Hamisítvány

K U L T Ú R S O K K

Akik szeretnek titkokat olvasgatni, megtudni olyat, amit a szomszéd még biztosan nem tud, kilesnének dolgokat, melyeket még szinte senki sem látott, és elsőként akarnak értesülni arról, hogy éppen min konspirálnak a világ vezetői, azok bizonyára örömmel fogadják a hírt: hamarosan indul a világhálón a Wikileaks, amely a susmorgás XXI. századi formáját igyekszik megalkotni és elterjeszteni.
Természetesen összeesküvés-elméleteket tálaló weblapokból eddig sem volt hiány, ám a Wikileaks egy kicsit más: ezt az oldalt a szakértelem és a Web 2.0 aurája vonja körül. (Ez az új divatszó tulajdonképpen az internetes blogokat, gondolataink, fényképeink, video- és hangfelvételeink minden eddiginél hatékonyabb megosztását, illetve az ezekre való azonnali reagálás lehetőségét jelenti a világhálón.)
Az oldal megalkotói – a bárki által bővíthető internetes lexikon, a Wikipédia mintájára – nem kevesebbet tűztek ki célul, mint hogy létrehozzák a kiszivárogtatott dokumentumok gyűjtőhelyét. A Wikileaks címszavai tehát olyan iratokat takarnak majd, amelyeket például kormányzati hivatalokban dolgozó névtelen jóakarók töltenek fel a portálra. Az odalátogató önjelölt szerkesztők pedig majd azon serénykednek, hogy e szigorúan bizalmas információkat magyarázatokkal, elemzésekkel, véleményekkel lássák el – reményeik szerint kiszűrendő a tudatos dezinformációkat.
A www.wikileaks.org címen elérhető, még próbaüzem alatt álló oldal készítői elsősorban olyan országokból várnak dokumentumokat, amelyekben egyéb módon lehetetlen lenne nyilvánosságra hozni a kormányzat tervezett vagy eltussolt disznóságait. Az oldal fenntartóit legelőször is Ázsia, a „volt szovjet blokk”, Fekete-Afrika és a Közel-Kelet „elnyomó rezsimjeinek” disznóságai érdeklik. Az új média bajnokai blogjaikban máris bizonyítottnak látták, hogy tessék, íme egy újabb találmány, amely ismét csak a gyűlölt újságíró feleslegességét bizonyítja: nem lesz már rá szükség a tervezett és véletlen kiszivárogtatásoknál sem.
Kiderült, a dolog mégsem ilyen egyszerű.
Persze mi, magyarok is beletartozunk a „volt szovjet blokkba”, saját kormányzati disznóságainkkal, ám gyanítom, hogy a lap üzemeltetőit jobban érdeklik a volt szovjet köztársaságok disznóságai. Hogy honnan gyanítom? Onnan, hogy a Wikileaks körül egyre több a megválaszolatlan kérdés. A létrehozók személye egyelőre homályban van, csupán annyit lehet tudni, hogy kínai emigránsok, matematikusok, amerikai, tajvani, európai, ausztráliai és dél-afrikai technikai guruk álltak össze a nemes ügy érdekében, számuk eddig huszonkettő, de a kör folyamatosan bővül. A tavaly decemberben kezdődött próbaüzemben már egy dokumentum is felkerült: a szomáliai iszlamisták egy titkos, 2005 novemberében kelt iratát ismerteti az eredetiek fotokópiáit is mellékelve a Wikileaks. Az európai ember e dokumentumokból végre megtudhatja, hogy mennyire gonoszak az iszlám ítélőszékek felállításán fondorkodó turbánosok, és hogy szomáli nyelven az „uj: Go’aan quarssoid” annyit tesz, hogy „tárgy: titkos döntés”. Többet azonban nem, merthogy nehéz, sőt, mondjuk ki bátran, teljességgel lehetetlen nekünk, halandóknak ellenőrizni, hogy autentikus-e a szépen megszövegszerkesztett szomáli eredeti, vagy valami ócska utánzat.
Hamisítvány.
A Wikileaksen mellékelt elemzés, amely felfedi, hogy a portál kínai forrásból jutott hozzá az iratokhoz (hm…), előzékenyen megjegyzi, hogy a forrás lehet autentikus is, de az is lehet, hogy csupán a CIA lejárató kampányáról van szó.
Nos, pontosan ez az, ami miatt a Wikileakset már születésének heteiben is egyre több támadás éri: felmerült ugyanis a gyanú, hogy a projekt mögött az amerikai hírszerzés áll, amely így kíván segítséget nyújtani azon országok ellenzékének, ahol a fennálló kormányzat helyett szívesebben látna valaki mást Washington.
De legyünk jóindulatúak, tegyük fel máshogyan a kérdést: ha a szándékok nemesek is, mi garantálja, hogy az oldalt nem lepik el dezinformációs céllal az ellenséges szolgálatok ügynökeinek irományai? Azt értem, hogy az oldal kiötlői azzal számolnak, hogy éppen úgy, ahogy a Wikipédiát is önkéntes szerkesztők hada vigyázza, majd itt is önjelölt elemzők garmadája vizslatja a felkerülő dokumentumokat (és fűz hozzájuk megjegyzéseket). Egyelőre azonban nehéz látni, hogy mindez miképpen fogja előmozdítani a tisztánlátást. Inkább azt látni, hogy ehelyett még nehezebb lesz látni – tisztán.
Én mindenesetre, a volt szovjet blokk egyik országának mai polgáraként, azt mondom: előlegezzünk meg némi bizalmat, és ha majd márciusban beindul a Wikileaks, tegyünk egy próbát. Ha valaki az államapparátusban esetleg így akar könnyíteni lelkén, töltsön már fel csak egy aprócska dokumentumot: nem kell sok, egy közbeszerzési botrányocska, néhány elsikkasztott milliócska, kerekecske-combinócska.
És ha felkerül a doksi, akkor talán az is kiderül, akad-e még kém – itthon s a tengerentúlon –, aki szeret minket.