Disputa az élet és halál vízióiról

Debrecen kulturális életének egyik újabb színfoltja, a Debreceni Disputa című kulturális folyóirat 2006-ban negyedik évfolyamát zárta. A lap S. Varga Pál főszerkesztői irányításával megpróbál egyensúlyra törekvő, viszonylag teljes képet nyújtani a hazai irodalom minden irányzatáról. Tradicionalista és posztmodern alkotók életművéről olvashatunk olykor a szó jó értelmében tiszteletlen írásokat is, független értékítéletű, fiatal szerzőktől, akik nem kímélik a magyar irodalom úgynevezett szent teheneit sem. Úgy tűnik, Debrecen most is tudja, hogy érdemes tiszta lappal induló egyetemi hallgatók friss szemléletére támaszkodni.
Három kiváltképpen erőteljes, markáns írás adja meg a Debreceni Disputa napokban megjelent, utolsó 2006-os számának gondolati vezérfonalát. Csejtei Dezső szegedi filozófus Egzisztencia – továbbélés című tanulmánya a halál és a halhatatlanság, a konkrét és a metafizikai értelemben vett szabadság mitikus, mágikus, köznapi értelmezéséről elmélkedik egzisztencialista gondolkodók, Kierkegaard, Heidegger, Gabriel Marcel, Camus, Sartre költők, Rilke, Csorba Győző, Nemes Nagy Ágnes vagy a festőóriás, Rembrandt élet és halál víziói között tallózván. Csejtei Zarathusztra értelmezésével vallja: „Váltsátok hát meg a holtakat.” Magyarán: a metafizikai halhatatlanság Isten dolga, mi, földi létezők a tradíció értékeinek újraértelmezésével, újrafelfedezésével biztosíthatjuk az egyetemes művészet és gondolkodás óriásainak földi halhatatlanságát. Bakondi Lilla egyetemi hallgató Kiss Endre Friedrich Nietzsche evilági filozófiája című könyvét ismertetve értekezik a filozófiatörténet egykor irracionálisnak minősített-egyszerűsített szintézisteremtőjéről. Értelmezésében Nietzsche életművétől elválaszthatatlan a költői sejtelmesség, amelyet túl közvetlenül értelmezni hiábavaló volna.
Pósán László történész a Halálfelfogás, halálszemlélet című értékes dolgozatában a kereszténység előtti korszak halálfelfogásáról ír, amelynek lényege a halottak és az élők közötti távolság megtartása. Ahogy az Antigoné című Szophoklész-drámából is tudjuk, a megszégyenítés és a büntetés eszköze volt a végtisztesség megtagadása. (Ezzel az eszközzel élt a baloldali, totalitárius diktatúra is, gondoljunk csak a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában 1989-ig jeltelenül elföldelt hősökre.) Jézus és a kereszténység megváltoztatta a halálról vallott felfogást, a hívők számára a halál átmenetet jelent, egy teljesebb, boldogabb élet kezdetét. Ehhez a vezérfonalhoz a tudatos szerkesztés szép példájaként híven illeszkedik a lapszámban olvasható művek jelentős része, például Szénási Miklós író Minden rendbe fog jönni című, megrázó vallomásnovellája az elmúlásról.
(Debreceni Disputa, 2006. december.)