Nem számított már ifjú embernek, amikor a kormányzó országmentő feladattal bízta meg. Megjárta az első és a második világháború harctereit, szolgált a Vörös Hadseregben, volt katonai attasé Belgrádban, Athénben és Szófiában, rövid ideig a Legfelsőbb Honvéd Törvényszéken is elnökölt. Horthy Miklós nagyra becsülte katonai erényeit és a hazája iránti rendíthetetlen hűségét. A kormányzó is azt tartotta róla, de a Horthy körül kialakult bizalmi kör tagjai is szinte mind, hogy Bakay Szilárdnak óriási a tekintélye a katonák között. Segítőkész jó barátnak bizonyult ez az ötvenen túli férfiú – aki önerejéből lett a Wiener Neustadt-i akadémia gyalogos hadnagyából tábornok, 1944-re a budapesti I. hadtest legfőbb parancsnoka – a korabeli szellemi, tudományos életben is. A fizikus Békésy György például – aki voltaképpen már a negyvenes évek Budapestjén ifjú kollégáival együtt azokon a kutatásain dolgozott, amelyeknek a kiteljesítésért 1961-ben Nobel-díjat kapott – Bakay Szilárd közreműködésével tudta csak elintézni, hogy munkatársait felmentsék a katonai szolgálat alól.
A második világháború utolsó felvonását megidéző, bőséges memoárirodalomban, ahol „jó” magyar szokás szerint szinte mindenki a másikat okolja a végjáték tragikus fordulatai miatt, rossz szót nemigen találni a híres kiugrási kísérlet kulcsfigurájáról, Bakay Szilárdról. Legfeljebb óvatos és ironikus megállapításokat. A kormányzó bizalmas emberei közül azok, akik a kiugrásról folytatott titkos megbeszéléseken a várakozásra s a türelemre szavaztak, nem pedig a szerintük elkésett és éppen ezért eleve kudarcra ítélt akcióra, fenntartásokkal fogadták a Bakay Szilárdnak szánt főszerepet, hogy tudniillik a budapesti helyőrségen összevont csapatokkal biztosítsa a kormányzói akarat érvényesülését, a háborúból való kilépést. Szálasi Ferenc hívei pedig – Csonka Emil számolt be erről részletesen – nevetség tárgyává tették Bakay egyenes jellemét, jóhiszeműségét. „Elbizakodottságában azt hitte, hogy egy gombnyomással ellenünk indíthatja az egész budapesti hadtestet, és álmában sem gondolta, hogy minden jelentős intézkedéséről jelentést tettek, akiknek legbizalmasabb utasításait adta ki” – írta Bakayról a nyilas-hatalomátvételt pontról pontra, büszkén kiteregető Csonka Emil.
No, igen. A régi magyar közmondás, „ki mint él, úgy ítél”, Bakay Szilárd 1944-es cselekedeteiben is meghatározó volt: hiába rendelte Budapestre a Horthy Miklóshoz hűnek hitt 9. gyalogezredet, a döntő órában mind a kormányzó ellen fordultak. Horthy Miklós október 15-én közreadott nyilatkozatából – amelynek egy Bismarcktól vett idézet adta a fundamentumát: „egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetségi hűség oldalán” – arról is értesülhettek az emberek, hogy milyen következményekkel járt Bakaynak az a tévhite, hogy a magyar hadsereg nagyobb része hozzá hasonló, nemzetéhez hű katonából áll. Az országba benyomult német politikai csendőrség – tudatta az ország lakosságával Horthy Miklós – letartóztatott számos magyar állampolgárt, a törvényhozó testület több tagját. Bakay Szilárd altábornagyot a német Gestapo ügynökei lakása előtt megtámadták, elhurcolták.
A rászedett, rendíthetetlen katonát Mauthausenbe szállították. A nagynevű politikai foglyok lágerébe, amelyről Millok Sándor, a Népszava egykori főszerkesztője hagyott ránk „helyszíni tudósítást”. „Ehhez képest Dante Infernója – írta a mauthauseni táborról hajdani lakója – fantázia nélküli nyárspolgári mű. Ezeknek a brigantiknak százszor nagyobb a fantáziájuk, mint Dantéé.” Egyébként Mauthausenben volt Horthy Miklós elrabolt fia, a miniszterelnök, Kállay Miklós, a történetíró Gratz Gusztáv, de ott raboskodott a francia miniszterelnök, Léon Blum és az osztrák kancellár is. A leghíresebb rabokból azután olyan csoportot állított össze a tábor vezetősége, amelyet a koncentrációs táborok során hajtottak végig. Bakay Szilárd a prominensek csapatába már nem került bele, Mauthausenben érte a hír, hogy véget ért a háború. Három nappal az európai győzelem kihirdetése, 1945. május 8. előtt amerikai katonák, a 71-es gyalogos- és a 11. páncéloshadosztály szabadította fel a tábort. Bakay Szilárdhoz még időben érkezett a szabadság, nem úgy, mint fogoly- és honfitársához, az író Gelléri Andor Endréhez, aki két nappal élte túl, hogy fogolyból ismét szabad ember lett.
A nyár derekán került vissza szülőföldjére Bakay Szilárd. A Honvédelmi Minisztérium igazolóbizottsága ügyét megvizsgálta, majd igazolta s nyugállományba helyezte a békepártiságát tetteivel is tanúsító katonát. Mindössze pár heti nyugalomra lelt ezután, az 1946-os esztendő elején a hazánkat megszállva tartó szovjet hatóságok magyar állampolgár létére letartóztatták, Kijevbe hurcolták, szovjet bíróság elé állították, és „háborús bűneiért” halálra ítélték. Kijevi rabságának körülményeiről úgyszólván semmit nem tudni, halálának napja is ismeretlen. Csak feltételezhető, hogy 1946. április 11. után akasztották fel. A törvénytelen és méltatlan vég után sűrű csend borította Bakay Szilárd nevét, alakját, cselekedeteit. Csak a nyolcvanas években emlegették olykor egyesek – a Századunk című történelmi ismeretterjesztő sorozat egyik-másik interjúalanya, Sára Sándor Pergőtűz című második világháborús dokumentumfilmjének a szereplői –, hogy élt a mi vidékünkön egy katona, aki a veszély végóráiban megpróbálta megmenteni a szülőföldjét, és ezt nem bocsátották meg neki az idegen megszállók. Sem a németek, sem a szovjetek. A fegyverhordozóik sem. A Bakay Szilárd körüli némaságot azonban ezek a televíziós információk sem tudták felszámolni. Talán a Magyar Örökség kitüntető cím nyomában támadó érdeklődésnek sikerül…
origo.hu
Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!
