Che és a havannai rum íze

1959. január 1., összeomlik a Batista-rezsim Kubában. A havannai El Tropico bár tulajdonosa, Fico Fellove nem tudja visszatartani két öccsét attól, hogy kivegyék részüket a történelem formálásából. Andy Garcia nagy lélegzetvételű filmje a kubai arisztokrácia szétverésének amerikai meséje, amelynek végén úgy érezhetjük, Chet talán nem is kell annyira szeretni.

Muray Gábor
2006. 12. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pár éve futott a hazai mozikban egy Malkovich-film. Félresöpörte a kritika. A karizmatikus színész későre időzített első rendezése egy meg nem nevezett dél-amerikai katonai diktatúrában játszódott; a néhol nehezen követhető, kusza politikai-szerelmi történetet áthatotta valami – Európa melankolikusabb fertályán szokatlan – buké, maradandó íz, akár az olcsó havannai rumé: a Táncos a házban egyszerre volt bágyasztó és tüzes. S így maradt meg bennem, ízként és illatként, akár a félálomban látott, késő éjszakai nagyjátékfilmek reggelre. S most, amikor már leáldozóban van a Che Guevara-pólók ideje (hiszen a belvárosi rasztáktól egyszerre örökölték át a külvárosi kocsmaproligyerekek és az apjuk pénzét szóró plazafiúk), újabb film foglalkozik Latin-Amerikával.
Andy Garcia nosztalgikus Kuba-mozija a Batista-diktatúra öszszeomlásával kezdődik, amikor Che és társai a gátlástalan kegyetlenkedést, a személyzetet és az áldozatokat le/kicserélve, gyakorlatilag ugyanott és ugyanúgy folytatják, ahol a megdöntött arisztokrácia félbehagyta. Ismerős szitu, persze, az Andrássy út 60. pincefalai láttak már ennél vadabb rezsimcseréket is, ráadásul Andy Garcia nem különösebben igyekszik a karcerekre nyitni. Marad a didaktikus igazságoknál, Batista csak úgy elrepül, Che pedig előlép az embermagas fűből (gaz a gazból), és bár eleinte egy szimpatikus, szakállas forradalmárt látunk, a gazdagok által két kézzel összeharácsolt villákat és dohányföldeket kisajátító Castro jobbkezeként talán még utálni is megtanuljuk, mielőtt tisztára nem mossa a szintén kisajátított fővárosi villákban emberré lett ifjú magyar baloldal mértékadó szaklapja, a Che Magazin. De félre az agyonrágott történelemmel, és vissza az örök ízekhez. Andy Garcia jobban tette volna, ha a történet főszereplőiről – köztük az El Tropico nevű éjszakai mulató fáradt tulajdonosáról, akit elismerésre méltóan maga alakít – a hangsúlyt áttolja Kuba egyszervolt színeire, ízeire és fűszereire: a salsára, a barna combokra, az elegánsan szivarozgató szeniorokra, akik a megmagyarázás helyett inkább az életre kíváncsiak. A salsa szó eredetileg mártást és szószt jelent, s a film legnagyobb érdeme a hozzávalók felvonultatása, amelyekből Kuba nagy szószát kikavarta a történelem.
Amúgy amerikai szórakoztató filmet látunk, a sárgás tónusú képek és fennkölt szólamok szentimentalizmusát („Havanna olyan, mint a rózsa, vannak szirmai, és van tövise”) a jó színészek, a megkeseredett Garcia, az angyali Inés Sastre („a forradalom özvegye”), a cinikus Bill Murray és a Che Guevarát elképesztően hitelesen alakító Jsu Garcia ellensúlyozza.
Az El Tropico a rendező személyes és nosztalgikus meséje, negatív családregény, egy tekintélyelvű, patriarchális família és egy díszletország szétverésének és lezüllesztésének története sok kubai zenével, naplementével, tengermorajlással, fegyverropogással, ami tulajdonképpen nem árt a budapesti anti-Che melankóliába sülylyedt plebejusainak. Felmelegített rumpuncs a megszorításokba ájult téli magyar népnek.
(El Tropico, amerikai film, 143 perc. Rendezte Andy Garcia. Forgalmazza a Paradigma Film.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.