, ha az Akherón felé vonultunkban is kifosztanak? Előtte nyelvünket, személyiségünket veszik a nem kért, a bármilyen „belső hegedűst” nélkülöző hatalmak?
(Kalász Márton: Kezdő haláltánc. Ráció Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 1800 forint)