A globalizált élelmiszer-gazdaság nem erkölcsi megfontolások, hanem a profitmaximálás elve alapján működik. A tulajdonosok érdekérvényesítése persze természetes, ám Magyarországon az átlagosnál is nagyobbak az ebből eredő hátrányok – mármint a fogyasztóra nézve. Bár a lakosságnak azt ígérték, hogy az uniós csatlakozás új, hatékonyan ellenőrzött és megbízható minőségi előírásokkal – valamint ezek szigorú betartatásával – jár majd, ennek épp az ellenkezője történt. Nálunk rosszabb lett az élelmiszer-biztonsági helyzet, mint például az unióhoz szintén frissen csatlakozott, ugyancsak volt szocialista Szlovéniában és Csehországban, illetve a régi tagország Ausztriában vagy Dániában. Mindez öszszefügg a hazai kis- és közepes mezőgazdasági vállalkozások szisztematikus tönkretételével, ami nagy lendületet vett az utóbbi években. Az élelmiszer-biztonság ugyanis szorosan kapcsolódik a minőség fogalmához: a jó minőségű termékek egyben biztonságosak is.
– Maga az élelmiszer kifejezés is jelzi, hogy az élelemmel, a táplálékkal, amelynek előállítása régebben szinte a fogyasztók szeme előtt zajlott, most valami rossz történik: belekerül a természetes minőséget károsító mesterséges rendszerbe, így „szerré” válik – mondja Márai Géza agrármérnök, a Szent István Egyetem adjunktusa.
A globalizáció élelmiszer-gazdasági folyamata Amerikából indult az 1900-as évek elején. A befektetők a nagy amerikai gazdasági válság után, a harmincas években keresni kezdték az új területeket, ahol nyereséget érhettek el. Ekkor fedezték föl a mezőgazdaságot mint iparosítható ágazatot. E tendenciának – amely Európába a második világháború után csapott át – jellegzetessége lett a kemizáció, hiszen a nagy tömegű élelmiszer termeléséhez szükségessé vált a műtrágyázás, a vegyszeres növényvédelem és a nagy üzemméret. Ezért a tőke kikényszeríti a kistermelők fokozatos kiszorítását a piacról.
Nagyüzemivé vált mezőgazdasági termelésünk néhány következménye: a nagy tömegű alapanyagot hatalmas élelmiszer-feldolgozó központokba szállítják; távol kerül a fogyasztó a termelőtől. Aki megtermeli az alapanyagot, később megveszi végtermékként – ám ehhez előbb messzire viszik tőle, majd jelentős minőségromlással szállítják vissza. A szállítás külön iparággá válik, óriási környezeti tehertételt és drágulást okozva. Ebben a folyamatban, a többszöri átrakodás, címkézés, csomagolás közben törnek meg a világos származási vonalak; az élelmiszer útja kuszává, követhetetlenné válik.
A termékeket csomagolni is kell, ami fokozott papírigénnyel, óriási erdőpusztítással, megnövekedett műanyag-felhasználással és hulladékképződéssel jár. S természetesen végül nagy tömegben kell értékesíteni az árut, ezért jöttek létre Európában az ötvenes–hatvanas évektől a nagy áruházláncok. Ám sehol a kontinensen nem épültek olyan hatalmas arányban szupermarketek, mint nálunk. Sőt a józanabb nyugati államokban a személytelenség és a rossz minőség miatt a lakosság kezd elfordulni a kereskedelmi centrumoktól.
Az iparszerűen termelt alapanyagok feldolgozása sok adalékanyagot, szintetikus élelmiszer-kiegészítőt igényel. Az idő állandó szorításában vergődve a csirkeneveléstől a zöldségtermesztésig minden agrártechnológiát természetellenesen felgyorsítanak, s az így előállított élelmiszereknek rendkívül alacsony a szárazanyag- és magas a víztartalmuk. Így nemcsak a szállítás lesz gazdaságtalanabb – hiszen rengeteg vizet visznek egyik helyről a másikra –, hanem a tárolás és az elkészítés is, melynek során az élelmiszerek térfogata jelentősen csökken, élvezeti értékük gyengül. Ennél is nagyobb baj azonban, hogy az iparszerűen előállított, vizes élelmiszer gyorsabban romlik. (A makói hagyma egykor nemcsak az íze miatt volt világhírű, hanem azért is, mert – kicsi víztartalma folytán – hombárszerű tárolókban évekig elállt.) S mivel a nagy víztartalom ízetlenné és színtelenné is teszi a táplálékot, aromaanyagokat, szín- és ízfokozó vegyszereket adagolnak hozzá. E szempontból is rosszabb a helyzet hazánkban, mint másutt: számos olyan adalék legális nálunk, amelyet Nyugat-Európában már betiltottak – némelyik bizonyítottan hasnyálmirigyrákot vagy allergiát okoz.
Mindezt azonban elfedi a kommunikációs stratégia, amely a globalizációs élelmiszertrendet elkerülhetetlennek és természetesnek mutatja, sőt vonzóvá kívánja tenni a fogyasztók számára. Rendszerint a magas vásárlói igényre hivatkoznak, de elhallgatják, hogy ezt az igényt mesterségesen keltik fel az agreszszív marketing- és médiatechnikákkal. Márai Géza szerint – képletesen szólva – az iparszerű mezőgazdasági termelés, a feldolgozás, az áruházláncok, az adalékanyag-ipar és a kereskedelmi média ugyanannak a kéznek az ujjai; a nemzetközi pénzvilág működteti a rendszert. A politika felelősségéről szólva a szakember leszögezi: a korszerű tudományos és gazdaságpolitikai értékelés többnyire nem pártok s nem is jobb- és baloldal szembenállásában gondolkodik. A vízválasztó másutt keresendő: a nyitott gazdaságokban könnyen mozduló nemzetközi tőke áll szemben az úgynevezett nemzeti közösségekkel, a társadalmi szervezetekkel, önkormányzatokkal.
*
Ezért éri számos politikai támadás a helyi közösségeket. Az adjunktus szerint a kormányokat az minősíti, hogy melyik érdekérvényesítő csoportot részesítik előnyben. Mindkettőre vannak példák Európában: Svájc, Szlovénia, Ausztria a nemzeti gazdaságot támogatja, Lengyelország is mostanában áll át erre az oldalra. Szlovéniában elképzelhetetlen, hogy kiárusítsák az élelmiszeripart és a termőföldet, amelyek a nemzeti vagyon alapjai. Magyarország a tőke oldalán áll, még akkor is, ha most ad hoc intézkedések történnek az ellenőrzések szigorítására. A heveny kormányintézkedések csupán arra jók, hogy elodázzák a probléma valódi kezelését, s eltereljék a figyelmet – miközben a döntéshozókat kedvező színben tüntetik fel.
Márai Géza szerint ugyanakkor tévedés, hogy a közösségeknek nincs politikai erejük, hiszen például el tudták érni, hogy a magyar országgyűlésben az elmúlt hetekben ötpárti konszenzus alakuljon ki a géntechnológia megfékezéséről. Egyre több kis csatát nyernek a lokális közösségek. A következő szükséges lépés az lenne, hogy a helyi kis- és közepes mezőgazdasági vállalkozások nagyobb szerepet kapjanak a piacon, mert csak ez jelenthet megoldást az élelmiszer-minőség és -biztonság tekintetében.
– A Lajtán túl, Ausztriában az ember lépten-nyomon gazdapiacokat lát, s minden ötödik ház előtt ki van írva, hogy vágott csirke, sajt vagy méz eladó. Ez is az igazi élelmiszer-biztonsághoz tartozik. Ott nem kell ÁNTSZ-vizsgálat és központi jóváhagyás, a helyi jegyző engedélyével és az állatorvos közreműködésével folyik a gazdálkodói kiskereskedelem. Érdemes elgondolkozni rajta, hogy ugyanannak az uniónak vagyunk-e tagjai…
Hazánkban az évtizedekig működő szocialista mezőgazdasági nagyüzemeket váltotta fel ugyanezek kapitalista megfelelője. A régi rendszer megtörte sok vidéki ember gerincét, gondolkodását, s a gazdálkodók felét a nagyvárosokba szorította. Akik az elmúlt harminc–negyven évben megmaradtak a föld mellett, hihetetlen erőfeszítéssel dolgoztak több műszakot naponta, a nagyüzemben és a háztájiban egyaránt. A háztájizó, gmk-zó magyar munkás a hetvenes–nyolcvanas években Európa második legnagyobb egy főre jutó termelését mutatta fel, csak a hollandok termeltek többet. Ám ennek az emberek túlhajszolása volt az ára, ami napjainkra közegészségügyi problémákat okozott; részint ennek is köszönhető, hogy nálunk legnagyobb a halálozási arányszám, és legalacsonyabb a várható élettartam.
Bár kevés európai ország kötődik ennyire az agrárhagyományokhoz és a jó minőségű földhöz, saját tradicionális termékeinket nem védi az állam. Mikor Ausztriában borhamisítási botrány történt, az osztrák kormány két-három év alatt helyreállította a bortermelők imázsát, és felszámolta a problémát – nálunk azonban a mai napig forgalomban vannak szalmán érlelt, jórészt hamisított magyar borok. A fűszerpaprika esete is jellemző példa: az élelmiszer-ellenőrzést könnyedén ki lehetett játszani; a botrány kirobbanását követően lezárták a raktárakat, mégis nyomtalanul eltűntek a zárolt tételek, és máig sem leplezték le és ítélték el a felelősök teljes körét.
Évekkel ezelőtt a legendás magyar szalámigyárak olyanok kezébe kerültek, akik a profitmaximalizálás oltárán áldozták föl a minőséget: megszüntették a szegedi sertésvágást, s elkezdtek importhúsból dolgozni. Attól kezdve a téliszalámi dán és holland fagyasztott fél sertésekből készült, amivel több ezer magyar családot tettek tönkre, ráadásul odalett a szalámi minősége is: összeesett a bőrében, a közepében pedig üreg keletkezett. Az újabb tulajdonosváltás után ismét beindították a hazai sertésvágást és a magyar hús felvásárlását, mire ugrásszerűen javult a minőség.
A szakember rámutat: ahol igazán vigyáznak a polgárok egészségére és a nemzeti értékekre – hiszen ez az állam feladata –, ott az ellenőrző szervezeteket nem azzal jellemzik, hogy milyenek az úgynevezett hatékonysági mutatók. Ha valaki komolyan venné az ellenőrzési feladatokat, a globalizált nagytőke érdekeit sértené, márpedig a nagytőke nálunk az állammal áll érdekszövetségben. Így a mai magyar döntéshozók stratégiájában nem szerepel az első tíz központi kérdés között az agrár- és élelmiszer-gazdaság, valamint a vidék fejlesztése, pedig ez legalább három-négy millió ember életével, sorsával függ össze. Ha ők tönkremennek, nem lesz hol és miből élniük, mert a városokban sincs munka.
– A hihetetlenül értékes hazai agrárpotenciálból, a modern és hagyományos vidéki tudásból még mindig maradt annyi, amennyiből újra lehetne építkezni – teszi hozzá Márai Géza. – Lehetne jó minőségű élelmiszert előállítani gazdaságosan, ugyanis erre van a legnagyobb fizetőképes igény.
Az adjunktus szerint a jelenlegi folyamatnak két nagy vesztese van. Az egyik a magyar agrártermelés, amelyet fokozatosan kiszorítanak a hazai élelmiszer-forgalomból, mivel – úgymond – gazdaságtalan és versenyképtelen (hamisított, silány és olcsó termékekkel valóban nem lehet versenyezni); a másik a fogyasztó, aki csapdahelyzetbe került: már alig mer tiltakozni vagy az őt becsapó áruházakat otthagyni. Átnevelődött a társadalom, hatalmas átrendeződés zajlott le. A középosztály lassan, de biztosan csúszik az elszegényedés felé – rákényszerül az olcsó és rossz élelmiszer vásárlására, tovább rontva a maga és gyermekei egészségét és életminőségét.
origo.hu
Hatalmas drogfogás – elképesztő módon bukott le a banda
