Az egyre nagyobb társadalmi feszültségek ellenére a hazai szociális gondolkodásnak és szolidaritásnak még az íratlan szabályai sem alakultak ki – derül ki a magyar adakozási kultúráról készült legutóbbi felmérésekből, amelyek szerint bár a szavak szintjén a többség együtt érez a rászorulókkal, sokan még a civil szervezeteknek felajánlható egy százalékról szóló űrlap kitöltésére sem veszik a fáradságot. Legalábbis elgondolkodtató, hogy miközben a személyi jövedelemadó egy százalékáról immár tíz esztendeje rendelkezhetünk, a lehetőséggel élő magánszemélyek száma (1,34 millió fő) mégis ugyanannyi, mint hat évvel ezelőtt. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal kimutatásai szerint a legtöbb felajánlást általában az egyházak, a beteg gyermekeket támogató szervezetek és a rák ellen küzdő alapítványok gyűjtik be, míg az adakozók általában az előző évi gyakorlatot követik, vagyis hűségesek maradnak egy-egy szervezethez vagy alapítványhoz.
A teljes felnőtt lakosság passzivitásának okai között szociológusok első helyen szokták említeni, hogy a hazai jövedelmi különbségek kiéleződésének ellenére továbbra is erősen és aktívan él még a magyar társadalomban a szocializmus évtizedei alatt kialakított állami szerepvállalásról alkotott kép, amely mintegy „mentesítené” a magánszemélyt a társadalmi szolidaritástól. További probléma – ami rányomja bélyegét a jómódú rétegek segítségnyújtási hajlandóságára –, hogy a vagyonos emberekkel szemben hazánkban bizonyos mértékű távolságtartás tapasztalható. Ennek része az a méltányolható bizalmatlanság, ami a rendszerváltáskor privatizált vagyonok tulajdonosaival, az akkori munkaelosztás során előnyben részesített nyertesekkel vagy a politikai hátszéllel meggazdagodott rétegekkel szemben mutatkozik. Gond ugyanakkor, hogy a közvélekedés egy része a módosabb rétegekkel szembeni vegyes érzéseit kiterjeszti többek között a tisztességesen, igazi teljesítménnyel vagyonhoz jutott személyekre is. A Marketing Centrum felmérései azt mutatják, hogy a jómódúak zöme inkább hallgat jótékonykodásáról, nehogy fény derüljön valós vagyoni helyzetére, egy-két úttörő kezdeményezés azonban ezen a téren is követendő példa lehet. Egyre többen kezdik felismerni, hogy a társadalmi elismertség és elfogadottság fokmérője lehet az adakozás, amelynek presztízse az adott személy kapcsolati tőkéjét erősítheti. Másrészt a szociális olló nyílásával nő a legalsó és a legmódosabb rétegek jövedelme között a különbség, ami a jómódú embereknek egyre nagyobb lelki feszültség.
A középrétegek adakozási kultúrájában a társadalmi szolidaritás normakövető magatartásként mutatkozik – hangsúlyozta lapunknak Marián Béla, a Marketing Centrum kutatási igazgatója, aki szerint a rendszeres segítségadás helyett inkább az alkalomszerű adományozás jellemző erre a rétegre.
– Sajnos még nem tudatosult a társadalomban, hogy a rászorult, elesett rétegek állandó törődést igényelnek, egyszeri adakozással nem tekinthető megoldottnak egész évre a szolidaritás – jelentette ki a szakember. A Marketing Centrum felmérése szerint a teljes felnőttlakosság mindössze hat százaléka ad rendszeres támogatást a rászorulóknak, 27 százaléka alkalmanként, míg a legtehetősebbek körében ez az arány 20, illetve 39 százalékra tehető. Marián szerint az alkalomszerűen megrendezett gyűjtések mellett az úgynevezett lomtalanítási adakozás – ruhanemű, cipők, elhasznált tárgyak – szokása terjedt el, amelynek fő támogatói az egyházak és a szeretetszolgálatok. Az egyházak egyébként közvetítő, elősegítő szerepet töltenek be az adományozási folyamatban: az egyszázalékos felajánlásokból tavaly összesen 3,7 milliárd forintot gyűjtöttek össze, amely az összes bejegyzett civil szervezetnek juttatott támogatások mintegy felét teszik ki. – A társadalmi szerepvállalás egyik legfontosabb hiányossága ugyanakkor, hogy nincs kijárt út a tehetősebb és jó szándékú középrétegek, illetve a rászorulók között – hangsúlyozta Marián, aki aláhúzta: a szervezeti formák is hiányoznak, és a megfelelő személyes hozzáállás, attitűd sincs meg a társadalomban ahhoz, hogy idővel, energiaráfordítással, természetbeni segítséggel, személyes kapcsolattartással vegyen részt a rászorulók megsegítésében.
Az adományozó és az adományozott közötti út kikövezésében a szó szoros értelmében oroszlánrészt tölthetnek be olyan jószolgálati szervezetek, mint például a Lion’s Klub vagy a Rotary klubhálózat. A világ legnagyobb és legrégebbi jószolgálati szervezete, a Lion’s Klub – amely 90 éve működik, 1,4 millió taggal büszkélkedhet, és 150 országban van jelen – hazánkban 1988-ban jelent meg. A jószolgálati rendezvények – koncertek, színházi előadások, bálok, vacsorák – során az adakozók összegyűjtött pénze közvetlenül a kijelölt jótékonysági célra fordítódik. Az anyagi segítségen kívül a Lion’s legnagyobb erősségét a humanitárius szolgáltatások jelentik, amiket a szükséget szenvedő emberek vehetnek igénybe.
origo.hu
Fürdési tilalmat vezettek be egy népszerű balatoni strandon
