A szuverenitás ára

Különböző vámtételek, illetékek és energiaárak röpködtek a most lezárult belorusz–orosz kereskedelmi háborúban, amely valójában mégiscsak többről, a két ország papíron tíz éve létező, ám valójában egyáltalán nem működő államszövetségéről szólt. A kérdés Moszkva jóvoltából Alekszandr Lukasenko számára úgy merült fel, hogy olaj vagy szuverenitás. A Kreml ugyanis megelégelte, hogy az olcsó szénhidrogénekért cserébe Minszktől nem kap mást, csak az integrációs retorikát. Így aztán úgy döntött (s ebben a piacgazdaság hívei aligha találhatnak kivetnivalót), hogy az olaj- és gázár tekintetében úgy kezeli a testvéri beloruszokat is, mint minden más országot. Az integráció orosz modelljének folyamatos elutasítására válaszul jött a száz dolláros gázár, majd az olajra kivetett exportvám. Fogcsikorgatva bár, de az elsőt még lenyelte Minszk, a második azonban már meghaladta erejét. Visszavágott, s a tranzitilletékkel igyekezett egyensúlyban tartani a költségvetést. A kölcsönös nyomásgyakorlás logikusan vezetett a kereskedelmi háborúhoz, amelynek rövid időre túszává vált Európa olajellátásának biztonsága is.
S hogy ne legyen ilyen egyszerű a képlet, érdekellentét nem csupán a két ország, két integrációs modell, hanem az orosz energetikai cégek között is fennállt. A Gazprom tisztában lehetett vele, hogy a gázár felemelését az olajon próbálja Minszk ellensúlyozni, amely a Lukoilon és a Transznyeften csattan. Nem kizárólag a belorusz államnak volt kedvező az sem, hogy az importált olajat feldolgozva világpiaci áron reexportálta, hiszen ez a moszkvai olajcégeknek is komoly nyereséget hozott. Arról nem is beszélve, hogy a legnagyobb finomító 42,6 százaléka is orosz kézben (Szlavnyeft) van. A Kremlnek tehát nemcsak Minszket, hanem a saját cégeit is meg kellett győznie.
Fokozta a feszültséget, hogy a gáz- és olajháború átterjedt más frontokra is. Az orosz vámosok akadályozták a belorusz cukorexportot, a vita hevében felmerült, hogy Minszk bérleti díjat kér a katonai bázisokért, s kölcsönösen 10 dolláros ideiglenes beviteli illetéket vezettek be, amitől sorok keletkeztek a határon.
Mindezek azt sugallták, hogy az államszövetségre keresztet lehet vetni. Lukasenko ugyan védi a szuverenitást, ami még nem azt jelenti, hogy az integrációt végleg temetni kellene. Ez a játszma ugyanis a szövetségi állam modelljéről szól, s koránt sincs vége. A két nép rendkívül szoros kapcsolata eleve visszatartja mindkét politikai elitet a szakítástól, nem beszélve a közös stratégiai érdekekről. A mostani megállapodás számaira lefordítva mindezt, az 53 dolláros exportvám lényegében minden opciót nyitva hagy, és a Belorussziában finomított orosz olaj nyugati exportjára kirótt illeték megosztásának fokozatossága (három év alatt jutnak el a 70:30-tól a 85:15 százalékos arányig) is kompromisszumkészségről árulkodik.