Augustinus de Dacia, a XIII. században élt dominikánus szerzetes legismertebb műve, a Rotulus pugillaris fontos exegetikai-stilisztikai tudnivalókat tartalmaz. Valószínűleg Magyarországon nemigen terjedt el ez a munka. Augustinus de Dacia életéről kevés adat maradt fenn, az azonban biztos, hogy nem Erdélyből, hanem Dániából származott (Aage von Dänemark). Ott is élt, és 1261-től 1266-ig, valamint 1272-től 1285-ig Szent Domonkos rendjének skandináv rendtartományát vezette. A Breviarium theologiae mellett neki tulajdonított Rotulus pugillaris, a Szentírás értelmét kutató exegetikai disztichonja azonban széles körben ismert volt, hiszen mind a mai napig megfontolandó tanítást tartalmaz. Olyannyira, hogy a II. János Pál pápa által létrehozott és Joseph Ratzinger bíboros vezetésével megalakult bizottság a katolikus egyház katekizmusába is felvette ezt a rövid verset. A katekizmus a középkori kézirat alapján kifejti, hogy a Szentírásnak kétféle értelme van: szó szerinti (sensus litteralis) és lelki (sensus spiritualis). A lelki értelem három csoportra osztható: allegorikusra, erkölcsire és anagogikusra. Augustinus de Dacia disztichonja ezt így foglalta össze: „Littera gesta docet, quid credas allegoria, moralis quid agas, quo tendas anagogia.” Vagyis a szó szerinti, betű szerinti értelem a történet; az allegória az, amit hinni kell; az erkölcsi értelem a teendőket, az anagógia a végső célokat mutatja meg.
Ha Augustinus de Dacia nem is volt különösebben ismert nálunk, a Szentírás értelmét már a legkorábbi Magyarországon született teológiai munkákban is kutatták. Szent Gellért püspök – a hagyomány szerint Bakonybélben készített – írása, a Deliberatio supra hymnum trium puerorum, a Három ifjú himnuszáról készített elmélkedése is a Szentírás értelmét kutató elemzés: a tüzes kemencébe vetett ifjak himnuszának, vagyis a Dániel könyvében található betétnek az értelmezése. Gellért korában persze még nem állt rendelkezésre a tudományos elemzés kifinomult eszközrendszere; a szent életű püspök sem a bibliakutatás elméleti módszerét foglalta össze, hanem egy hasonlattal világította meg írása elején célját: „Magunkhoz kell vennünk a kulcsot – írta Gellért –, amelyre a frigyláda nyílik, és feltárul a kapu is, amelyen át a szentek szentjébe léphetünk.” A cél tehát ugyanaz, mint a korábbi és későbbi teológiai munkákban: a kinyilatkoztatás teljes – vagy minél teljesebb – megértése.
Gellért írását a tudós Isingrimusnak címezte, de a Szentírás megértésére nem csupán az olvasott és képzett teológusoknak van szükségük. A hétköznapi lelkipásztorkodás, a hitoktatás és a prédikáció válik lehetetlenné, ha a klerikus nem próbálja megérteni és híveivel megértetni a Szentírást. A módszer maga azonban sokat változott és fejlődött. Órigenész (184–254) még a bibliai szövegek három jelentésrétegét különítette el: testit, üdvtörténetit és szellemit. Az egyházatyák nagy figyelmet szenteltek az allegorikus értelemnek. Hugo a Sancto Victore (+1141) Ágoston-rendi szerzetes, a párizsi Szent Viktor-apátság magisztere valóságos fordulatot hozott az exegézisben az erkölcsi mondanivaló hangsúlyozásával.
A Bibliával kapcsolatos tudományok fejlődése jól nyomon kísérhető a hazai teológiai irodalomban is. A hazai prédikációk forrásvidékei többnyire – némi nehézség árán – mind megtalálhatók, s így az is könnyen kideríthető, milyen gyorsan tudtak elterjedni az értelmezéstudomány új eredményei. Egy 1525-ben Gilbert de Villiers lyoni nyomdájában nyomtatott prédikációgyűjtemény végére vetett magyar sorokból arra is következtethetünk, hogy a XVI–XVII. században a Szentírás jelentésrétegeit már Augustinus de Dacia rövid, jól megjegyezhető összefoglalásához hasonló magyar emlékeztetővel tették világossá.
Hogy ki lehetett ez az olvasó, nem tudjuk, mert nevét nem jegyezte fel a rendkívül díszes, mozgalmas reneszánsz könyvben. A kötet vasárnapi és ünnepi prédikációkat tartalmaz különböző szerzőktől, a Szentírásból vett részleteket egyszerű metszetek díszítik, és többféle iniciálé is tagolja a szöveget. A prédikációgyűjtemény elején a Szentírás értelmezésére vonatkozó összefoglalást olvashatunk, és bizonyára ez ihlette a magyar használót arra, hogy röviden megfogalmazza a négyes értelmet: históriát, allegóriát, tropológiát és anagógiát. „Moralis, quid agas”, másutt: „tropus quid facias” – mondta Augustinus de Dacia. Az erkölcsi tartalmat kell követni. A XVI–XVII. századi bejegyzés ezt így foglalta össze: „Tropologia: fordulz, buzdulz.” Fordulsz, vagyis megtérsz. Buzdulsz, vagyis felbuzdulsz az igazságra. Két szó, amelybe az ismeretlen használó belesűrítette a lényeget.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
