Előbbre tolt helyőrség

Fordult a kocka: kevesebb mint két hét alatt az etióp fegyveresek kiverték a szomáliai nagyvárosokból a helyi iszlamista csapatokat. Amerika – legalábbis egyelőre – megnyugodhat, csírájában elfojtották egy „afrikai Afganisztán” létrejöttét. A Fehér Ház ezentúl jobban odafigyel a fekete kontinensre, még az idén megalakul az új regionális katonai parancsnokság, az Africa Command.

Hát erre kevesen számítottak! Amikor hónapokkal ezelőtt felmerült az eshetősége annak, hogy etióp segítséget kéne igénybe venni a szomáliai mozlimok hatalomból történő eltávolítására, a nagy tekintélyű Afrika-szakértők végeláthatatlan gerillaháborút jósoltak. Ehelyett azonban az etióp csapatokkal megerősített szomáliai kormányerők az év végén kevesebb mint két hét alatt eltüntették az Iszlám Törvényszékek Szövetsége követőit az ország középső és déli részének nagyvárosaiból.
Ha jól számoljuk, ez az átmeneti elnök és kormányfő 14. hatalomra kerülési kísérlete. Az etióp források szerint a harcokban mintegy háromezer iszlamistát öltek meg, öt-hatezer a sebesültek száma.
Eltüntették vagy megsemmisítették a szélsőséges muzulmánokat? – erre a válasz csak a közeljövőben születik meg. Egyvalami azonban biztos: a nemzetközi terrorszervezettel, az Al-Kaidával kapcsolatba hozott iszlám vezetésből eddig egyetlen személyt sem sikerült elfogniuk a „felszabadító” csapatoknak. Az sem kérdéses, hogy harc nélkül vonultak ki több nagyvárosból is, mondván, nem akarják, hogy az etióp bombázásoknak a polgári lakosság legyen az áldozata. Az ellenállás a múlt héten gyakorlatilag megszűnt, kisebb tüntetések voltak a szomáliai fővárosban az etióp megszállók ellen.
Hogy ez a csapatok tudatos mentésének volt-e a része, esetleg az iszlamisták a vidék több pontján elrejtőztek, és az etióp csapatok távozása után ismét színre lépnek, ezt még nem tudni. Mindenesetre a múlt héten érkezett egy üzenet a helyi „táliboknak” valahonnan Pakisztánból: Ajman Zavahiri, az Al-Kaida második embere olyan harcmodort ajánlott szomáliai követőinek, mint amilyet a szervezet Afganisztánban és Irakban folytat. Ez pedig a gerillaháború, meglepetésszerű támadásokkal, bombarobbantásokkal, merényletekkel, akár önfeláldozással végrehajtottakkal is, amelyek pokollá teszik a most győztesnek látszó fél életét.
A szomáliai és az etióp nép között amúgy sem felhőtlen a barátság. A második világháború előtti francia–német viszonyhoz hasonlítják a két ország kapcsolatát: Ogaden tartományért számtalanszor robbant ki köztük háború.
Hosszú idő után, úgy tűnik, eredményes év végét tudhat maga mögött a Fehér Ház. Nemcsak az iraki exdiktátor kivégzését tarthatják „mérföldkőnek”, hanem a jelek szerint azt is sikerül megakadályozniuk, hogy az Al-Kaida egy újabb földrészen alakítsa ki támaszpontját. Mégpedig ezt a műveletet úgy hajtották végre, hogy egyetlen amerikai katonának sem görbült egyetlen haja szála sem. Alvállalkozóval. Ha valóban sikeres lesz a szomáliai etióp hadjárat, akkor Washingtonnak nyilván mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia, ám a jelenlegi helyzetben ez még mindig jutányos ár ahhoz képest, mintha a saját veszteségeit kellene most számolnia.
Ám ehhez kellett az a melléfogás, amelyet az amerikaiak a múlt évben követtek el, amikor a szomáliai hadurakat támogatták dollártízmilliókkal, hogy feltartóztassák az előrenyomuló iszlamista erőket. Féléves „afrikai tálib” uralom lett a vége, hogy rossz következtetést vontak le a szomáliai helyzetet értékelve. A mintegy 10 milliós ország fővárosa, Mogadishu a világ egyik legborzalmasabb helye. Bár a bűnözésről – és semmi másról sem – nincsenek statisztikai adatok, a véletlenül arra járók szerint mégis bátran megelőlegezhetjük számára a világbajnoki címet. Több mint tizenöt éve nem működik az állam, talán ez némi fogalmat adhat a szomáliai állapotokról, illetve arról, hogy miért pont itt akart áttörni Afrikában a radikális iszlám.
A fanatikus muzulmán hívők (Szomália lakossága zömében szunnita iszlám hívő) – ellentétben az amerikaiakkal és tanácsadóiakkal – jól mérték fel a helyzetet: a szomáliaiak másfél évtizednyi gyilkolászás után nem kértek a hadurakból. A lakosság egyetlen vágya a béke volt. Mindegy, hogy ki, csak hozza el a megnyugvást. Az országban már régóta működő politikai csoportosulás, az Iszlám Törvényszékek Szövetsége – és a megfelelő pénzes támogatóik is – ezt a szót tűzte zászlajára: rend. A lakosság valószínűleg nem ugyanazt értette ezen, mivel a szomáliai kultúrától teljesen idegen, az afganisztáni tálibokra emlékeztető rendszert vezettek be. Például nők nem dolgozhattak boltokban, kiskereskedésekben, pedig ez mindig is az ő munkájuk volt. Az asszonyok csak férjük jelenlétében mehettek ki az utcára. Ha egy nőt rajtakaptak, hogy megsértette a szabályokat, megbotozták. Betiltották a videovetítést, pedig nagy hagyománya volt errefelé, hogy a külföldön dolgozó rokonok tömegével küldték haza a filmeket. Ennél is rosszabb: betiltották a zenét és a futballt: mégpedig pont a labdarúgó-világbajnokság idején. Így ha valaki törvénytisztelő muzulmán volt, még valamelyik égi csatornán sem nézhette a németországi meccseket, pláne nem társaságban. Amire a szomáliaiak szavakat sem találtak, az a khat törvénytelenítése volt. Ezrek forgalmazták ezt a szomáliaiak körében rendkívül népszerű anyagot, amelyet rágni kell, és úgy fejti ki serkentő, kábító hatását. Hát nem ilyen rendet akartam – fogalmazódhatott meg nem egy szomáliaiban. Gyakorlatilag ez az oka annak, hogy mint kés a vajban, úgy törtek előre az etióp csapatok: az iszlamisták semmilyen lakossági támogatást nem kaptak.
Vajon mit remél Etiópia a „jótettéért” cserébe? Szorosabb kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, nem mintha az utóbbi időben nem javult volna látványosan az etióp–amerikai viszony. Sőt még Nyugat-Európa is úgy tekint a 74 millió lakosú Etiópiára – ahol a lakosság fele ortodox keresztény –, mint olyan tényezőre, amely garantálhatja a biztonságot Kelet-Afrikában. Igaz, végtelenül szegény az ország, és a „vörös négus” elüldözése után is háború háborút követett. A tizenhatodik éve hatalmon lévő Melesz Zenavi, az egykori tigréi gerillaparancsnok tavalyelőtt „demokratikus” választásokon erősítette meg miniszterelnöki posztját. Aztán jó fél év múlva vérbe fojtotta az ellenzék felkelését Addisz-Abebában. Tony Blair brit kormányfő viszont az „új afrikai vezetők hangját véli felfedezni” a terepszínű egyenruháját azóta jól szabott öltönyre váltó Melesz Zenavi beszédeiben.
Etiópia jelenleg önként és dalolva vállalja a térség csendőre szerepet. Több oka is van ennek. Egyrészt az ország, bár polgárháborúk tizedelték hadseregét, a térségben viszonylag a legjobb állapotban lévő szárazföldi erőkkel rendelkezik, és légiereje sem elhanyagolható. A szovjet orientáció korszakában rengeteg harckocsi és repülő érkezett a moszkvai támogatóktól, akik szintén a jelenlegi, az amerikaival igencsak egybevágó szándékkal kívántak egy ütőképes etióp hadsereget létrehozni.
A Szovjetunió 1990-es években bekövetkezett összeomlása természetesen hozzájárult bukásához a végeken is. Melesz Zenavi jól tudja, hogy geopolitikai céljaihoz elengedhetetlen a legnagyobb támogató jóindulata. Ugandával együtt az Egyesült Államok már rég kinézte arra a stratégiai szerepre, hogy fenntartsa környezetében a Fehér Háznak megfelelő stabilitást. Ennek érdekében Addisz-Abeba nemcsak politikai nyilatkozatok szintjén, hanem kézzelfogható amerikai katonai juttatások terén is profitál ebből a szándékból. Az etióp tisztek amerikai katonai akadémiákra járnak, a hadsereg megkezdte az igencsak elnyűtt szovjet felszerelések cseréjét. S mindez a térség katonai hatalmi ambíciójával párosul.
A jelenlegi, alvállalkozóként elvégzett szomáliai villámháború során az etiópok nem feledkeztek meg fő ellenségükről, Eritreáról sem, amely 1993-ban nyilvánította ki elszakadását Etiópiától. Az etióp források arról számoltak be, hogy eritreaiakat fogtak el, akik együttműködtek a szomáliai iszlamistákkal. Egyes források szerint Etiópia egy esetleges eritreai visszavágás érdekében akar begyűjteni jó pontokat amerikai szövetségesénél.
Az amerikaiak, akik ezen a héten maguk is több légicsapást mértek szomáliai területekre, megosztották hírszerzői ismereteiket az etiópokkal. Az amerikai gépek déli, szomáliai célpontokat támadtak, és azt közölték, hogy sikerült megsemmisíteniük az 1998-as nairobi (257 áldozat) és a tanzániai fővárosban elkövetett követségrobbantás kitervelőit és végrehajtóit.
Kétségtelen, hogy az Egyesült Államok felismerte Afrika növekvő szerepét, nem is beszélve a kínaiak erősödő gazdasági jelenlétéről a fekete kontinensen. Washingtonban a napokban jelentették be, hogy még az idén létrehoznak egy új, hatodik regionális parancsnokságot a földrész katonai ügyeinek kezelésére. Elsősorban a tavaly az Afrika szarván tapasztalt állapotok vezettek ehhez a döntéshez. Egyrészt a terrorizmus feltartóztatása, másrészt pedig a Perzsa-öbölben áthaladó tengeri kőolajszállítások indokolják ezt. Jelenleg az Egyesült Államok egyetlen támaszpontot tart fenn Afrikában: Dzsibutin, a francia idegenlégiósok egykori bázisán 1500 katona állomásozik. A 2002 őszén létrehozott „helyőrség” működtetésében más nyugati szövetségesek is részt vesznek. Egyébként innen szálltak fel azok a bombázók, amelyek Szomáliában hajtottak végre támadást az Al-Kaida-célpontok ellen, és itt működnek azok a megfigyelőállomások, amelyek pontos információkkal látták el a Szomáliában előrenyomuló etióp csapatokat.