Megtörni látszik a Bush-kormány lendülete

Sok mindent mutatott már George W. Bushnak a közvélemény-barométer, amióta 2001-ben hatalomra jutott: kezdetben gyengécske volt a népszerűsége a kérdéses 2000-es választási eredmény miatt, aztán a 9/11-es támadások nyomán sarkára állva soha nem látott támogatást söpört be, mígnem az elhúzódó iraki megszállás súlyos mélységekbe taszította. Akárhogyan vélekedtek is munkájáról az amerikaiak, az biztos, hogy sohasem kényszerült alapvető politikaváltásra. Egészen 2006-ig, pontosabban a novemberi „félidős” törvényhozási választásokig, amikor – a Clinton-éra óta először – a republikánusok elvesztették többségüket a Capitolium mindkét házában.
A választási eredmény persze csak egy folyamat betetőzése volt, nem a semmiből jött elő: már a kampány során megmutatkozott a republikánusok megosztottsága, például több képviselő- vagy szenátorjelölt nem vette szívesen az elnök részvételét a korteskedésben. Bush személyét ugyanis a választók olyannyira összekötötték a kudarcos iraki akcióval, hogy a párt helyi embereiben joggal élt a félelem: az ő munkájukat is a távoli sivatagban zajló események alapján ítélik meg. A mandátumukat vesztett republikánus képviselők és szenátorok sajnálatára ez be is következett. Novemberben a szavazók döntésében a felmérések szerint az iraki helyzet esett legnagyobb súllyal latba.
Noha az amerikai külpolitikában a végső szó mindig az elnöké, a törvényhozás jelentősen meg tudja keseríteni a dolgát. Ezért is van jelentősége, hogy a demokraták uralta kül- és védelmi ügyekben érintett szakbizottságok (köztük a Tom Lantos vezette külügyi) munkáját megelőzve, figyelembe véve az Iraki Tanulmányi Csoport elmarasztaló jelentését, Bushék jelezték: módosítanak iraki politikájukon. Hogy ez kommunikációs vagy érdemi lépés lesz-e, azt még csak sejteni lehet, mindenesetre röviddel a novemberi eredmények bejelentését követően az elnök megszabadult egyik legsúlyosabb ballasztjától, Rumsfeld védelmi minisztertől, akit mind az amerikai, mind a nemzetközi közvélemény az iraki invázió egyik fő ideológusának tart. A követendő új irányra utalhat, hogy utódja, Robert Gates egykori CIA-főnök maga is a változtatás mellett szállt síkra, amikor úgy vélte, hogy „vesztésre állunk Irakban”. Az amerikai belpolitikát tetőtől talpig átszövő lobbikat is (amelyeket 2006-ban számos botrány rázott meg) befolyásolhatják a hangok, amelyek a Közel-Keleten nagyobb kiegyensúlyozottságot követelnek.
Hogy Bush elnök béna kacsa lesz-e vagy sem hátralevő két évében, az egyelőre nem eldöntött tény. Mindenesetre a félidős választások nyomán felélénkült a 2008-as elnökválasztás esélyeseinek felkészülése, az esélyek latolgatása. A demokraták már csak ezért sem vitték túlzásba a megosztó politikát, míg a republikánusok vezető jelöltje, John McCain előremenekülhet, és az iraki helyzet megoldásának ígéretével gyűjthet szavazatokat.