Talpra álltunk, de nem ugrálhatunk

A keddi mínusz hétből szerdára plusz tizenhat lett: női kézilabda-válogatottunk 37-21-re győzte le Lengyelországot a svédországi Európa-bajnokság középdöntőjében. A talpra állás dicséretes, de nem rendkívüli, hiszen ezzel az eredménnyel és játékkal csak saját szintjére került vissza a csapat. A németek ellen történteket azonban még nem feledtette, ez csupán ma, a norvégokkal szemben lehetséges.

Csapatunknak kereken húsz órája volt rá, hogy valahogy – hacsak átmenetileg és részben is – túllépjen a németektől elszenvedett vereségen a tegnap kora délutáni, lengyelek elleni meccsig. Kedd este még síri csend ülte meg a buszt, és az éttermet a vacsora alatt. Balogh Bea születésnapi köszöntése – ha már megvették a tortát, mégis illett átadni – picit oldotta a hangulatot, az esti beszélgetés során pedig Pálinger Katalin leszögezte: „Még mindig nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az ötödik hely a célunk. Verjük meg a lengyeleket, aztán hat góllal a norvégokat is, mert ez sem lehetetlen, és próbáljunk meg bekerülni az elődöntőbe, hiszen ezért jöttünk.” Szavai láthatóan némi erőt és önbizalmat csöpögtettek a többiekbe, de másnapi bravúrjai még ennél is sokkal hatásosabbak voltak.
Öt védéssel, közte három ziccer hárításával nyitott, nem csoda, hogy 4-0-ra, 6-1-re, 12-4-re vezettünk. Pedig támadásban megint becsúsztak hibák, de Pálinger mellett a mezőnyjátékosok is igyekeztek megkeseríteni az ellenfél lövőinek sorsát, nem engedték meg nekik azt a luxust, amit a német Krausénak, hogy sorozatban vagdossa a gólokat, és egy se fájjon neki. A lengyelek 12-4-nél még egyszer nekidurálták magukat, és 12-7-re feltápászkodtak, de a két fél közti jelentős és nyilvánvaló különbség mindvégig érvényre jutott. A 33. percre már tíz gólra nőtt a differencia, a 37-21-es győzelemnek, azaz a 16 gólnak pedig az összgólkülönbség miatt lehet majd jelentősége.
A siker tehát magától értetődő volt – az alig húsz órával korábbiakhoz képest mégis szinte érthetetlen. Németh András szövetségi kapitány is e kettősség jegyében értékelt: „Különösen a most látottak fényében borzasztó a németek elleni meccs. Ha így játszunk velük is, néhány góllal nyerünk, és máris a legjobb négyben lennénk.” Pálinger Katalin ezt annyival egészítette ki: „Talán nemcsak a mi hibánk, hanem a lebonyolítási rendé is, ha egy vereséggel nem juthatunk előrébb az ötödik helynél. De ahogy mondtam, nem adjuk fel, megpróbáljuk legyőzni a norvégokat. Ha hat góllal kell, akkor hattal.”
Sőt akár elég lenne eggyel is, ha a németek tegnap megtették volna azt a szívességet, hogy pontot veszítenek az osztrákok ellen. Ám mivel erre halovány esély sem adódott, és a göteborgi középdöntő három „fenti” csapata a papírforma alapján nem hibázik a három „lenti” ellen, marad az eredeti kalkuláció. Eszerint csak a hármas körbeverésben bízhatunk, és abban, hogy az egymás elleni gólkülönbségek döntenek: a norvégok plusz ötről indulnak, mi mínusz hétről, azaz ha hat góllal nyernénk, mindkét adat mínusz egyre váltana, így határozhatna a több lőtt gól a javunkra.
Azért egyelőre maradjunk anynyiban, hogy a számításnak elsősorban nem sportszakmai, hanem matematikai realitások adják az alapját.