Nem tudták az elmúlt években tovább hárítaniuk a megnövekedett költségeket a pékek, ezért szép lassan felélték tartalékaikat – indokolta a kenyéráremelés okát Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke. A szakember elmondása szerint jelenleg még folynak a kereskedőkkel a tárgyalások, amelyek alapján úgy tűnik, a kisebb boltok üzemeltetőivel meg tudnak egyezni, viszont továbbra is nagyobb ellenállás érezhető a multinacionális láncok részéről. A kenyér árának mintegy 15-20 százalékos emelésére január végén, február közepén lehet számítani. Ilonka Boldizsár rávilágított arra, hogy a sütőipari üzemek a fehér kenyér kilóját jelenleg 105–155 forintért adják át, ami nem fedezi költségeiket. Ha sikerülne a kereskedelemmel elfogadtatni a tervezett áremeléseket, a boltokban jelenleg 170 körüli árú fehér kenyeret februártól már kétszáz forint feletti összegért kaphatjuk meg.
Az elmúlt négy évben a szakma nem tudta áthárítani megnövekedett költségeit. Ez alól kivétel volt a tavalyi esztendő, amikor augusztus és november között a kereskedők végül elfogadtak egy csaknem tízszázalékos drágulást. Ilonka Boldizsár elmondta: azóta egy kilogramm liszt ára 36 forintról 56-60 forintra emelkedett, s a megszorító intézkedések nyomán növekedtek az élőmunkaterhek, jelentősen emelkedett az energia ára is. Az érdekvédelmi vezető tájékoztatása szerint a pékek a túlélésért küzdenek, s mivel tartalékaikat immár felélték, költségeiket csak a minőség rovására csökkenthetik. Ez nem lehet cél, ezért a sütödék reményei szerint az áremelés szükségességét az áruházláncok is belátják.
Az energiaköltségek emelkedésével indokolta a kenyér várható drágulását Emesz Csaba, a Királyi Morzsák Sütöde ügyvezető igazgatója is, rávilágítva arra, hogy a liszt is ezért kerül többe. A pékség vezetője ugyanakkor nem volt olyan optimista a végrehajtható áremeléssel kapcsolatban. Véleménye szerint a pékek csak 8-10 százalékos drágulást érhetnek el, ami éppen elég ahhoz, hogy a jelenlegi, 0-3 százalék között mozgó nyereségszintjüket megtartsák. Az elmúlt években – azonos árbevétel mellett – a pékek nyeresége folyamatosan csökkent. Amennyiben a sütödék most is a tíz évvel ezelőtti, 18–20 százalékos árréssel dolgoznának, úgy a fehér kenyér átlagos átadási ára – amennyiért a sütőipari üzemek a kiskereskedőknek szállítják az árut – kilónként legalább 250 forint lenne. Ehhez képest a jelenlegi árrés alig éri el a nyolc százalékot, ami jó esetben nullszaldóssá teszi az üzemeket. Már amelyiket, ugyanis Ilonka Boldizsár tájékoztatása szerint az elmúlt öt évben mintegy 500 sütőipari üzem zárt be. Jelenleg mintegy 1300 sütőipari üzem működik Magyarországon, amelyek összesen 21 ezer dolgozót foglalkoztatnak. Amennyiben folytatódik az elmúlt évek leépülése, úgy akár hatezren is elveszíthetik kenyérkereseti lehetőségüket. A Magyar Pékszövetség szerint az üzemeknek nincs más lehetőségük: vagy árat emelnek, vagy tönkremennek.

„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről