Egy csendes este egy városban, amely tud titkot tartani – halljuk a film elején, majd a film noiros nyitány után Altmannal együtt elmerülünk a St. Paul-i éjben, hogy meghallgathassunk – és átélhessünk – egy mesét a minnesotai városból sugárzott rádióvarieté, a Prairie Home Companion utolsó adásáról.
Az utolsó adás – szomorú, találó címmagyarítás – Robert Altman csendes búcsúfilmje lett, pedig nem annak szánta. Még dolgozni akart. A Prairie Home Companion tagjait búcsúztató Aszfodélosz angyal azonban eljött érte, s alig három héttel Az utolsó adás budapesti premierje előtt, november 20-án este egy Los Angeles-i kórházban nyolcvanegy éves korában elhunyt.
Illendő tehát megilletődve figyelni a rendező által utoljára instruált sztárokat (Meryl Streep, Kevin Kline, Tommy Lee Jones, Lindsay Lohan), akik olyan beleérzéssel, közvetlenséggel és természetességgel helyezkednek el szerepükben, mintha örökké a kisvárosi rádióvarieté világában éltek volna. Az egykor barátságosabb és emberségesebb közszolgálati rádiózás hőskorába hajózunk vissza: a rádiós író Garrison Keillor által írt történet most a világgal is megismerteti az 1974 óta sugárzott Prairie Home Companiont, amely saját zenekarával, meghívott gospel-, country-, folk-, jazz- és operaénekeseivel hallgatók millióinak vált kedvencévé az Egyesült Államokban.
Távol vagyunk a metropolisoktól. A közép-nyugati modorban elbeszélt elegáns, nosztalgikus történet (az író St. Paulból, a rendező Kansas Cityből származik) a szereplőkre koncentrál. A bühne alatt vagyunk. És apró, személyes történetek elevenednek meg, észre sem vesszük, hogy lassan mi – a nézők – is velük sminkelünk, készülünk, kuncogunk és könnyezünk. Altman hagyja a színészeit, hogy otthon érezzék magukat a szerepben (Meryl Streep tündököl), néha kikacsint, invitál: gyertek, vegyek részt ti is a játékban, jó lesz, megható lesz.
Nem is akar többet. Az utolsó adás szép akar lenni és harmonikus. Hétköznapi és mégis emelkedett – éppen az ünnepelteket teszi hétköznapivá, s hozza közel hozzánk az (ál)dokumentumfilm eszközeivel: figyel, hallgat, összegez.
Humoros, hiszen rádióvarieté, szomorú, hiszen az utolsó. A Prairie Home Companion tagjai között a már említett Aszfodélosz angyal sétál (Bruno Ganzot vigasztalhatná Wenders Berline fölött). Sétál, mosolyog és beszélget. Összeköti a bühne alatti gyarló emberlétet az odafenttel, a túlvilággal. Mintha mi sem lenne természetesebb: vagyunk, s mesélünk, amíg lehet, aztán, ha az angyal szól, továbbállunk, ahogy Altman tette november 20-án.
Utolsó filmje az emberarcú média hattyúdala.
(Az utolsó adás. Színes, feliratos amerikai film, 105 perc. Rendezte Robert Altman. Forgalmazza a Budapest Film.)
origo.hu
Csak kevesen válaszolják meg mind a 7 találós kérdést helyesen – Önnek sikerül?
