Kihallgatta a Scotland Yard tegnap a brit kormányfőt a kiváltságok tiltott osztogatásának gyanújával hónapok óta folyó rendőrségi vizsgálat keretében – közölte Tony Blair szóvivője. Az 1997-ben, jórészt korrupcióellenes programmal hatalomra került Munkáspárt a brit sajtót nyár elején elöntő beszámolók szerint a tavalyi választási kampány előtt bejelentés nélkül 14 millió fontos (5,4 milliárd forintos) kölcsönt vett fel vagyonos adományozóktól. Jóllehet ez önmagában nem törvénybe ütköző, a kampányt hitellel támogatók közül többeket a kormány utóbb nemesi rangra és felsőházbeli tagságra javasolt.
Az ügyben kezdett rendőrségi vizsgálat alapja az a 81 évvel ezelőtt hozott törvény, amely tiltja, hogy a mindenkori kormány pénzért nemesi rangokat osztogasson. Nagy-Britanniában a politikai pártok nem részesülnek állami támogatásban; a pártfinanszírozás döntően adományokból történik.
Több mint nyolc évtized óta most történt meg először, hogy hivatalban lévő brit miniszterelnököt korrupciós ügyben rendőrségi meghallgatásnak vetettek alá. Legutóbb, a húszas években David Lloyd George-ot hallgatták ki, ugyancsak pénzért árult kiváltságok gyanújával.
Blair szóvivője mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a kormányfőnek a meghallgatás előtt „nem olvasták fel a jogait” – vagyis az angolszász rendőrségi eljárási rend alapján nem gyanúsítottként hallgatták ki –, és ügyvéd sem volt jelen. A miniszterelnök azt mondta a Scotland Yard illetékeseinek, hogy a Munkáspárt vezetőjeként, a párt érdekében kifejtett szolgálataikért javasolta felsőházi címre az általa felterjesztett személyeket. Ennek Blair érvelése szerint nem akadálya az a tény, hogy az adott kedvezményezett anyagilag támogatta a pártot.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!