A Bábolna Zrt. tevékenysége annyira leegyszerűsödött, hogy nem lehet összehasonlítani a jelenlegi és múltbéli gazdálkodás eredményeit – e finoman körmönfont fogalmazással jelzi honlapján az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt., hogy az az agrárcég, amit hamarosan dobra vernek, már köszönő viszonyban sincs a még tavalyelőtt is Kelet-Közép-Európa meghódítására készülő, ám időközben látványosan csődbe ment óriásholdinggal. A Kádár-rendszerben működő, kivételezett helyzetű állami kombinát időszakát – amit Bábolnán aranykorként éltek meg – pedig leginkább akkor érdemes felidézni, ha egy újabb tanulságos példát keresünk a rendszerváltáskor ránk maradt nemzeti vagyon elherdálására.
Bábolna története tulajdonképpen most kanyarodott vissza kiindulópontjához. Az a ménesbirtok legalábbis – a jelenlegi helyzet szerint – állami kézben marad, amelyik örököse a „kalapos király”, azaz II. József császár által 1789-ben alapított tenyésztő intézetnek, amit a hadsereg lóutánpótlásának biztosítására hoztak létre. Egzotikus történetek fűződnek Bábolnán az arab telivérek tenyésztéséhez. Ilyen Fadlallah El Hedad Mihály sorsa, aki Szíriából lovászfiúként érkezett hazánkba, s nálunk a vezérőrnagyi rangig jutott, a ménesbirtok egyik parancsnoka volt. Fordított életút Pettkó-Szandtner Tiboré, akit a második világháború sodort Bábolna éléről Egyiptomba, ahol a királyi arab ménes vezetésével bízták meg.
Birodalom az államban
A ménesbirtok már a Horthy-időszakban is szívesen látogatott hely volt, de az igazi kirakatszerepet állami gazdaságként a hatvanas évek első felében nyerte el. A Kádár János politikájában tanítómesteri, érzelmeiben pedig atyai szerepet betöltő szovjet pártvezető, Hruscsov például egy mutatós ötös fogattal távozott a bábolnai ménesudvarból. Az ajándék egyúttal az akkor már befolyásos agrárlobbi erejét is jelképezte, valamint azt, hogy a gazdaság élén közel harminc évig álló, később Komárom megyei kiskirályként is emlegetett Burgert Róbert már pályája elején megnyerte a párt keményvonalasainak támadásaival szemben az első csatát. Segítette ebben a téeszesítés végigerőszakolása után kitört hazai agrárválság, amiből egyfajta kiutat kínált a bábolnai kísérlet, ahol összekapcsolták az uralkodó ideológiát a magánérdekeltség részbeni engedélyezésével és a nyugaton kötött üzletekkel. Emellé társult a hatalom támogatása – Burgert tagsága az MSZMP Központi Bizottságában – és szükség esetén az állami mentőöv. A politika így összességében egy kivételezett helyzetű gazdaságot teremtett, birodalmat az államban, ahol sorban vendégeskedtek az idelátogató koronás fők és más országvezetők.
Három évtized alatt Burgert Róbert épp elég ellenséget szerzett magának ahhoz, hogy 1990-ben Bábolna vállalati tanácsa egyszerű többségi szavazással a székéből felállítsa. Rá négy évre viszont küldöttségek győzködték arról, hogy térjen vissza a közben részvénytársasággá vált – előbb több mint negyven ktt.-re szétszedett, majd újraegyesített – gazdaság élére, ahol Papócsi László, egykori Burgert-tanítvány volt az akkori vezérigazgató. A visszatérés tervét mások mellett Lakos László, a Horn-kormány első földművelésügyi minisztere sem támogatta. A szakmában úgy tudják: az ellenkezés mögött az is állt, hogy Lakos a szocialista agrárlobbin belül az átalakult téeszek „embere volt”, e kör pedig egyre élesebb érdekellentétbe került a volt állami gazdaságok élén álló menedzserekkel. A küzdelem végül az utóbbi kör javára dőlt el, amikor Lakos Lászlót 1996 végén a miniszteri székben a mosonmagyaróvári állami gazdaságból alakult Lajta–Hanság Rt. vezére, Nagy Frigyes váltotta fel. A minisztercsere előzményei közé tartozik, hogy 1995 novemberében Horn Gyula – a földművelésügyi tárca vezetőjétől függetlenül – meghirdette a 14 volt állami gazdaságra épített országos agrármodernizációs programot, amitől a nagyüzemek körében is többeket kivert a víz. A Kádár-rendszer iránti nosztalgiát sem nélkülöző elképzelések valóra váltásához tanácsadókat is felkért a miniszterelnök. Egyikük Váncsa Jenő rendszerváltás előtti nyugalmazott agrárminiszter volt, a másikuk pedig nem más, mint Burgert Róbert. Minden adott volt tehát a volt bábolnai vezér számára a visszavágóhoz.
Végül nem ő, hanem – Papócsi László szerint – a Burgert-istállóból származó más bábolnai szakemberek vettek revánsot, ami végül 1997-ben a Bábolna Rt. vezérigazgatójának lemondásához vezetett. Persze az esetleges személyi ellentétek kevésnek bizonyultak volna ahhoz a vizsgálathoz, amit pár hónappal Papócsi távozása előtt a Miniszterelnöki Hivatal indított a mintagazdaság anyagi helyzetének feltárása érdekében. A dokumentum lesújtó képet rajzolt a Bábolna-vállalatcsoportról. Megállapították, hogy – az árbevétel megtöbbszöröződése ellenére – a csoport össztartozása elérte a 13 milliárd forintot, ami már vészesen megközelítette a 15 milliárd forintos saját tőke értékét, az adósságspirál beindult, ezért Bábolna anyagi talpra állításához hétmilliárd forintos állami tőkeinjekcióra van szükség.
Meghosszabbított Kádár-korszak
Az agrárpiacon bombaként robbant elemzés olyan végkövetkeztetésekre jutott, mint hogy a Bábolnánál szinte minden területen jellemző a presztízscélú költekezés, a pazarlás. A jelentés szerint a vezérigazgató saját magával azonosította a céget, és a piacon hitelből, lényegében fedezet nélkül terjeszkedett. A szüntelen átszervezések és cégvásárlások mögött pedig az a felfogás állt, hogy a Bábolna-vállalkozások – mint egy nagy család tagjai – egymásnak jelentsenek biztos felvevőpiacot. Mindemellett a társaság közép- és hosszú távú üzleti tervekkel nem, viszont kínzó tőkehiánnyal annál inkább rendelkezett.
A politika és a cégcsoport összefonódásának szemléltetése érdekében érdemes felidézni azt a levelet, amit Papócsi László az 1997-es vizsgálat lezárultakor írt – kihallgatást kérve – Horn Gyulának. A dokumentumban a vezérigazgató hecckampánynak nevezi a Bábolna körül zajló vizsgálatot, ami mögött lobbiérdekeket, személyes bosszút feltételez, és meglehetősen egyértelműen jelzi a miniszterelnöknek: „Az elmúlt napokban, amikor végiggondoltam az eltelt évek eseményeit, arról is feljegyzést készítettem, hogy közvetlenül és közvetetten milyen módon és eszközökkel tettem olyan lépéseket, amelyek a Magyar Szocialista Párt javát szolgálták.” De ez már nem volt elég. Egy korszak lezárult: Papócsinak mennie kellett.
Szakemberek szerint a kilenc évvel ezelőtti vizsgálat fontos állomás volt a társaság életében, mert világosan feltárta: annak ellenére, hogy a cégvezetés szerint Bábolna kiválóan állta a piacgazdaság kihívásait, valójában az agráróriás – mint a Kádár-korszak végén az ország – halogatta a rendszerváltást, és hitelekből tartotta fent – mintegy 30 ezer család számára – a béke és a stabilitás illúzióját. A Kádár-korszak meghosszabbítását Bábolnán az is segítette, hogy a cégcsoport a politikában szent tehénnek számított, és az állami emlő továbbra is rendelkezésére állt. Többek között ez adott lehetőséget a pazarlásra és a cég vagyonának felélésére, amit 1997-ben sem sikerült megszüntetni, és ami – néhány időszaktól eltekintve – lényegében máig jellemző volt a társaság működésére.
Míg 1997-et és 1998-at még nagyon szerény nyereséggel zárta a Bábolna Rt., az ezt követő évekre már a súlyosabb és a kevésbé megrázóbb veszteségek voltak a jellemzők. A cégcsoport többé már nem állt talpra, hanem – egy-egy visszakapaszkodási kísérlettől eltekintve – egyre gyorsabban haladt lefelé a lejtőn. A privatizáció kérdése időről időre, menetrend szerint előkerült, általában azzal a megjegyzéssel kísérve, hogy a magánosítás csak később lesz aktuális, előbb fel kell tőkésíteni, eredményessé kell tenni a társaságot. A várakozást általában a nemzeti vagyon megőrzésével, a rablóprivatizáció veszélyével indokolták. Ezekben az érvekben volt igazság, ám azt is látni kell, hogy minden egyes halasztás lehetőséget nyújtott egy-egy újabb állami segítség – például támogatott hitel – lehívására, átszervezésre, szakértői átvilágításra. S miközben állami kézben nem rendeződött Bábolna helyzete, a továbblépést többek szerint valójában a cégcsoport által művelt földért folytatott harc akadályozta. 1997-ben a jelenleg bérelt állami terület többszöröséről: 22-23 ezer hektár – ráadásul akkor még a cég által tulajdonolt – birtokról volt szó, amit természetesen vonzó lehetőségnek talált az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint a Világbank privatizációs pénzintézete, az IFC, amelyek bejelentkeztek a Bábolna Rt.-ből megvásárolható 30 százalékos részesedés megszerzésére. Az üzletet többek között a Horn-kabinet földtörvény-módosítási elképzeléseinek meghiúsulása akadályozta meg.
A mintagazdaság körüli végjáték akkor gyorsult fel, amikor hazánk uniós tagállammá vált. Már csak azért is tenni kellett valamit a céggel, mert az EU-ban tilos a vállalatoknak juttatott állami támogatás. E tilalom ellenére ismét a kormányzati segítségre építette előremenekülési tervét a Bábolna Rt. 2004-ben regnáló menedzsmentje. Elsődlegesen a tavalyelőtt már 15-17 milliárd forintra rúgó vállalati hiteltartozás részbeni átvállalását kezdeményezték a Medgyessy–Gyurcsány-kabinetnél, aminek révén egy sajátos – állítólag Németh Imre akkori agrárminiszterrel közösen kidolgozott – bizniszhez járult volna hozzá az állam az adófizetők pénzéből. Az első lépés az volt, hogy az ÁPV 2,9 milliárd forintos, kamatmentes kölcsönének segítségével a Bábolna Rt. sikertelenül próbálta meghódítani a felszámolás alá került Hajdú-Bét Rt. piacait. A második lépés a Pick Rt. bekebelezése lett volna, amin akkor már régen túl akart adni a szocialistákhoz közel álló üzletember, Leisztinger Tamás fémjelezte Arago Rt. A folyamat vége állítólag az lett volna, hogy az Arago szerzi meg az egyesült Bábolna–Pick-csoportot, így Leisztinger állami bábáskodással jutott volna a honi élelmiszer-gazdaságban egy igencsak húsos falathoz.
Tizennyolcmilliárdos vagyonvesztés
Utólag visszatekintve már csak a régi dicsőség halovány visszfényének tekinthető a tavalyelőtti igazgatósági elnök, Velez Zoltán óhaja, aki a fenti előremenekülés után Kelet-Közép-Európa egyik regionális multijaként képzelte el az általa vezetett társaságot. Azt, hogy ennek mennyire volt meg a reális alapja, jól mutatja a következő esztendő, amikor a kormány – a támogatás tervét félretéve – a veszteséges elemeitől megszabadított, és Bábolna Élelmiszer-ipari Rt.-vé alakított társaságot próbálta meg eladni – sikertelenül – a piacon. Ekkor már nem volt megállás, megkezdődött a feldarabolás. A jövő év elején pedig sorra kerül a maradék. Január másodikáig lehet jelentkezni a szendrői és kerteskői gazdaságok megvételére. S bár a kormány még a nyáron döntött a Bábolna Zrt.-nek nevezett – elődjére azonban nem hasonlító – cég eladásáról, a privatizáció ismét csúszik. Pedig a vételre bejelentkezett a nem is olyan rég még szintén Bábolna-érdekeltségbe tartozó hazai takarmánycég, az IKR Zrt. is. A kormány legalább hárommilliárd forint bevételre számít a privatizációból, elsősorban azért, mert a gazdaságokkal együtt a vevőknek több mint tízezer hektár állami föld 2020-ig tartó bérletét kínálja, ami öt év múlva már a külföldiek számára is megvásárolható birtokká válhat.
S miközben a neves mintagazdaságból egy közepes téeszre hasonlító cég maradt, nekünk be kell érnünk mementóként a számvevők megállapításaival. Vizsgálatuk nyomán ugyanis elkészült az elmúlt bő évtized lesújtó mérlege: a Bábolnánál megközelíti a 18 milliárd forintot a vagyonvesztés mértéke. Méghozzá úgy, hogy közben mi, adófizetők mintegy 25 milliárd forintot költöttünk az agrárcég sikertelen talpra állítására. Nagyon drága mulatság volt ez, amiért ráadásul az ÁPV felügyelőbizottságának közelmúltban született jelentése szerint senkit sem terhel a felelősség.
origo.hu
Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán
