Vaskosárban vaskenyér

Árvaföld szószólójának nevezzük Buda Ferenc Kossuth-díjas költőt, akinek november 3-án ünnepeltük hetvenedik születésnapját. A Holnap Kiadó gondozásában látott napvilágot a Mi híja még – versek, 1955–2005 – című gyűjteményes könyve, amely néhány tudatosan kirostált zsengétől eltekintve teljes vertikumában mutatja meg a Hetek írócsoport emblematikus alakjának költészetét. Buda Ferenc Nagy László és a korai, hatvanas évekbeli Juhász Ferenc mitologikus, nyelvteremtő szintézisköltészetének egyik legjelentősebb átörökítője. Markáns különbség, hogy Buda összetett látomásvilágának elemei híven megfelelnek a valószerűség követelményének is.
A költő rövid fővárosi intermezzótól eltekintve személyesen is osztozik – egyik versének címével szólva – Árvaföld vidéki magyarjainak sorsában. Debrecenben született, Tiszakécskén él. Életművének egyik vezérfonala a periferiális lét egyre látványosabb romlásának, az elmúlt évszázad ötvenes éveiben elkezdett tanyapusztítás, a szervezett falurombolás eredményének expresszív ábrázolása. Drámaian szaggatott, apokaliptikus képét adja az eróziónak többek között a Roham című megavers vízióival: „vaskosárban vaskenyér / vas-Dunán a vashidak / vas mennybolton vasludak / vas-nyakakon vas-iga”. Szelíd, viszont már-már visszafordíthatatlan pusztulásról tanúskodik az Őszi vonat című vers megannyi sokkoló képe. A vonatablakból elénk táruló elárvult magyar tájból „széltiprott tengeriszár” köszönt ránk. A tájon, ahol a huszadik század első felében még dús gabonaföldek tekintettek az utazóra, a század második felében már „kétoldalt gyenge vetés” búslakodik, és a „szántóföld friss sebe fáj”. Az egykori tölgyesek, bükkösök helyén „gyér erdők”, „vetkőző, vézna akác” kelti föl a szemlélődőben az „elmúlás, őszi halál” enyészetszagú iszonyatát. Buda Ferenc személyesen is megtapasztalta a nemzethalál közelségét 1956-ban. A debreceni forradalmi nemzetőrnapok dicsőségét és három Buda-verset, a Pesten esik a hó címűt, a Tizenöt-húsz éves halottakat, de legfőképp a Rend című költeményt, melyben „rőtcsillagos komor, kövér tankok teremtenek nyugalmat”, a kádári hatalom börtönbüntetéssel torolta meg, de nem sikerült megtörni a költőben a család, a Tanya-haza iránti hűséget, az eltökélt hitet Istenben: „Szánj meg, Uram, ügyeimben, lakhassam ligeteidben.” Buda Ferenc szaggatottan lüktető oratorikus nagyverseiben, újabb epigrammáiban és haikuiban együtt él a jelen-jövő fantomvilágától érzett elemi szorongás és a kőkemény hitből merített legyőzhetetlen erő. A bizakodásért fohászkodik a Teremtőn kívül mestereihez és eszmetársaihoz, Petőfihez, Adyhoz, József Attilához, Nagy Lászlóhoz, Simonyi Imréhez, új kötetének örökbecsű értékeivel is bizonyítván, hogy méltó hozzájuk.
(Buda Ferenc: Mi híja még. Versek, 1955–2005. Holnap Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 2300 forint)