Övék a hatalom, miénk az ország

Mondd, nem félsz, hogy megírlak? (Faludy György 1956-os emlékezete) címmel közli Kelemen Zoltán esszéjét a tatabányai Új Forrás új száma. Köztudomású, hogy a költő előbb a fasizmus, később a kommunizmus ellen emelte fel szavát. Recsken raboskodott, majd elhagyta az országot és Nyugaton számtalan művével és felszólalásával küzdött a bolsevik diktatúra ellen. Bár – sokakhoz hasonlóan – ő sem hitt a diktatúra közeli összeomlásában, már 1956 nyarán című versében kimondta: Övék a hatalom, miénk az ország. „Faludy műveiből kirajzolódik, hogy a kommunizmus az élet minden területét megrontó, mindenütt súlyos károkat okozó ideológia és gyakorlat. A proletárdiktatúra szerinte megveti a munkásokat és rangkórságban szenved, minden fórumon és minden társadalmi szinten folyamatos a valóság elferdítése, a tények mániákus cáfolása és ennek hitetése. Utóbbiról a történelemhamisítások és a személyi kultuszként eufemizált népirtás kapcsán ír” – summázza Kelemen Zoltán.
Negyven felé című versében „szadista helytartónak” nevezi Rákosit, megjövendöli saját elfogatását, bebörtönzését. 1949-ből való a Sztálinista himnusz és az Óda Sztálin hetvenedik születésnapjára. A költő e műveiben egyik példaképe, Bertolt Brecht agitatív antifasiszta verseinek hangját fordítja a rettegett diktátor ellen. 1950-ből való gúnyverse, az Egy bizánci teológus temetésén című, amelyben a filozófusnak mondott marxista tányérnyaló, Rudas László felett mond ítéletet. Faludy verseiben a bizánci kifejezés rendre a pravoszláv sovinizmussal összefonódott vörös rémuralmat jelöli. (Ezt a kifejezést, ha nem is olyan „egyértelműen”, ám félre nem érthetően itt-ott Vas István is használta emlékezéseiben…) 1981-ben Torontóban írta híres versét (Egy helytartóhoz 25 év után), amelyben Kádárt a magyar történelem opportunista figuráihoz hasonlítja, mindenekelőtt Haynauhoz. Mint Kelemen írja: „Erénye a versnek, hogy a hatalomhoz való beteges ragaszkodásban és a skizofrén kényszerességben látja Kádár legjellemzőbb vonásait.” Faludy legismertebb forradalmi műve az 1956, te csillag című Petőfi-parafrázis. E vers kapcsán jegyzi meg az esszéíró: „Az emigráns, aki nem nagyon reménykedhet a hazatérésben, 1956 folyamatossá változtatva megőrzött emlékezetében lelte meg hazáját…” Amikor aztán az események felgyorsultak, és mégis a hazatérés mellett döntött, Magyarország című 1989-es versét így zárta: „Legyen egy sír a bérem / sír a 301-es parcella közelében.”