Díszkapuk alkonya?

Van-e jövője a nagy múltú hazai vasművességnek? A műkovács mesterség 1970-es évektől számítható megújulásából, tucatnyi kiemelkedő értékű alkotás látványos példájából az következne, hogy van, a szakma jelenlegi helyzetét nézve azonban, ha valami csoda nem történik, nincs. Egy szép és fontos, régi mesterség úgyszólván magányos képviselőjét kerestük fel, felidézni fontosabb munkáit. A Lehoczky Jánossal folytatott beszélgetés vége nem derűs: napjaink haszonelvű építészetében fölösleges fényűzésnek számítanak a művészi színvonalú, míves vaskapuk, rácsok, korlátok, díszítő elemek. Sem pénz, sem idő, sem alkalmas iparos nincs ilyesmire – legyintenek a megbízók. A mögöttünk hagyott három-négy évtized igényesebb építkezései és műemlék helyreállításai – egy halott korszak után – alkalmat kínáltak e régi mesterség újjáélesztésére, a hazai monumentális műkovácsolás lehetőségei azonban az 1990-es évek végére megint kimerültek. A korszak kiemelkedő, szinte reneszánszteremtő alkotója, Lehoczky mester a legutóbbi megrendelését már a bajor fővárosból kapta.