Lehet, a svéd szerkesztők figyelmét elkerülte az ügy egyedisége: az, hogy uniós ország állampolgárai folyamodnak menedékért. Ez persze kevéssé valószínű. Marie Andersson, a svéd bevándorlási hivatal sajtófelelőse kérdésemre megerősítette: ilyesmi valóban először fordul elő Svédországban.
E diszkréció oka tehát másban keresendő: Svédországban a tárva-nyitva álló EU-kapun át megjelent a trójai faló, a magyarországi romák ügye. Pontosan nem tudjuk, nem tudják még, mi rejtőzik a falóban, de úgy gondolják, jó nem lehet. A svéd bevándorlási hivatal és a külügyminisztérium láthatólag szeretné elkerülni, hogy a falóból kibújjon az, ami benne van, hogy a dologból „ügy” kerekedjen, s ebben tökéletes az egyetértés a magyar külügyi tárcával.
Az esetnek azonban határozottan „ügy” jellege van, nyilván ezért óvatos a külügyminisztérium sajtófőnöke, Nina Ersman is. Eleinte nyilatkozni sem kívánt, a magyar nagykövethez irányított volna, ám néhány órával később mégis közölte a tárca hivatalos álláspontját. Kijelentette, hogy semmiféle ügyről nincs szó, főleg nem politikairól. Elmondta, hogy az eset a bevándorlási hivatal hatáskörébe tartozik. A kérdésre, hogy akkor miért járt a magyar nagykövet a svéd külügyminisztériumban, azt felelte, a követet saját kérésére fogadták. Tagadta azonban, hogy a svéd külügyminisztérium bármi módon is külön foglalkozna a kérdéssel.
Ez felettébb különös, hiszen köztudomású, hogy a budapesti svéd nagykövetség hirdetést helyezett el a napilapokban, illetve fórumokon tájékoztatja a romákat, hogy miért nem érdemes kivándorolniuk Svédországba. A sajtófőnök szerint az információ közzététele azért vált szükségessé, mert szerinte a romák olyan téves értesülés áldozatai, amely szerint Svédország munkaerőt keres, illetve magas segélyeket folyósít. A budapesti svéd nagykövetség akcióját a svéd külügyminisztériumtól független kezdeményezésnek minősítette: szerinte Svédország nagykövetségei bármikor közvetíthetnek információt hazájukról saját hatáskörben is.
A budapesti svéd nagykövetség akciója azonban aligha magánkezdeményezés, legalábbis nehéz elképzelni, hogy egy külképviselet ilyen lépést tegyen külügyminisztériumának áldása nélkül. A svéd állam külföldi tevékenységéért ugyanis a külügyminisztérium felelős, tehát a budapesti svéd nagykövetség és a svéd külügyminisztérium konzultációja ebben az esetben is elkerülhetetlen volt.
Azzal, hogy a svéd külügyminisztérium elhárítja, hogy szerepet vállaljon a romák körül kipattant ügyben, a történet pikáns fordulatot vesz. Mert nem arról szól-e többek között az Európai Unió, hogy szabad a munkaerő-áramlás a tagországok között? Ha igen, akkor sajátságos, hogy ebbe a folyamatba egy uniós tagállam külügyminisztériuma megpróbál beavatkozni úgy, hogy gátolni kívánja egy másik országból érkező potenciális munkaerő mozgásszabadságát.
Bizonyos szempontból persze érthető a törekvés, és nemcsak a külügyminisztérium, hanem a bevándorlás kérdésének általános kezelésében is megmutatkozik ez a skizofrénia. A svédek kínosan ügyelnek arra, hogy a faji megkülönböztetés vagy a bevándorlóellenesség gyanújának még csak az árnyéka se vetüljön rájuk. Évente 17–22 ezer menekült érkezik Svédországba, ebben az évben 4173-an kaptak menedékjogot. A média kedvező színben tünteti fel a bevándorlást, ám a bevándorlási törvények egyre szigorúbbak. A bevándorló pedig, még akkor is, ha több évtizede hűséges svéd állampolgár, és esetleg sokkal képzettebb, mint a svéd pályázó, nehezebben kap munkát, vagy csak jóval alacsonyabb szakképzettséget igénylő álláshoz jut, mert nevének csengése idegen. A rossz nyelvek szerint nincs még egy olyan ország Európában, ahol annyi felsőfokú képesítéssel rendelkező taxisofőr furikázik, mint Svédországban. Ugyanakkor statisztikai adatok igazolják, hogy a börtönökben magasabb a bevándorlói háttérrel rendelkezők aránya, mint a svédeké, ám erről nem nagyon illik beszélni.
Hogy még bonyolultabb legyen a kép, említsük meg azt is, hogy az előző, szociáldemokrata kormány közoktatási minisztere szír származású volt, és csak érettségivel rendelkezett. Az is igaz, hogy a rábízott feladathoz annyit értett, mint tyúk az ábécéhez, de huszonnégy karátos szociáldemokrata volt, bevándorló (lám, nekünk ilyen is van!), és felülről tökéletesen irányítható. A nemrég alakult polgári kormány integrációs és egyenjogúsági kérdésekért felelős minisztere pedig kongói származású.
Szóval a helyzet tényleg tudathasadásos, a svédeknek láthatólag van elég dolguk a Szomáliából, Irakból vagy a Balkánról érkezőkkel, amikor egyszer csak megérkeznek a Mohács környéki cigányok. Ráadásul az EU-kapun át. Azaz, bocsánat, romák, mert Svédországban diszkriminálónak számít a cigány szó használata. Nem szeretném az idegeket borzolni egy újabb helyesbítéssel, de tulajdonképpen még csak romákról sem beszélnek, inkább magyar állampolgárokról.
Marie Andersson így mondta: a nyár óta folyamatosan érkeznek magyar állampolgárok főleg Malmőbe. Nemcsak menedékkérők, hanem olyanok is, akik munkát szeretnének találni: róluk naprakész információval, mivel uniós állampolgárokról van szó, a hivatal nem is rendelkezik. Három hónapig jogukban áll munkát keresni, s csak ennek elteltével kell tartózkodási engedélyt kérniük. A svéd munkaközvetítő hivatalok szolgáltatásait azonban csak svéd állampolgárok vehetik igénybe, így azok a romák, akik nem menedékért folyamodnak, munkahelyről munkahelyre kilincselhetnek, vagy csak ismerős révén szerezhetnek munkát. A sajtófelelős szerint nekik sem lesz könnyű dolguk, mert Svédországban öt százalék fölött van a munkanélküliek száma. Míg a romák munkát keresnek, senki sem biztosítja a megélhetésüket, és a későbbiekben sem fogja biztosítani.
Azok a cigányok sincsenek könnyű helyzetben, akik menedékjogot kértek. Andersson hangsúlyozza, hogy magyar állampolgárként regisztrálják őket, etnikai hovatartozásukkal ebben a stádiumban nem foglalkoznak. Ügyüket egyenként kötelesek kivizsgálni, s csak akkor esik szó a kérelmező etnikai hovatartozásáról, ha valaki diszkriminatív tényezőként említi roma származását. Esélyük, hogy Svédországban maradjanak, gyakorlatilag a nullával egyenlő, mivel uniós állam polgára nem kaphat menedékjogot egy másik uniós tagállamban. Marie Andersson elmondta, hogy elvileg lehet kivételt tenni, ha a kérelmező faji hovatartozása miatt állandó fizikai bántalmazásnak, illetve életveszélynek van kitéve egy adott országban. Szerinte azonban ez a Magyarországról érkezők esetében nem áll fenn.
A menedékjogért folyamodók egy része már megkapta az elutasító határozatot. Ennek kézhezvétele után négy héten belül el kell hagynia az országot, különben karhatalmi erővel toloncolják ki. Akik kérvényük elbírálására várnak, menekültek számára fenntartott lakásokban laknak. A lakás költségeit a svéd állam fedezi. A romák életkoruktól és családi állapotuktól függően naponta 1450–2059 forintnak megfelelő svéd koronát kapnak, amelyből minden egyéb kiadásukat fedezniük kell. A svéd árak mellett ez nem egyszerű feladat. Csak találgatni lehet, miért kért menedékjogot a cigányok egy része, a többiek viszont miért keresnek inkább munkát. Marie Andersson szerint ki-ki a maga taktikáját választotta.
A svéd külügyminisztérium jól tudja, hogy nemcsak néhány száz magyar romáról van szó. Abban a pillanatban, amikor Románia és Bulgária is az EU tagja lesz, tömeges munkaerő-vándorlás indulhat meg ezekből az országokból a jobb élet reményében, s az ezekben az országokban jóval nagyobb számban jelen levő romák is elindulnak többek közt Svédország felé. Mert ugyebár a skandináv állam toleráns, a bevándorlást pozitív jelenségnek tartó és antirasszista ország hírében áll, akkor pedig mi akadálya lehet annak, hogy földönfutó románok, bolgárok vagy magyarok jelenjenek meg a svéd munkaerőpiacon?
Ezen a ponton szembe kell nézni egy újabb skizofréniával, egy olyan ellentmondással, amely a szavak és a gyakorlat közötti különbséget mutatja. Azt mondjuk, a globalizáció korát éljük. A roma pedig mindig is globális nép volt. Csoportjaik hol itt, hol ott bukkantak fel vándorlásaik során, s most végül is csak azt akarták tenni, amit mindig: odébbállni, ha úgy érzik, nem jól megy soruk. Paradox helyzet, hogy a globalizáció világában ez jóval nehezebbnek tűnik, mint hajdanán.
origo.hu
Hogy nem szakadt rá a plafon! – Kulja András legnagyobb hazugságai a tévévitából
