Útkészítők

S Z Ó L Ó

Talán kevesen gondolnak rá, de az 1950-től 1990-ig terjedő időszak Magyarországon nemcsak a vallásra és a hitre mért súlyos csapást, hanem a vallás ellen irányuló mozgalmakra, magára az ateizmusra is – valamint azokra a társadalom szerkezetét átalakítani vagy csak lerombolni szándékozó kezdeményezésekre, melyeket a létező szocializmus felhasznált céljai elérése érdekében. Ha nem is örökre, de – társadalmi elfogadottság tekintetében – néhány évre ezek a mozgalmak is hátrányos helyzetbe kerültek. Nálunk – a dolgozó nő kommunista mítoszának utóhatásaként – nagy nehézségekbe ütközött 1990-ben életképes és befolyásos feminista mozgalmat kreálni, és néhány évig a tudományos ateizmus is csak nehezen talált magára. Rövid időre sokaknak lett elegük a kötelezővé tett ateizmusból.
Szerencsére mindez részben már a múlté, s egyre akadálytalanabbul verhetnek gyökeret a társadalmi jövő új kertészeinek elhintett magvacskái. A tudományos ateizmus ügyét például több szervezet és könyvkiadó is felkarolta már Magyarországon, úgy tűnik, mára biztos anyagi hátteret is tudtak teremteni nyugodt és eredményes munkájukhoz. Ha figyelmesen olvassuk a híreket, a hazai sajtóban átlagosan két-három hónaponként találhatunk új szenzációt arról, hogy valamely tekintélyes egyetem kutatói a nagyvilágban felfedezték a hit szervét az agyban, megfejtették a misztikus élmények élettani titkát, sőt a haladó orvostudomány talán már gyógyítani is tudja az emberiség súlyos betegségét, melyet vallásnak hívnak.
Sajnos a lerombolandó vallásnak újabban egészen sajátos vadhajtásai sarjadtak. Az Egyesült Államokban és Angliában például egyre erősebb az Új Ateizmus mozgalma, melyet nem véletlenül neveznek a hitetlenek egyházának. Becslés szerint Amerikában csaknem harmincmillió ateista él, s ha az új ateistáknak sikerülne őket egységbe szervezni, hamarosan olyan jelentős politikaformáló erővé válhatnának, mint amilyenek például a homoszexuálisok. A hasonlat nem tőlem származik: a mozgalom vezéralakja, a neves genetikus, Richard Dawkins oxfordi egyetemi tanár nyilatkozta, hogy mozgalmuk ott tart ma, ahol a melegek voltak egy évtizeddel ezelőtt, s leginkább olyan bátor, közismert és tekintélyes ateistákra van szükségük, akik a nagy nyilvánosság előtt vállalják hitetlenségvallásukat.
Ebből is látszik, hogy teljes szinkronban vagyunk a haladás nagy világformáló erőivel, hiszen bátor ateistákból nálunk sincs hiány, elég végigolvasni a magyar kormány tagjainak ez irányú nyilatkozatait. Néhány év, és talán már nálunk is természetes lesz az ateizmus hazai szervezeteinek felajánlani adónk egy százalékát, és talán a költségvetés sem bánik szűkmarkúan a tudományosság ezen új képviselőivel.
Ez mindannyiunk érdeke, ugyanis nyilvánvaló, hogy az emberiségre zúduló minden rossz forrása a vallás. Dawkins The God Delusion – Az Isten szemfényvesztés – című legújabb könyvében öszszefoglalja a korábbi vádakat, amelyek szerint a vallás háborúhoz vezet, vakbuzgóságot és terrorizmust szül, és természetesen összefügg a gyermekek zaklatásával. Csokonai azért szebben és tömörebben fogalmazta meg Dawkinsnál mindezt a Konstancinápolyban. Olyan nagyon talán mégsem új ez az Új Ateizmus…
De hogy elképedne Dawkins és ateista barátai, ha tudnák, mekkora szolgálatot tesznek a hit terjedésének! Az új ateisták egyik jeles szószólója, Sam Harris A hit vége: a vallás, a terror és az ész jövője című propagandaírásában úgy vélekedik, hogy a vallás következményeként fellángoló erőszak hamarosan véget vethet az egész emberi civilizációnak, de szerencsére a társadalmi nyomás ezt megelőzheti. Hamarosan már kínos lesz Istenben hinni. És lám, ez is mintha már megvalósulóban lenne némely hazai fórumon. A vallás egyszerűen ciki.
Talán igazuk is van, s mindenki hasznára válik, ha előbb-utóbb kínos lesz bizonyos istenekben hinni. Akkor majd nevetségessé válik, aki azt gondolja, hogy különleges áruhitelek segítségével megvásárolhatja a boldogságot, a nyugalmat és a békét szentestére. És szerencsétlen, ostoba, cinikus figuraként kacagjuk ki azt, aki lesajnálja a másokat megajándékozni akaró buzgalmat. Még ha a szeretet megnyilvánulásainak kóros formája is az egyre kecsegtetőbb áruhitelekbe kétségbeesetten kapaszkodó magányosság. És amikor a két nevetés után váratlanul csönd támad, elkezdődhet az igazi várakozás.