Egy nyírmeggyesi vállalkozó jóvoltából lakossági turkáló nyílt Mátészalkán. Alig találok helyet a parkolóban a magyar, román és ukrán felségjelű autók között. Bent, hosszan futó asztalokon a termék. A piros sízoknitól a ballonkabátig, a hímzett párnahuzattól a postáspulóverig. Az emberek kapkodnak a ruhák után az asztalok fölött. Itt vásárol a fejkendős asszony és a „szoláriumcica” is, szomorú, de ez helyettesíti most a fonót.
Ötszáz méterrel arrébb már kevesen poroszkálnak vásárlóként a szalkai piacon. A ruhaárusok unatkoznak, az üzleti haszon helyett a forralt bor és a tea tartja bennük a lelket. A kárpátaljaiak és erdélyiek közül már csak az elszántabbak árulnak itt. Van-é ötös daráló? Ebben a gumicsizmában télen sem fázik! Orosz halkonzerv százhúszért, nagyon finom – hallom a sorok között.
Papp Éva Szatmárnémetiből jött. Edényeket és ruhaneműt kínál. Amit vinnének, alkoholt és cigarettát, azt nem hozhat. Minden autót átvizsgálnak a magyar vámosok a határnál. A hölgy a nehéziparban dolgozott mérnökként, a nyugdíja átszámolva nem éri el a harmincezer forintot.
Mint mondja, rég árult itt, fél évet kihagyott, mert a gyermekeknél volt Kanadában. A fia családjával együtt négy éve él kint, s „bejött nekik, nagyon bejött”. – A fiam jogász ugyan, s míg a diplomáját honosítani tudja, egy automatizált informatikával foglalkozó társaságnál helyezkedett el. Megbecsülik. Már két házuk van. Az egyikben a szobákat adják ki, s a házak részleteit fizetik belőle.
– Azt terveztem, hogy szerdánként árulok itt, a mátészalkai piacon. Nincs sok hasznom, de jövetben vehettem a senki földjén, a valutásboltban egy liter töményet, s azt haza is vihetem. A Metaxa öt euró, a literes Jägermeister pedig tíz. Feleannyi, mint nálunk, már kerestem valamit. Igaz, januártól megváltozik minden – teszi hozzá, megállapítva, hogy szerinte Bulgária és Románia elsősorban a tengerpartjaik miatt stratégiai célpontok az unió számára.
Ahogy a határ mentén autózom, a hanyatlás jeleivel találkozom. Kocsordon bezárt a Tisza diszkont. Nagy rézlakat lóg a barna vasrácson. Csengersimán a határ menti bódésoron is a pusztulás nyomát látni. Míg néhány éve öt-hat vendéglátó-ipari létesítmény volt itt, s tíz-tizenöt élelmiszerboltban vásárolhattak a Romániából érkezett vendégmunkások, mára elhagyott kalyibákat talál az átutazó. Egykor a bódésoron bostoni húspástétomos melegszendvicset, cowboytálat, chicagói torpedót, New York steaket és szatmári sonkás-tojásos melegszendvicset is ehetett határátkelés előtt a benzinkanna- emelgetésben, káposztarakodásban és mezőgazdasági munkában megfáradt ember, mára ebből már semmi sem maradt. Se feketemunkások, se szerencsepróbálók, csak néhány lej- és valutaváltó ígérget jó hasznot a kibelezett épületek közelében.
Költő Zoltán csengersimai polgármester szerint az utóbbi tíz évben a térségben jelentős változások mentek végbe. Míg a rendszerváltozást követő években Romániából tízezrek jöttek át dolgozni Magyarországra, s az ottani élelmiszerhiány miatt a megkeresett pénzüket húsban, édességben, tejben, olajban vitték ki, az utóbbi időszakra a munkaügyi ellenőrzések hatására ez a vásárlóerő majdhogynem teljesen megszűnt. Hivatalosan nehéz, feketén pedig nem éri meg munkát vállalniuk. Nem tudni, hogy januárt követően a magyar munkaerőpiac mennyire lesz nyitott a bulgáriai s romániai munkavállalók iránt. Ha jöhetnének ide dolgozni, akkor abból kölcsönös fellendülés lehet, amúgy pedig nem változik semmi sem. Most a román munkavállalók talán hivatalosan, de inkább feketén Olaszországba, Spanyolországba, Portugáliába járnak át dolgozni. A polgármester szavaival élve irdatlan mennyiségű nyugati felségjelű autó halad át a határon karácsonykor, húsvétkor és iskolakezdetkor.
Mindeközben a polgármester szerint a magyar gazda egyre rosszabb feltételek mellett dolgozik, s a termelők nem tudnak egyről a kettőre jutni. Szabolcsban, Szatmárban, Beregben az ingatlannak értéke nincs, így a banktól kapott önerőhöz nem tudnak fedezetet felmutatni. – A külföldi befektetőkkel szemben a magyar termelő nem kap támogatást, mintha készakarva akarnák tönkretenni. Ha az erdőháti, szatmári falvakat megnézzük, az önkormányzatokon kívül szinte nincs foglalkoztató, esetleg egy kisbolt, kocsma, gumijavító vagy fodrász. Munkahely nincs, mindenki csak a segélyt várja – panaszkodik a polgármester. – Én már eleve rettegek attól, hogy az emelt gázárakat a lakosság miből fogja kifizetni, de ugyanez vonatkozik az önkormányzatra is, hiszen nem tudom megmondani, hogy a jövő hónapban miből fizetjük ki a gázszámlát. Nyolc éve vagyok polgármester. Hárommillió koldus országából ötmillió koldus országa lettünk. Ha a kínai boltoknak köszönhetően nem lenne filléres cipő és ruha, az emberek mezítláb járnának. 40-50 ezer forintos minimálbérből nem lehet venni 10 ezer forintos cipőt.
A polgármester szerint az ország keleti részén élők abban reménykednek, hogy az itt megtermett zöldséget, gyümölcsöt Románia uniós tagsága esetén legálisan át lehet majd vinni a határon, s a szatmári, a nagykárolyi vagy a nagyváradi piacon némi haszonnal el lehet majd adni. Nálunk olcsóbb most az alma, a körte, a szilva és a szőlő, valamint a déligyümölcs is, amely a kereskedők számára nyújthat némi anyagi vigaszt. De reménykednek a vegyes vállalatok létrejöttében, a gazdálkodói összefogásban is. Statisztikák szerint mintegy hétmillió román állampolgár vállal munkát Nyugat-Európában, a fizetésüket hazaviszik, ez pedig komoly vásárlóerőt jelent Magyarország számára is. A csengersimai önkormányzat most építkezik, de csak akkor jutnak építőanyaghoz, ha azt nem viszik Romániába a magyarországi építőanyag-kereskedők. Mert a túloldal fejlődik, a határ és a nagyvárosok közötti főutak mellett a földből nőnek ki az autószalonok, benzinkutak és bevásárlóközpontok.
origo.hu
Ilyet még nem láttunk: maguk a Tisza-hívők szedik ízekre Kulja Andrást
