Dunántúli megyéink közül csak a központi fekvésű Pest és Fejér, Tolna és Veszprém maradt meg egészben az 1920 utáni Magyarországon, a régi Baranya, Somogy, Zala, Esztergom, Komárom, Győr, Moson, Sopron és Vas vármegyék mindegyikéből elszakítottak kisebb-nagyobb részeket. Utóbbi háromból ráadásul – különös „jóvátételként” – a velünk együtt háborút veszített Ausztriának ítéltek oda területeket. A történelmi Sopron vármegyéből jelentős hányad, az egész Kismartoni járás osztrák szomszédaink Burgenland nevű, újonnan alakult tartományának része lett. (Megjegyzendő, hogy a várakban valóban gazdag vidéket nem emiatt hívják a „várak földjének”, hanem a Moson, Sopron és Vas – németül: Wieselburg, Ödenburg, Eisenburg – vármegyék közös -burg végződéséből nevezték el Burgenlandnak.)
A Fertő tó nyugati partvidékén járunk, a Ruszt és Kismarton (Eisenstadt) között félúton lévő Szentmargitbányán. A ma kétezer-hétszáz lakosú község (Sankt Margarethen im Burgenland) elsődleges magyar neve Majád volt: egy 1232-ben kelt oklevélben Mayad alakban szerepel. Ezt a nevét egészen 1550-ig megőrizte, holott már 1320 körül feltűnik „Sanct Margareten” formában is, ahonnan az újkori magyar Szentmargita (1773) helységnév ered. Ami pedig a bányát illeti, a Ruszti-vonulatnak nevezett dombok őstengeri üledékéből keletkezett, kitűnően faragható lajtamészkövet már a rómaiak idejében fejtették és felhasználták, szintén ebből az anyagból építették Bécs hatalmas, gótikus Szent István-székesegyházát, a Stephansdomot.
A csinos, városias település közepén az Árpádok korában a Gut-Keled nemzetség vára állt, amely az 1270-es évek határvillongásai során megrongálódott. IV. (Kun) László halála után – az általa trónra segített – Habsburg Albert leromboltatta. Új urai, a Kanizsaiak ennek helyére, a szikladombra építtették a község Szent János plébániai egyházát. A XIV. századi gótika jegyeit mutató templomot a következő évszázadban átalakították, utolsó középkori renoválásának idejét az egyik pillérén olvasható 1497-es évszám jelzi. A Bécs elleni török hadjáratok idején több ízben megrongálódott, a XVII. században részben barokkizálták, bútorzata, oltárai is e stílusban készültek a XVIII. században.
Néhány lépésre a templomtól nyugatra különös formájú építményt láthatunk. A csontháznak (Beinhaus, Karner, Ossarium) nevezett kápolna 4,2 méter belső oldaltávolságú, szabályos hatszög alaprajzú, keleti irányban kicsiny, félköríves apszissal kiegészítve. Magas, toronyszerű, falazott gúlasisak fedi, ormán kőkereszttel. Az 1300-as évek első felében épült bordás boltozata a csúcsíves korszak korai formáját mutatja. A külső falába foglalt, feliratos kő emléktáblák a XVI–XVII. századból valók.
A Szent Margit titulusú kápolna föld alatti kriptájában a temető öreg sírjaiból kihantolt, porladó csontokat helyezték el, a boltozott, centrális tér a kis szentéllyel azonban kezdettől fogva istentiszteletre szolgált. Ismerünk hozzá hasonló, hatszögre szerkesztett alaprajzú és szerkezetű középkori kápolnákat Ausztria keleti vidékén, illetve a Dunántúlon és a Felvidéken is – a soproni Szent Jakab titulusú és a kaposszentjakabi kolostorkápolna, a szakolcai, a podolini és a pásztói hatszögletű kápolnák ilyenek –, az azonban példa nélküli, hogy egy úgymond „csontház” védőszentje egyben a település névadója legyen. A helység Antiochiai Szent Margit nevét viseli a középkor óta, miközben az ősi parochiális templom titulusa Keresztelő Szent János. Hát nem különös?
origo.hu
Hogy nem szakadt rá a plafon! – Kulja András legnagyobb hazugságai a tévévitából
