Higgyetek magatokban és a csodában – üzente a múlt héten a játékosainkat kezelő és eközben félig-meddig magyarrá váló flensburgi terapeuta hölgy, Birgit, mi pedig nem nagyon tudtunk mit kezdeni e szombat reggeli levéllel. Mert bár nyilvánvaló, hogy bátorításnak szánta a feladó, mégis kételyeinket erősítette. Hisz akkor most magunkban bízzunk vagy a csodában? A kettő ugyanis nehezen megy együtt.
A spanyolok ellen kezdetben úgy nézett ki, nem lesz szükség külső segítségre; még természetesre sem, nemhogy természetfelettire. A sokadszor „összedrótozott” Puljezevics két ziccer hárításával nyitott, Nagy László pedig két bomba góllal, vezettünk is 4-1-re. Csakhogy hosszú időre mindketten lecövekeltek kettőnél, az ellenfél szinte magától értetődően fordított, és előnyét mindvégig megőrizve nyert 33-31-re. A végeredményt egyébként már a mieink kozmetikázták mínusz kettőre, így az a vb-címvédő ellen jól is mutat, ám ettől még természetes, hogy nem reményeinket táplálta, hanem aggályainkat. Annál inkább is, mert a kulcsemberek közül a spanyolok ellen sziporkázó, nyolcgólos Diaz és a tornát egyedül végigharcoló beállós, Gál fizikai teljesítőképessége határához érkezett – utóbbira ez mentálisan is igaz, olykor a szállodában is úgy járkál, mint a ketrecbe zárt oroszlán –, ráadásul csupán egyetlen esélyünk maradt.
Méghozzá az oroszok ellen, akik ahhoz nem voltak elég jók, hogy megverjék a dánokat (a skandinávok szombat éjjel 26-24-re nyertek), és ezzel minket is bevigyenek a negyeddöntőbe, ahhoz ellenben elég jónak tűntek, hogy csapatunkat kipöcköljék onnan. Igaz, a mostani az utóbbi másfél évtized leggyengébb orosz válogatottja, és az edzőlegenda, Makszimov mester is korosodni látszik, de esetükben minden minősítés viszonylagos; nem véletlen, hogy amióta átrajzolták Kelet-Európa határait, mindössze egyszer győztük le őket. Tegnap – minden túldramatizálás nélkül – az athéni olimpiai elődöntő óta a hazai férfi-kézilabdázás legfontosabb mérkőzése előtt álltunk; ezt Skaliczky László szövetségi kapitány így fogalmazta meg: „Magyarországra általánosan érvényes, hogy semmi nem készülne el, ha nem létezne a legeslegutolsó pillanat. Ez a pillanat most számunkra is elérkezett.”
Csakhogy a vetélytárs is a döntő ütközetre készült, és az előző napoknál sokkal eltökéltebben. Ennek jeleként Iváncsik Tamás orrát már a harmadik percben széttrancsírozták – még szabaddobás sem járt érte –, így vérző arccal indult az öltözőbe. Bátyja, Gergő pedig a kispad felé vette az irányt, miután begörcsölt a már addig is rakoncátlankodó combja. Mindezek dacára együttesünk 5-2-re húzott el, és tartotta is a három gólt, miközben a 12. percre már második hetesét rontotta el, és kettős emberelőnyben is büntetőhöz engedte a riválist. Mivel hátul is cserélni kellett az egyre fáradó belső védőket, minden képzeletet felülmúlt, hogy ha szerencsés góllal is, de 15-12-vel zárult a félidő. Puljezevics ugyanis a hajrában mutatott be három bravúrt, Gál Gyula pedig Kinizsi Pált idézte, amikor emberrel a nyakán, a hátán, a karján, táncolt rendre gólhelyzetig. Lefelé jövet az állapotát firtató kérdésre Iváncsik Tamás csak annyit felelt, szédül, de ezzel nem volt egyedül.
A folytatásban Iváncsik Gergő ismét pályára lépett, Diaz viszont átmenetileg leült, mert az ő lába is felmondta a szolgálatot. De nem azért irigyeltük az oroszokat, mert feljöttek döntetlenre (16-16), hanem mert ők nem kényszerből, hanem a frissítés, a taktikai repertoár szélesítése céljából cserélhettek. A 40. percben Fazekas Nándor váltotta Puljezevicset, és mindjárt azzal indított, hogy a jobb alsóból kihalászott két élesen odaszúrt labdát. Ekkortájt többnyire már az egyenlítésért kapaszkodtunk, ám Gál és Mocsai is valósággal begyötört egy-egy gólt, Fazekas pedig kirúgott egy hetest, s újra vezettünk két góllal (21-19). Második „főállású” jobbszélsőnket, Tombort is kiütötték, így Mocsai szorult egy pozícióval kijjebb. Azt hittük, itt ért véget a hősköltemény, mert az oroszok 4-0-s rohammal 23-21-re fordítottak, de az 56. percben, 24-24-nél ismét egyenlítettünk, majd 25-24-re vezettünk is.
Ezzel azonban csak még keserűbbé vált a vég, hiszen a vetélytárs egalizált, majd két másodperccel a duda előtt bevágta a 26-25-öt jelentő, számára győztes, számunkra tragikus találatot. Ezután már csak egy nagyon vékonyka szalmaszálba kapaszkodtunk, a legjobb nyolcba kerüléshez az kellett volna, hogy Csehország legyőzze Dániát. Bár a meccs elején 7-2-re vezetett, szünetben már a dánoknál volt az előny (17-15), s ha szoros küzdelemben is, érvényesült a papírforma, a skandinávok 33-29-re nyertek, mi pedig lemaradtunk a negyeddöntőről. Úgyhogy nekünk maradt a holnapi, 9. helyért zajló kényszercsata a szlovénekkel.
Az 1978-as, valamint 1982-es átokra emlékezve pedig örökre elfelejtettük azt a klisét, hogy a történelem nem ismétli önmagát.
Középdöntő, II. csoport. Szombati eredmények: Horvátország– Csehország 31-29, Spanyolország– Magyarország 33-31, Dánia– Oroszország 26-24. Vasárnapi eredmények: Horvátország–Spanyolország 29-28, Oroszország– Magyarország 26-25, Dánia–Csehország 33-29.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
