Tél volt, hó esett, és jöttek az ünnepek, mi pedig magyar kollégámmal éppen Moszkva belvárosában sétáltunk, amikor váratlanul utunkat állta két apró, tizennégyéves-forma koldus cigány asszony. Rongyokban, szutykosan, hátukon egy-egy batyuval, amelyből két fekete gyermekszempár csodálkozott a világra. A gyermek anyák előrenyújtották szurtos kezüket, és tört oroszsággal könyörögtek adományért. Mindeközben egyikük ékes magyar nyelven azt mondta társnőjének, hogy ezek a férfiak biztosan sok pénzt fognak adni, mert gazdagnak tűnnek.
Ezek után persze mi is nyelvet váltottunk, amitől rendkívül megszeppentek, hiszen valószínűleg még sohasem találkoztak magyarokkal.
– Az úrfiak honnan ismerik a mi titkos nyelvünket? – kérdezték kórusban. Válaszunkban azonban láthatóan kételkedtek, semmiképpen sem akarták elhinni, hogy ők és mi nem cigányul, hanem valójában magyar nyelven társalkodunk…
Moszkvában egyébként két népcsoport foglalkozik koldulással. A már említett romák, akik valaha Kárpátaljáról származtak el, illetve az üzbégek. Ezek a szerencsétlen asszonyok – a férfiak a koldulást megalázónak tartják, ezért nem is gyakorolják – a Moszkvát övező erdőkben sátoroznak gyermekeikkel. Szinte lehetetlen kitiltani őket a fővárosból, hiszen Oroszországban, ha más nem is, de a korrupció tökéletesen működik, tehát miután adóznak a helyi rendőröknek, szabadon dolgozhatnak.
Az extremitásokon túl a többi oroszországi nő sem tétlenkedik. Hagyományos életprogramjuk szerint igyekeznek minél hamarabb férjhez menni, és az elit értelmiséget leszámítva általában két-három gyermeknek adnak életet. A család azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a kötelező otthoni vesződség mellett kemény, nemegyszer férfimunkát végezzenek, sokszor csontig hatoló hidegben.
– Amíg élnek a nagyszülők, nincs is semmi baj, csak később, amikor idős koruk miatt már nem tudnak segíteni, a gyerekek pedig kamaszodnak, akkor kezdődnek a nagyobb gondok – foglalja össze tömören a családi élet problémáit Galja, aki adminisztrátorként dolgozik Novgorod egyik főiskoláján.
Legutóbb a költői nevű Voszhod (napfelkelte) szállodában laktam, amelyre igencsak ráfért a kozmetikázás. Odaérkezésemkor éppen a márványlapokat cserélték az aulában. A padló már elkészült, a falakkal bajlódtak a lányok.
– Ma igazán igényes és tiszta munkát végzünk – mondta büszkén Natasa, a kamasz kőművessegéd. – Persze télen a külső falak vakolása vagy az állványozás már nem leányálom, de azt is el kell végeznie valakinek. Nem igaz?
A Szovjetunióban és napjaink Oroszországában hagyománya volt, van annak, hogy a nők nehéz fizikai munkát végeznek, például építkezéseken vagy gépgyárakban robotolnak.
Egyik este megijedtem, amikor legjobb orosz barátom külvárosi lakótelepéhez értünk. Autóját éppen a félhomályos garázsfaluban igyekeztünk biztonságba helyezni, amikor hangos tapsolás és női kiabálás törte meg a csendet.
Oroszországban egyébként az a mondás járja, hogy a férfinak csupán az esküvő napján kell egyszer az ölébe vennie az asszonyt, azután egész életében a nyakán ülhet… Tapasztalataim igazolják ezt a szólásmondást. Nem volt ez másként Jura barátomnál sem, akinek rendkívül csinos felesége roskadásig megterítette az étkezőasztalt, és egy szava sem volt, hogy oroszosan megittuk az összes vodkát. Sőt végig mosolyogva, kedvesen szórakoztatott minket – például gyönyörű népdalokat énekelt –, miközben a konyha és a nappali között ingázott, hogy a férfiak semmiben se szenvedjenek hiányt.
– Akár a kutya, az asszony is az ember legjobb barátja! Azt is mondhatnám, hogy az orosz nő nemzeti kincsünk, exportcikk – mondta már kissé kapatosan Jura barátom. És valóban, az orosz nőt igencsak nehéz felbosszantani, de ha mégis sikerül, akkor kiskanállal kell a férfi csontjait összekaparni. A férfiak szerint jellemző az orosz fehérnépre, hogy ostoba – ennek ellenére igen találékony –, emocionális, konzervatív, otthon ülő és önfeláldozó.
A családért való mindennapi gürcölés és a nyilvánvalóan kizárólag férfiak által végezhető munkák vállalása mellett az orosz asszonyok többsége az igénytelen, részegeskedő, sokszor erőszakos urát is kénytelen elviselni.
Kérdés, hogy az asszonyok miért kényszerülnek a férfiak helyett irányítani, egyáltalán életben tartani a családot. A magyarázat, hogy kevés a „hadra fogható” orosz férfi! Első helyen áll az alkoholizmus, aminek mértékét és „kultúráját” még véletlenül sem szabad összehasonlítani az európaival. Én még nem találkoztam olyan katonaviselt orosszal, aki ne ivott volna a hadseregben például arcszeszt!
– A túlzott alkoholfogyasztásnak pedig súlyos következményei vannak: betegségek, öngyilkosságok, halálos kimenetelű verekedések, bűnözés, tömeges elhalálozás. A detoxikálóállomások minden este zsúfolásig megtelnek Oroszországban – magyarázza Sztan Terzi belgyógyász. Az Egyesült Államok után Oroszországban tölti a legtöbb ember börtönbüntetését, akiknek a többsége persze férfi. Nem egy büntetés-végrehajtási intézetben kétszer annyian vannak, mint ahány ágy, tehát az egyik váltás éjjel alszik, a másik nappal…
Másrészt a japán háború óta Oroszország folyamatosan harcol valahol, aminek természetesen az a következménye, hogy a férfiak tömegesen halnak meg. Most például Csecsenföldön esnek el a fiatal emberek.
– Természetesen a fiúk mindent elkövetnek, hogy elkerüljék a katonai szolgálatot, de Putyin elnök minden esztendőben rendeletben szabja meg, hogy hány újoncot kell besorozni. Ezért fordul elő az a sok emberrablás, amikor a rendőrség segítségével egyszerűen összefogdossák az utcán a fiúkat, és a sorozóbizottság elé viszik őket – meséli szinte sírva Klavgyija Ikonnyikova édesanya, aki ma már a Katonaanyák Pártjának tagja.
Megjárta Csecsenföldet, mert a gyermeke ott szolgált, és a csecsenek fogságába került. Fia kiváltásáért indult el abba a tűzfészekbe, ahová kemény katonák is félve mennek. Minden ingóságát dollárrá tette, hogy azután kisebb vagyonnal érkezzen a rommá lőtt Groznijba, ahová civil nagyon nehezen juthat be. Állig felfegyverkezett, baksist követelő katonák állták útját sokadszorra, mígnem végre beért a csecsen fővárosba. A főhadiszálláson hosszas unszolására és persze a pénze hatására az orosz hatóságok végre úgy döntöttek, hogy félholt fiát kicserélik egy csecsen lázadóra. Szóval megmentette a legényt, és épségben hazavitte Moszkvába. Azóta Ikonnyikova a katonaanyáknak dolgozik.
Berjozovo járási központ a szibériai Ob folyó partján áll. A városka a leépülés és a nyomor minden nyomát magán viseli. Egyetlen nevezetessége, hogy egykor arisztokrata száműzöttek is „élvezték vendégszeretetét”.
A bokáig érő mocsárban sétálva fiatalokba botlottam. A különös az volt, hogy míg a sihederek igyekeztek tempósan lerészegedni, a másik padon a legújabb divat szerint öltözött lányok figyelték őket, hátha valamelyikük úgy-ahogy józan marad, és udvarolni fog nekik. Leginkább az tűnt fel, hogy a négy leányzó körömcipője makulátlanul tiszta volt, pedig Berjozovo tavasszal és ősszel sárban úszik. Hiába, az orosz nők eleganciája az egész birodalomra érvényes.
Sok fiatal lány azonban nem látja boldognak jövőjét Oroszországban, ezért hirdetések útján keres magának párt. A sláger Németország, Izrael és az Egyesült Államok. Tele van velük a világháló. Szépek, fiatalok, egészségesek, diplomások.
Jelige: Orosz feleséget tessék!
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
