Csoda és titok

Na, mondd már el – fordul barátnőjéhez a kislány. Nem mondhatom el, mert titok, így a válasz. Nem mondhatom el senkinek – s a vers itt megáll, hisz nem mondhatom el mindenkinek. Mert titok. Igaz, a tegnap nyolcvan évre titkosított jegyzőkönyv ma már közérdekű adat. Mindenki megismerheti: boldog, boldogtalan. A levéltitok se marad mindig az, titok – a pecsétviasz is alkalomadtán jól leolvasztható.
Államtitok, levéltitok, hadititok, szolgálati titok, üzleti titok, magántitok. A titok egyszerű olvasatai. A titok ezekben az esetekben egy elvileg megismerhető valami elzárása valamely külső kör elől. A szabadkőműves-szertartás rendje vagy a Coca-Cola receptje ilyen titok. Az efféle titkok többsége megismerve tüstént hipp-hopp, elenyészik, érdektelenségbe fullad. Mily megrendítően semmitmondóak is a régi titkosszolgálati jelentések, 3/3-as és Stasi-akták. Ez volt a nagy titok? Hogy Jancsi és Juliska találkozott egymással? Hogy a Bim-bam Pampula rockegyüttes gitárosa beszívott valamelyik éjszaka, és szidta a rendszert?
Amelyik titok megtudva hírré satnyul, az csak titkolva volt, amelyik titok viszont megtudva is műfajilag titok marad, az már valódi titok, hétköznapi misztérium. Ilyen titkok például a természet titkai.
Ha egy tudós egyetemi tanár ad elő diákjainak a természet titkairól, senki se gondolja, hogy hú, itt most hétpecsétes titkok lesznek elárulva, porzó és bibe. A titok ebben az esetben metafora, mely a megismerési folyamat tárgy iránti alázatát érzékelteti. Azt, hogy a megismert, természettudományos eszközökkel leírt, nyelvileg megnevezett folyamat a feltártság ellenére sem uralható általunk totálisan. A titok szó ilyenkor, ha fogalmazhatok így, Isten szerzői jogára utal. Akárcsak bizonyos esetekben a csoda.
Miről beszélünk? A természet titkairól vagy a természet csodáiról? Szinte mindegy. Metaforikus jelentésük szinonimaszerű, eredeti jelentésük viszont már jócskán különbözik, az eredeti jelentésű, egyszerűen értelmezett titok tudniillik elvileg megtudható, csak azért áll kívül tudásunk mezsgyéjén, mert így döntöttünk, a nem metaforikus jelentésű csoda viszont akaratlagosan nem megismerhető. A csoda titokgazdája a természetfölötti. Merthogy a csoda is egyfajta titok, csak épp nem társadalmi, hanem természetbeli titkosítás miatt megismerhetetlen. A titok csak átmenetileg van térdepeltetve, kizárva tudástárunkból, a csoda viszont eleve transzcendens, ugyanakkor egy, a csodánál is magasabb rendű fogalom allegóriája, és ez a szentség.
A római katolikus egyházban csak abból válhat szent, aki csodát művelt. Lehet ez a csoda: csodálatos gyógyulás – a te hited meggyógyított téged –, avagy imameghallgatás. Hangsúlyozni kell, hogy ezeknek az elvárt csodáknak semmi közük a vajákossághoz, a babonasághoz vagy az áltudományhoz. A szentek teológiailag nem azért szentek, mert csodát tesznek, hanem azért tesznek csodát, mert szentek. A csodák igazolása ugyanúgy egy kanonizációs folyamat segédigéjeként jelenik meg, mint a buddhizmusban az inkarnáció megtalálása. Paradox módon a teológiai korrektségű csodát az áltudománytól épp az különbözteti meg, hogy míg az áltudomány – vagy valódi tudomány – kíváncsi a csoda okára, s így hamar megöregszik, addig a hit a csodát a természetfölöttinek már a bekövetkezés által megismert titkaként értelmezi, és így „megörökszik”. A csoda a maga természettudományos ismeretlenségében teológiailag éppúgy nem szorul további kommentárra, mint ahogy a természet elmondott, leírt titkai sem szorulnak további okfejtésre az előadás után.
Karácsony lesz megint, mint mindig. A rózsafüzér titkai és a Jézus által cselekedett csodák összegyűlnek a jászol körül. S hogy miképp lehetnek ott, amikor a Megváltó még csak születni fog? Hát ez is egy titok, kérném. És kész csoda.