Beszélni magyar?

Az anyanyelvemmel meg vagyok elégedve. Nem mondom, hogy világnyelv, de nekem éppen megfelel. Nem értem, de nem is akarom megérteni azokat a törekvéseket, amelyek még kevesebb magyar irodalom- órát és még kevesebb könyv nélküli verset követelnek a tantervekbe iktatni.
Aki nem érzi a Toldi nyelvi szépségét vagy Babits, Weöres nyelvi játékosságát, egyebektől is szegényebb lesz. Erről bárkit meggyőzni felesleges időpocséklás. Legalább olyan, mint elmagyarázni, hogy miért bűn a magyar zászlót megtaposni. Az egyik irodalomtörténész, minden lében kanál műfordítónk azt találta mondani két amerikai ösztöndíja között, hogy a magyar nyelv fájóan szegényes például az angol gazdagságához képest. Ez ugyan nem igaz, de igenis komoly erőfeszítések történnek a magyar nyelv rongálására és szegényítésére. Mostanában ne akarjuk a kinyomtatott könyveket vagy regényeket mércének tekinteni! Komoly kiadók sajnálják korrektorra a pénzüket, így értelemzavaró és helyesírási hibáktól hemzsegő könyvek, zavaros tükörfordítások kerülnek a boltokba. Idegesít ez valakit? Azt, akit a muszály, papagály, röhely, gojó, juk a hájog és az eszt nem zavar, mert talizik, szorcsizik, annak mindegy, mit nyomtatnak a papírra.
Gyurcsány Ferenc szabadalmaztatta a „csinál” szörnyszüleményt: zöld jelzést adott e sekélyes ige nyakló nélküli használatának. Azóta a filmeket, a zenéket, a kapitalizmust, Magyarországot, a jólétet, a politikát, a színházat és a hangulatot csinálják minálunk. A politikusoknak megvan a maguk külön lepusztított szókincsük, nagy karriert befutott szókísérletekkel. Ilyen például a „riogat”, a „tesszük a dolgunkat” vagy az „ellehetetlenít”. A gyerekmondókában vicces: „Ha én ezt a tiszta tálat elkáposztásítalaníthatnám!” De a beszélt nyelvben burjánzó gyom: a tönkretesz, gallyra vág, akadályoz, fenyeget helyett ellehetetlenítés és ellehetetlenülés van. Legyen az bezárandó vasútvonal vagy túladóztatott középosztály. Ugyanilyen silány minőségű az uram és az aszszonyom használata. Elvileg az elvtársat váltotta, de ha meghallgatjuk a közbeszédet, az uram hangsúlyozottan gúnyos, lekicsinylő és sértő, az asszonyom, hölgyem pedig azt üzeni: ne akadékoskodj, nyisd ki a táskádat, hátha elloptál egy kefirt! A televíziósok még ennyire sem strapálják magukat: néni, bácsi mindenki, aki túl van a harmincon, és nem híres.
A számítógép nyelve olyan, amilyen, nem érdemes erőltetni a magyarítását, mert tényleg hiábavaló, de a köznapi anglománia agresszíven követeli a helyét. Rendeletileg kötelező feltüntetni a magyar cégtáblát az angol mellett. Ehhez képest a körút úgy néz ki, mint egy elfuserált hibrid: sem nem ez, sem nem az. Shopok, pubok, boutiquek, marketek, cafeteriák, studiok, hair salonok és second handok sorjáznak. Mindegyik kirakatában: a merry Christmas, utána a Happy New Year vagy a Sale felirat. A T-shirtek, a sportswearok, a new Linea-ok, new Collectionok, fashionok, assortiek és a dressek mellett. Ma nem jó hírneve van valaminek, hanem brandje, nem a vitavezető elnököl, hanem a moderátor és disztribútortól vagy termékmenedzsertől rendelhetünk különleges hashajtót. A miniszterelnök nem közléskényszerben szenved, hanem blogol.
Egyik neves színészünk legújabb szerepét elemezve azt mondta: lubickol a trágár szavakban, újjászületik a színpadon a kendőzetlen szövegtől, és a közönség is felvillanyozva figyel, amikor a köcsöggel kezdődik, majd a nemi aktusok és szervek mesteri váltogatásával felszárnyal a darab.
Mai magyar szerző mai magyar darabja – állítólag mai magyar, beszélt nyelven.