Már a köztársaság kori Rómában is tizenkét hónapra osztották az esztendőt, a hónapok elejét az újholdhoz igazították, s az új hónap kezdetét mindig a főpap, a pontifex maximus kiáltotta ki (calare) a Capitoliumon, s ő mondta meg azt is, hogy az első holdnegyedig öt vagy hét napot kell számítani. A Martius, a Maius, a Quintilis – a későbbi július – és az October 31 napos volt, a Februarius 28, a többi hónap 30. Az új hónap első napjait a pontifex maximus „kiáltásáról” nevezték el calendae-nak; ebből a szóból származik a kalendárium kifejezés. És mivel nincs új a nap alatt, a „calendae” talán legfontosabb funkciója a kölcsönök után járó kamatok behajtása volt már kétezer évvel ezelőtt is, hónap elején az adósok kezdhették a törlesztést, ha nem is banki átutalásokkal, de vélhetőleg hasonló lelkesedéssel, mint manapság.
A kalendárium adóskönyvet is jelentett, de hamar rájöttek arra, hogy az idő múlásának számontartása nem csak a pénzügyi életben fontos. A 354-ben készített Chronograph például elsősorban politikai és vallási kalendárium, amelyből olyan praktikus információkat tudhattak meg hajdani olvasói, mint a császárok születésnapja, az ünnepi játékok ideje, a szenátus üléseinek napja vagy éppen a római vértanúk halálának napja.
A legrégebbi nyomtatott magyar vonatkozású kalendárium, amely nem öröknaptár volt, mint Székely István Krakkóban kiadott Calendariuma, félig-meddig kalózkiadvány lehetett, valószínűleg Raphael Hoffhalter nyomtatta Bécsben 1557-ben. Példánya egyelőre nem ismert, csupán Paul Fabricius udvari matematikus és csillagász panaszkodó leveléből következtethetünk a létére: a jeles egyetemi tanár Nádasdy Tamás nádornak írta keserűen, hogy az ő naptárát egy nyomdász idegen prognosztikonnal adta ki. A prognosztikon igen fontos része volt a kalendáriumoknak, ez tartalmazott hasznos gyakorlati tudnivalókat, jövendöléseket és egyéb szórakoztató olvasmányokat.
Ez a felosztás többé-kevésbé a mai kalendáriumokban is megtalálható, de Neubart János 1700-ban Bártfán nyomtatott Uj és O Kalendárioma is hasonló szerkezetű. Némi keveredés azért tapasztalható, hiszen a naptári részt a szokott csillagászati szimbólumok mellett olyan tudnivalókat közlő jelzésekkel is kiegészítette, amelyek már éppenséggel a prognózis kategóriájába tartoznak. Így a könyvecske forgatói megtudhatták, mikor jó az érvágás, a köpölyözés, mikor érdemes száraz földbe, mikor nedvesbe vetni, mikor szükséges a „pilulás purgatio”, amit napjaink kuruzslói tisztítókúrának neveznének, mikor célszerű a „haj nyírés”, illetve – nemes egyszerűséggel – mely napok „szerentsések” s mely napok nem. Neubart egyébként egy korábbi kalendáriumában utalt rá, hogy nemigen bízik Isten akaratának csillagokból való kiolvashatóságában, csupán leendő vásárlói kedvéért készít jövendöléseket. Hiába, az üzlet az üzlet. 1700. december 10-én például egyszerre javasolta a kalendárium a „pilulás purgatiót”, valamint közölte, hogy ilyenkor jó a „tsetstől” elválasztani a gyermeket. December 12-én viszont épületfa vágására tartotta alkalmasnak az időt Neubart János.
A szerző egyébként a kiegészítésben külön is taglalta az 1700-as esztendőben várható betegségek kérdését, többnyire az asztrológia szempontjából. Az április és a május például szerinte „kelésekkel, hályogos és véres himlőkkel” fenyeget, ezért javasolta, hogy „terhes és gyermek-szülő aszszonyok ekkor magokra vigyázzanak”. Neubart kalendáriumaiban az orvosi tanácsok száma talán nem különösen magas a többihez képest, gyógyítás iránti érdeklődése azonban érthető, hiszen valószínűleg maga is egyetemet végzett orvos volt.
Ennek a kis könyvecskének egy máig fennmaradt példányát – több más kiadású bártfai kalendáriumhoz hasonlóan – a könyvkötő úgy tette még jobban használhatóvá, hogy a nyomtatott ívek közé üreseket fűzött, s így egyéni megjegyzéseket lehetett írni a kalendáriumi lapok mellé. Sajnos ennek az Uj és O Kalendáriomnak hajdani possessora nem tartotta fontosnak feljegyezni a saját nevét. Kapcsolatairól, családi körülményeiről azonban említést tett, és ez alapján nem lehetetlen kinyomozni, ki volt a szerencsétlen sorsú tulajdonos. Az augusztus első hete mellé befűzött lapon például Máriássy Ádám és Naradiai asszony nevét olvassuk. Méghozzá különleges összefüggésben: „Mariassy Adam uram bótyaban odal szalona 17. Naradiai Aszszonyomnal N. 13.” Vagyis, úgy tűnik, a könyv tulajdonosa harminc oldal szalonnáját – talán biztonsági megfontolásokból – ismerősei boltjában, bolthajtásai alatt helyezte el. De ki lehetett ez a szalonnamenekítő?
Erre a kérdésre a választ a következő bejegyzés alapján adhatjuk meg. Ez az 1710-ben készült emlékeztető egy szomorú családi tragédiának állít emléket: „Anno 1710 die 30 8bris születet Maria Leanyom. Az kivel is gyermek agy fektiben kedves edes Hazas Tarsom T. Petnehazi Eva 30 9bris megh hala és sok imacsag es fohaszkodasi utan adta Teremtojenek Lelkét kinek is megh hidegedett tetemeit is, testet kassai templomunkban eltemettetett Xbris.”
A könyv tulajdonosa tehát csakis Petneházy Éva férje lehetett, aki nem más, mint Máriássy Miklós, II. Rákóczi Ferenc ezredese. Petneházy Évának és Máriássy Miklósnak hét gyermeke született: Sándor, Farkas, István, valamint Terézia, Julianna, Rebeka és az utolsó, kinek születése után egy hónappal meghalt Petneházy Éva, Máriássy Mária. Ő később Krajnik Sándor felesége lett. A fiúk közül Sándor, miután a református család katolizált, pap lett, egri kanonok, szepesi prépost, majd címzetes püspök. Farkas és István a katonai pályát választotta, és Rákóczi udvarába került apródnak. Farkas valószínűleg már nem érte meg édesanyja halálát, mert a táborban apjával együtt megfertőződött a kor legszörnyebb betegségével, a pestissel. Mindez 1710. szeptember 20. körül történt, vélhetőleg egy-két héten belül meghalt. Édesapja viszont – ha csakugyan a fekete halál fertőzte meg – csodával határos módon megmenekült, és felépülése után azonnal várandós feleségéhez, „kedves édes házastársához” sietett Kassára. Sok örömben nem lehetett része, mert bár Mária leánya egészségesen megszületett október 30-án, Petneházy Éva sok imádság és fohászkodások után meghalt egy hónappal a szülést követően. A házastársak bensőséges kapcsolatára egyébként nemcsak ebből a kis feljegyzésből következtethetünk: fennmaradt levelezésüknek egy része is.
1700-ban november 30. volt advent első vasárnapja. Neubart János kalendáriumában is baljós jövendöléseket olvashatunk Szent András napjára: „1. A békeség rontói alkalmatosságot keresnek, hogy a hasznos tanátskozásokat meg-akadályoztathassák. 2. Egésségtelen idő fluxusok miatt.” Talán gondolt rá Máriássy Miklós is, mikor felesége halálának időpontját feljegyezte, hogy Neubart jövendölései véletlenül mind valóra váltak. Novemberben bízta meg II. Rákóczi Ferenc Károlyi Sándort, hogy készítse elő a fegyverszüneti tárgyalásokat. S hogy a tárgyalások milyen eredménnyel jártak, tudjuk. Az idő pedig, akár egészséges, akár egészségtelen volt, az 1710-es esztendőben nem kedvezett az országnak: ezerszámra betegedtek meg mindenfelé pestisben, s a fertőzöttek számára alig volt esély az életben maradásra. Talán Petneházy Évával is a dühöngő fekete halál végzett.
origo.hu
Hogy nem szakadt rá a plafon! – Kulja András legnagyobb hazugságai a tévévitából
