– Semmivel nem tudtam foglalkozni, mivel csak 14.30-kor érkeztünk meg Malmőből, majd kötelező jelleggel ide kellett sietnünk. Nem itt van a szállásunk, 35 percet kellett autóznunk csak azért, hogy ehhez a cirkuszhoz asszisztáljunk, majd ugyanannyit autózhatunk vissza is, ahelyett, hogy edzést tartsak a játékosaimnak. A hatodik és a hetedik meccsünk között kevesebb mint 22 óra telt el. Másnap reggel úgy pakolnak fel minket a buszra, mint a fagyasztott csirkéket, hogy ideutazhassunk – mondta.
Reagált az EHF, célt ért a háborgás
A történtek után az EHF közleményt adott ki, a szövetség álláspontja szerint a kontinenstorna menetrendjét többek között a részt vevő nemzettekkel egyeztetve alakítják ki, a végleges menetrendről pedig több mint hat hónappal a torna kezdete előtt értesítik az érintetteket. Az EHF elismerte, hogy a Malmőből érkező csapatok helyzete nem ideális, de rámutatott, hogy hasonló esetek korábban is előfordultak, így például a 2018-as, horvátországi Eb-n is. A horvátok helyzetével kapcsolatban a szövetség kiemelte, hogy a tavalyi világbajnokságon a horvátok Karlovacban (Zágrábtól több mint 53 kilométerre) voltak elszállásolva, míg a mérkőzéseiket a fővárosban játszották.
Michael Wiederer, az EHF elnöke szombaton sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy Sigurdsson már bocsánatot kért tőle. Wiederer kiemelte, nem akadhat így ki egy edző, ugyanakkor belátják, a kritikái részben jogosak voltak.
Az EHF leszögezte, a következő Eb-n nem történhet meg, hogy egy csapatnak a pihenőnapján kell utaznia. A következő tornán nem lesznek már egymást követő mérkőzésnapok, és egyeztetések kezdődtek arról, hogy a 2028-as női Európa-bajnokságon, és azt követően minden férfi és női Eb-n újra rendezzenek negyeddöntőt.
Utóbbi változtatással noha több mérkőzés lenne, de a pihenőnapok ugyanúgy megmaradnának. A 2026-as, decemberben sorra kerülő női Eb-t öt ország fogja rendezni: Lengyelország, Románia, Csehország, Szlovákia és Törökország – utazási nehézségek ott is lesznek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!