Mielőtt gondolatban leborulnánk a norvégok nagysága és kiegyensúlyozottsága előtt, azért nem árt felidézni, hogy a legutóbbi két Eb győztese a 2003-as vb-t a 6., a 2005-öst pedig a 9. helyen zárta, és e két kudarc között lemaradt az athéni olimpiáról. Meg is kérdeztem Marit Breiviket, az 1994 óta hivatalban lévő szövetségi kapitányt e hullámzás okairól, mire ő így felelt: „A világbajnokságok előtt több váratlan sérülés ért minket, és már nem maradt idő, hogy a kieső játékosok helyére újakat építsünk be a csapatba. Ebből okulva idén már harmincötös kerettel dolgoztunk.” Meg is lett az eredménye. Hiába dőlt ki a torna elején a térdszalagjait megnyújtott Katja Nyberg, majd a döntő első perceiben az egész viadal kiemelkedő klasszisa, Gro Hammerseng, nélkülük is összejött az arany. Persze könnyű annak, akinek 35, Eb-n is bevethető játékosa van. Az ezúttal ezüstérmes oroszok mestere, Jevgenyij Trefilov is kedvére válogathat a nagyágyúk között, de ő e kivételezett helyzetet arra használja, hogy egyetlen hiba után lekapja a bakizót, aki rögvest nyílt színi megszégyenítés áldozata lesz. (Arra válaszolva, miért őrjöngi végig a meccseket, a civilben egyébként kifejezetten jópofa Trefilov visszakérdezett: miért, ki látott már olyan súlyemelőt, aki, miközben a feje fölé löki a kétszáz kilót, mosolyog?)
Németh András bezzeg ritkán küzd a bőség zavarával, a göteborgi középdöntő során egyszer ki is jelentette: jelenleg ez a legjobb magyar válogatott, felesleges azon elmélkedni, hogy az olimpiáig kivel erősödhetne tovább. Ettől még adódik néhány válasz: mondjuk Görbicz Anitával. Mármint az egészséges Görbiczcel, aki legalább tavalyi, szentpétervári formáját futja. Két világklasszisunk közül ugyanis Svédországban csak Pálinger Katalin tündökölt, míg a Győr irányítója veseköve és megfázása mellett megfelelési kényszerével is küzdött. Szeretett volna azon a szinten teljesíteni, amelyen ezúttal nem tudott, és ez több, kívülről feleslegesnek tűnő kockázatvállalásba vitte bele. Pedig Görbicz motivációja igazán becsülendő: érzi, mit várnak tőle a társak és a szurkolók, és mint ahogy a Ferencváros–Győr rangadón is mutatta, akár bicegve is képes felvonszolni magát a pályára. A többiek is gyakran szenvedtek különféle vírusoktól, nyavalyáktól, ezért a csapat vezetése már Stockholmban körvonalazott egy „egészségprogramot”, amelyet részletesen heteken belül dolgoznak ki.
Szükség is lesz minden testi és lelki energia mozgósítására, mert a következő másfél év sorsfordító a magyar női kézilabdázás számára. A nemzetközi szövetség, az IHF Pekingre ugyanis új olimpiai kvalifikációs rendszert vezetett be. Mivel 2008-ban a férfiakhoz hasonlóan már a nőknél is 12 csapat képviselheti a sportágat, a szisztéma mindkét nemnél azonos. Eszerint részvételi jogot kap a rendező Kína, a 2007-es vb győztese, valamint a négy aktuális kontinensbajnok – Ausztrália természetesen nem élvezi e kedvezményt –, így Norvégia máris révbe ért. A hat további hely a 2008. márciusi olimpiai selejtezőn kel el, ekkor három négyes csoportban zajlik majd a két-két továbbjutó helyért a küzdelem. A tizenkét induló felét a franciaországi vb közvetlenül delegálja: a 2–4. helyezettek rendezhetik a kvalifikációs tornát, az 5–7. pedig indulhat rajta. A további hat kvótát a kontinentális szövetségek osztják, Európában például az Eb-2. oroszoké az esély. Abba az egyébként valószínű fejleménybe most még ne éljük bele magunkat túlságosan, hogy a norvégok a vb-n is ott lesznek az élmezőnyben, és ezzel egy helyet tovább görgetnek mindenki örömére. Inkább azt érdemes számba venni, a vb-n ki igyekszik jó esélylyel az első négy vagy hét közé.
Az Eb-n látottak alapján Norvégia és Oroszország mindenképpen, a harmadik franciák pozícióját pedig házigazdaszerepük erősíti. A németek, amint azt sajnos leginkább ellenünk bizonyították, majdnem egy évtized után tértek vissza a világelitbe, és nyugodtan ide helyezhetjük az Eb-ről lemaradt románokat is. Akik vb-selejtezőre kényszerülnek, és minden valószínűség szerint kiverik a svédeket, míg a dán–ukrán párból is csak a közelmúlt egyik nagycsapata léphet tovább. Szerintünk Dánia lesz az, és Ukrajna mellett különösebb kockázat nélkül leírhatjuk Ausztriát, Szlovéniát, Szerbiát is. Nehezebb belőni a horvátokat és a spanyolokat, ám még ennél is nagyobb talány, milyen alakulattal érkezik a Koreai Köztársaság, valamint Kína. Annyi azért máris látszik, hogy a legjobb négybe kerülésnek komoly bravúr az ára, a hétbe jutás ellenben elvárható. Illetve ennél visszafogottabb célt értelmetlen kitűzni.
Németh András természetesen nem helyezésekben, hanem feladatokban gondolkodik. Ezért játékosait igyekszik úgy formálni, hogy támadásban és védekezésben egyaránt bevethetőek legyenek, mert a csere az egyre gyorsuló tempóban lassacskán megengedhetetlen luxus. Valamelyest enyhíti a gondokat, hogy bár az Eb előtt a belső védő posztja volt a szűk keresztmetszet, a remekül bemutatkozott Szűcs Gabriella tágította a lehetőségeket. Őt a nem hivatalos értesülések szerint majdnem megválasztották az Eb legjobb védőjévé, ám a sportdiplomácia végül úgy találta jónak, ha az 5. magyarok csupán egy elismerést kapnak, azt meg elvitte az „All Star-hetesbe” jelölt Mehlmann Ibolya.
Világraszóló eredmény eléréséhez ennyi persze kevés; ahhoz manapság már az kell, hogy többen is életük formájában kézilabdázzanak, mint tette azt a 2003-as horvátországi vb-n szinte a teljes magyar kezdőhetes. Ez akkor az ezüstéremhez volt elég, míg 2005-ben Szentpéterváron bronz jutott. Egy újabb pozíciónyi visszaeséssel talán 2007-re is beérnénk, annál is inkább, mert az a svédországi 5. helyhez képest egy előrelépést jelentene. No meg rendezési lehetőséget az olimpiai selejtezőre – és pillanatnyilag nyugodtan vallhatjuk az „ósdi” coubertini elvet. Egyelőre ugyanis a részvétel a fontos.
origo.hu
Párkány jövője a tét az agyevő amőba kapcsán indított vizsgálatban
