Konokul a tragédiában

Nagyon erőszakoltan Tursics Sándoron is lemérhető a magyar női kosárlabdázás hanyatlása. 1997-ben bajnoki címet nyert a Ferencvárossal, egy év múlva nemcsak a zöld-fehérektől, hanem a teljes NB I-es mezőnytől is elköszönt – nyolc évre. Tavaly nyáron tért vissza a Vasas-Csata vezetőedzőjeként, s csapata az alapszakasz első felét három győzelemmel és tíz vereséggel a tizenkettedik helyen zárta a tizennégyes mezőnyben. Miként a beszélgetésből kiderül, Tursics mégsem változott semmit, sőt talán még konokabb, mint évtizede, kemény bírálatot mond a „kóklervilágról” s benne a menedzserszemlélet uralma alá hajtott kosárlabdázásról.

2007. 01. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szűk évtizede miként lett önkéntes száműzött?
– Néhány hónap alatt minden megváltozott az akkori Ferencváros körül. 1997 májusában egy csupa magyar játékosból álló, fiatal, lendületes, válogatottak sorát felvonultató, motivált csapat nyerte meg a BSE elleni ötödik mérkőzést a Városmajorban. Az év nyarán a társaságból sokan csatlakoztak az Európa-bajnokságra készülő válogatotthoz. Én a játékosokkal legközelebb csak szeptemberben találkoztam. E néhány hónap alatt a szerény, nagy terveket szövögető bajnokcsapatból „sztárcsapat” lett. Ezen a helyzeten még úrrá tudtam volna lenni, ha a szakosztályvezetés támogat a munkámban. A szakmai szempontok azonban egyre kevésbé érvényesülhettek, amikor pedig beköszöntött a Szabadi Béla nevével fémjelzett új vezetési modell a Ferencvárosnál, én rövid úton, az idény végén azonnal távoztam.
– Máshonnan nem keresték?
– De igen, több helyről is. Ám egyrészt nem akartam lesben állni a kollégák állására, másrészt akkoriban nagyon megcsömörlöttem az úgynevezett professzionális kosárlabdázásról, ahol csakis a pénzügyi szempontok számítottak és számítanak ma is. Harmadrészt a feleségemmel 1995-ben elindítottuk a Csata utcai iskolában a sportiskolai modellre épülő utánpótlás-nevelést. Nem akartam Budapestet elhagyni, a családomtól távol élni.
– Nem érezte visszalépésnek csakis gyerekekkel foglalkozni?
– Véletlenül sem, azzal foglalkozhattam, amihez igazán értek, és amit igazán szeretek. Ráadásul már akkor lehetett látni, hogy alakulóban van egy roppant tehetséges korosztály, az 1986-os születésűek.
– Az erre a magra épülő válogatott 2004-ben az ön vezetésével harmadik lett az U18-as Eb-n, ám ön egy évvel később leköszönt. Nem túl korán, hiszen a csapat 2006-ban Székely Norbert vezetésével a húszévesek között ezüstérmet szerzett?
– A külső szemlélő értékelheti így, ám én személy szerint ugyanazt éreztem, mint a Ferencvárosnál. Ha a csapat ugyanazzal az alázattal, lelkesedéssel folytatja a munkát, akkor 2005-ben az ifjúsági világbajnokságon érmesek vagyunk. A nyolcadik hely sem volt csalódás, ám én úgy éreztem, ez a csapat már nem az én csapatom. Ami igaz is volt, mert a társaság szétszóródott különböző klubokba, s az nem az én stílusom, hogy négy hét alatt tegyek csodát. Ennek ellenére minden tekintetben elismerem Székely Norbert munkáját, szívből gratulálok neki a második helyhez.
– Nem ellentmondás, hogy 2006 nyarán a Vasas edzőjeként ismét profiszinten vállalt munkát?
– Nem, sokkal inkább nagy lehetőség. A sportiskolai rendszer ugyanis változatlan, csak éppen gazdagodott egy élvonalbeli klubbal, ahol a középiskolát befejezett, az ifjúsági korosztályból kiöregedett játékosok a felnőttek között is együtt szerepelhetnek.
– Nem aggasztja, hogy a Vasas-Csatának ugyanúgy az Euroleasing a támogatója, mint a Sopronnak?
– Ha arra gondol, hogy a tehetséges játékosokat átirányíthatják Sopronba, akkor nem a válaszom. Vagy ha ez megtörténne, akkor már aligha én vagyok a csapat edzője. Ezzel szemben én úgy látom, hogy az Euroleasing partner egy hosszú távú terv megvalósításában.
– Amelynek az a célja, hogy bebizonyítsa, saját alapokra építve is lehet eredményt elérni?
– Nagyjából igen. A kosárlabdázásban ugyanis, csakúgy, mint az általam csak kóklernek nevezett társadalomban, minden a feje tetejére állt. A szakma, az érték semmit nem számít, csak a pénzhatalom dönt. A hazai bázist felélve a klubok az ismeretlen külföldi játékosokra építkeznek. Régen az alapozás augusztusban a tornateremben kezdődött, ma pedig csak szeptemberben, a Ferihegyi reptéren. Majd a csapatépítés úgy folytatódik, hogy az edzők csalódottan szembesülnek azzal, nem ugyanaz a játékos érkezett a messzi idegenből, mint akit videokazettáról megismerni véltek.
– Nem elég egy klubnál rendet tenni, szövetségi szinten kellene változásokat elérni. Lát erre esélyt a mostani zűrzavarban?
– Edzői pályám, tapasztalataim alapján azt mondhatom, minél nagyobb a válság, annál radikálisabb beavatkozásra van szükség. A szövetség helyzetének jellemzésére már nincsenek is jelzők, teljes pusztuláshoz vezet, ha nem lesz hathatós változás. Tartok tőle, hogy érdemi megtisztulás helyett továbbra is érdekcsoportok háborújának lesz színtere a szövetség, amitől én igyekszem magam távol tartani.
– Ezért nem élt az óvás lehetőségével a múlt hét végén a Diósgyőr elleni mérkőzésen, ahol a vendégek között vitatható játékengedélyű játékosok léptek pályára?
– Igen. Én a játékosaimat a mérkőzésre készítettem fel, nem pedig arra, ügyeskedéssel miként lehet két pontot szerezni. Ha tizenéves fiatalokat erre nevelnék, miként nézhetnék a szemükbe?
– Azért ön is változik. Kemény ember hírében áll, ám az ősszel adott gyors nyilatkozataiból kész geggyűjtemény állítható össze.
– A helyzet annyira siralmas, egyenesen tragikomikus, hogy az ember kínjában kénytelen humorizálni. Ezeket a mondatokat talán nem is annyira a külvilágnak, mint a magam megnyugtatására szánom.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.