Zsúfolódni és hitben erősödni

A tudósító mint egyszerű hívő állapítja meg magában: semmit sem „demagnetizálódott” a budapesti Torockó téri templom. Csak húsz év távlatában tanúsíthatja ezt; akkor fordult meg először – és jutott hitre – a pasaréti református gyülekezetben. Ahogyan akkor, egy „átlag” vasárnapi istentiszteleten, úgy ez év karácsonyának első napján is ugyanazt látja: emberek tartanak – sokan futva! – minden irányból az egyszerű külsejű templomba. Pedig ezen a hétfői napon három istentiszteletet hirdettek meg. E sorok írója már rég nem járt itt, családot alapítván másutt telepedett le. Most úgy alakult, hogy innen tudósíthat arról, milyen egy hivatalosan nem kiemelt helyen a karácsonyi istentisztelet. A riport konkrét nézőpontja: egy szűkös állóhely. Lehetnek itt akár félezren is; sok éve az 1939-ben épült templomot jóval tágasabbá tették. A szószékre lépő Cseri Kálmán lelkipásztor most is előbbre hívja azokat, akik hátul, az ajtónál állnak. Ha ők a széksorok jobb- és baloldali részét elválasztó közlekedő részen a szószék felé közelednek, a legkésőbb érkezők sem szorulnak ki a templomból. Mivel a levegő itt mindig hamar elfogy, sokan a gyülekezeti termekből kihangosítón keresztül hallgatják a prédikációt. „Krisztus urunknak áldott születésén…” – csendül fel az egyik legismertebb református karácsonyi ének valamennyi résztvevő ajkáról. Ének közben azok, akiknél van, rendszerint odatartják a kinyitott énekeskönyvet az ezzel nem rendelkező szomszédjuknak. A prédikáció középpontjában a szabadító fogalma – és személye – áll. Hiszen Jézus neve azt jelenti, szabadító, üdvözítő, megváltó. Élesen világítja meg a tiszteletes, mitől akar az ember megszabadulni. Csak bűnei következményeitől, kellemetlen helyzetekből, kellemetlen emberektől. Magától a bűntől olyannyira nem, hogy a vétkezés akarásának és megtervezésének démona is hatalmába kerítheti. Isten azonban a bűneinkből akar kiemelni, nyomorúságunk ősokát kiiktatni. Megállapíthatom: Pasaréten ma is kellően gyakorlatiasak a prédikációk. Cseri Kálmán most is felhoz „életes” példát: olyan valakinek a történetét, aki már-már anyósa halálát kívánta, olyan nehéznek tartotta vele egy fedél alatt élni. A helyzet külsőképpen nem változott meg, de a viszony rendbejött, pusztán azért, mert a vő elfogadta Isten Fia szabadítását, segítségül hívta az Úr nevét.
A reformátusok a kenyér és a bor formájában általában havonta és az egyházi ünnepekkor vesznek úrvacsorát. A lelkipásztor elbúcsúzik azoktól, akik ezzel a szentséggel nem kívánnak élni. A pasaréti templom kapui megnyílnak egy pillanatra, friss levegő áramlik a terembe, hogy aztán az istentiszteletnek ez a különleges szakasza is telt házzal történjék. Az Úr asztalához járulók soraiban rengeteg a fiatal – de hiszen a Torockó téri gyülekezet népes ifjúsági csoportjairól is híres.