Pár éve futott a hazai mozikban egy Malkovich-film. Félresöpörte a kritika. A karizmatikus színész későre időzített első rendezése egy meg nem nevezett dél-amerikai katonai diktatúrában játszódott; a néhol nehezen követhető, kusza politikai-szerelmi történetet áthatotta valami – Európa melankolikusabb fertályán szokatlan – buké, maradandó íz, akár az olcsó havannai rumé: a Táncos a házban egyszerre volt bágyasztó és tüzes. S így maradt meg bennem, ízként és illatként, akár a félálomban látott, késő éjszakai nagyjátékfilmek reggelre. S most, amikor már leáldozóban van a Che Guevara-pólók ideje (hiszen a belvárosi rasztáktól egyszerre örökölték át a külvárosi kocsmaproligyerekek és az apjuk pénzét szóró plazafiúk), újabb film foglalkozik Latin-Amerikával.
Andy Garcia nosztalgikus Kuba-mozija a Batista-diktatúra öszszeomlásával kezdődik, amikor Che és társai a gátlástalan kegyetlenkedést, a személyzetet és az áldozatokat le/kicserélve, gyakorlatilag ugyanott és ugyanúgy folytatják, ahol a megdöntött arisztokrácia félbehagyta. Ismerős szitu, persze, az Andrássy út 60. pincefalai láttak már ennél vadabb rezsimcseréket is, ráadásul Andy Garcia nem különösebben igyekszik a karcerekre nyitni. Marad a didaktikus igazságoknál, Batista csak úgy elrepül, Che pedig előlép az embermagas fűből (gaz a gazból), és bár eleinte egy szimpatikus, szakállas forradalmárt látunk, a gazdagok által két kézzel összeharácsolt villákat és dohányföldeket kisajátító Castro jobbkezeként talán még utálni is megtanuljuk, mielőtt tisztára nem mossa a szintén kisajátított fővárosi villákban emberré lett ifjú magyar baloldal mértékadó szaklapja, a Che Magazin. De félre az agyonrágott történelemmel, és vissza az örök ízekhez. Andy Garcia jobban tette volna, ha a történet főszereplőiről – köztük az El Tropico nevű éjszakai mulató fáradt tulajdonosáról, akit elismerésre méltóan maga alakít – a hangsúlyt áttolja Kuba egyszervolt színeire, ízeire és fűszereire: a salsára, a barna combokra, az elegánsan szivarozgató szeniorokra, akik a megmagyarázás helyett inkább az életre kíváncsiak. A salsa szó eredetileg mártást és szószt jelent, s a film legnagyobb érdeme a hozzávalók felvonultatása, amelyekből Kuba nagy szószát kikavarta a történelem.
Amúgy amerikai szórakoztató filmet látunk, a sárgás tónusú képek és fennkölt szólamok szentimentalizmusát („Havanna olyan, mint a rózsa, vannak szirmai, és van tövise”) a jó színészek, a megkeseredett Garcia, az angyali Inés Sastre („a forradalom özvegye”), a cinikus Bill Murray és a Che Guevarát elképesztően hitelesen alakító Jsu Garcia ellensúlyozza.
Az El Tropico a rendező személyes és nosztalgikus meséje, negatív családregény, egy tekintélyelvű, patriarchális família és egy díszletország szétverésének és lezüllesztésének története sok kubai zenével, naplementével, tengermorajlással, fegyverropogással, ami tulajdonképpen nem árt a budapesti anti-Che melankóliába sülylyedt plebejusainak. Felmelegített rumpuncs a megszorításokba ájult téli magyar népnek.
(El Tropico, amerikai film, 143 perc. Rendezte Andy Garcia. Forgalmazza a Paradigma Film.)
origo.hu
Orbán Viktor-interjú a Kossuth Rádióban – élőben az Origón!
