Richard Linklatertől jóval többet várna az ember. A Megetetett társadalom ugyanis egy nagyon elrontott film egy nagyon aktuális és izgalmas témáról. Az eredeti címén Fast Food Nation Eric Schlosser bestsellere alapján ered a gyorséttermek beszállítói után, a nem fikciós könyvből rövid huzavonát követően végül mégsem dokumentumfilm készült. Linklater letért a Morgan Spurlock által a Super Size Me-ben megjelölt útról, a szigorú tényfeltárás helyett embertípusokat és élethelyzeteket kötött össze egy coloradói húsüzem segítségével. S bár a nevéhez olyan független filmek fűződnek, mint a Suburbia vagy a Dazed and Confused, a hazai mozikban is bemutatott Mielőtt felkel a nap és a Visszajátszás, a Megetetett társadalom reménytelenül szájbarágósan mondja el azt, amit minden amerikainak tudnia illene: hogy „there’s shit in the meat”, azaz, hiba csúszott a számításba.
Szépen körbeskiccelődik itt három halmaz, az egyik szütyőbe az amerikai társadalmat kutyapórázon tartó nagyvállalatok – jelen esetben gyorséttermek és húsfeldolgozó üzemek – vezérkara kerül, a másik szütyőbe a világ alfele, a rabszolgahad, a nagyvállalatokat kiszolgáló vendégmunkások kellően megfélemlített tömege, a középsőbe pedig a fogyasztó, akinek abban az öt percben, amit zabálásra szán, nem jut ideje azon morfondírozni, hogy mi is van a palacsintában (hamburgerben). Ahol a három halmaz összeér, ott kulminálódik a probléma, és megkezdődik szépen lassan a nagy amerikai felvilágosodás, amelynek lényege, hogy a meg/beetetett, kihasznált, átvert, ámde közönyös nép változtathat a sorsán, meggondolhatja például, hogy akar-e hamburgerhúst emészteni, húsfeldolgozónak vagy gyorsétteremnek dolgozni, netán piszkos üzelmekkel élő nagyvállalat vezérkarában csücsülni. Akar-e becsapódni és becsapni.
Linklater túl nagyot markol, az USA élelmezésének, farmervilágának, bevándorlóinak és munkapolitikájának minden ismert közhelyét egy csokorba kívánja fogni, az erre elegendő két óra ezért snittekkel ritmusba rakott klisékből áll.
„Még egy hiba, és mehetsz a vesesorra” – mondja az arrogáns művezető a darabolóosztályon robotoló mexikói nőnek, és megtudjuk, hogy a Colorado vendégmunkásaival úgy bánnak a munkaadók, mint a kutyákkal, igen, úgy, ahogy a burgenlandi bárgazdák a magyar pultosokkal, a pesti építőipar oligarchái a „román” munkaerővel, s egyáltalán, úgy, ahogy az erősebb bánik a gyengébbel. Aztán az is kiderül, hogy van, amikor a gyenge többet tud az erősnél: ez történik, amint a gyorséttermi marketinges alámerül a vágóhidak infernójába, és csak pislog, amikor évtizedes karrier után az egyszerű plebsz felvilágosítja: egész eddig ürülékkel és mocsokkal szennyezett húst reklámozott (és bevillan itt a thank you for Smoking című amerikai film a dohányipari marketing és az egészségvédelem korrupt harcáról). Megtudjuk, a pénz hatalma korlátlan, és hogy a fiataloknak kell forradalmat csinálniuk, hiszen nem a fejükre, hanem a szívükre kell hallgatniuk, és Linklater tinédzserei épp olyanok, mint a kádári úttörők: világosan érzékelik a problémát, és jelszavakkal dobálózva lépnek a tettek mezejére, hogy felszabadítsák azokat a nyomorult teheneket, akik nem tehetnek arról, hogy az ürülékük egészen a kapitalista gyorséttermek asztaláig jut el.
Miközben a végére szanaszét esett a film, s a néző kifárad a moziból, mintegy ásítva nyugtázza, hogy bár eddig sem tette, ezután végképp be nem lép egy gyorsétterembe. Ezért már rég megérte.
(Megetetett társadalom, színes, feliratos, amerikai film, 116 perc. Rendezte Richard Linklater. Forgalmazza a Best Hollywood.)
origo.hu
TAJ-kártya nem játék, ezt kell tenni elvesztése vagy megtalálása esetén
