Közeledő világvallások?

XVI. Benedek pápa törökországi látogatása egy csapásra a Vatikán talán két legfontosabb tájékozódási pontjára irányította a figyelmet, a mögöttünk hagyott esztendő nagy kihívásaira: a római egyház ortodox keresztyénséghez és az iszlámhoz való viszonyára.

Amikor a római katolikus egyház feje nemrégiben Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával találkozott, sokan történelmi fordulatot sejtettek az esemény hátterében. Bár a katolikus–ortodox párbeszéd valóban felgyorsult az utóbbi időben, a jelentős hitbéli és szervezeti akadály miatt alighanem még sokáig csak közeledésről beszélhetünk. Hosszas belső csatározások után a nyugati és keleti keresztyénség végérvényesen 1054-ben vált el egymástól, s a kölcsönös előítéletek évszázadokon át beárnyékolták a szervezetileg elkülönült egyházakat. A keresztes hadjáratok hadi és politikai következményeit nem tekintve a három szóban forgó vallás, a római és az ortodox egyház, valamint az iszlám intézményesen nemigen érintkezett az elmúlt ezer esztendőben. Átfedések és kölcsönhatások persze akadtak szép számmal, amelyek következtében alaposan megváltoztak a körülmények, s maguk az egyházak is. A katolikus–ortodox párbeszéd érdemileg csak 1964-ben, a II. Vatikáni Zsinat (1962– 1965) szellemében indult meg, amikor a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka találkozott VI. Pál pápával Jeruzsálemben. Egy évvel később a konstantinápolyi Szent György-székesegyházban és a római Szent Péter-székesegyházban egyidejűleg feloldották az 1054-es a kölcsönös kiközösítést. Később II. János Pál is felkereste a konstantinápolyi pátriárkát, akivel deklarációt írt alá „nem csupán a római katolikus és az ortodox egyház közötti teljes közösség helyreállításának előmozdítása ügyében, hanem annak egységéért folytatandó párbeszéd előmozdítása ügyében is”.
Nehezebb a katolikus–mozlim párbeszéd megítélése. A XVI. Benedek pápa regensburgi beszéde nyomán támadt hatalmas felzúdulás alighanem hosszú időre eltántorította az iszlám híveit az érdemi együttműködéstől. Ugyanakkor világosan látszik, hogy a politikai szembenállás legalább a közös gondolkodást megindította: sok mozlim vezető szólított fel békességre, nem beszélve a pápa és a Vatikán hasonló szellemű állásfoglalásairól, nyilatkozatairól. A különböző vallások intézményes párbeszédének hátterében meghúzódó emberi magatartásról beszédesen vallanak II. János Pál pápa szavai: „Csatlakozzanak ahhoz a közös erőfeszítésünkhöz, hogy Isten szent nevét soha többé ne lehessen felhasználni erőszak vagy terrorizmus szítására, vagy arra, hogy elősegítse a gyűlöletet és a kirekesztést.”