Pellengér

Hernádnémeti nem a tanárt verő kisgyerekek hírével szeretett volna az ország figyelmének középpontjába kerülni. De ha már megtörtént az eset, és országos szenzáció lett belőle, legalább szolgáljon tanulságul. És főként hívja fel a jogalkotók és a társadalom figyelmét arra, hogy Magyarországon mindennap ér fizikai inzultus pedagógust. Óvodában, általános iskolában és középfokú tanintézményben egyaránt.

A pedagógus bántalmazása enyhébb formában bokán rúgás, lökés, szidalmazás, komolyabb esetben látleletre érdemes erőszak a diák vagy a szülő részéről. Számtalan történet kering arról, hogy szakiskolákban a pedagógus az első inzultus után már be sem megy az órára, igaz, ezt a diákok sem igénylik különösebben. Mi mást tehetne sokszor egy nő az elszabadult kamaszok ellen? Szaladjon a rendőrségre? A tizenhat éves korig tartó tankötelezettség miatt a gyermek az oktatási rendszerből ki nem csapható, pedig sokan már nagyon várják a szabadulást. Ezek azonban olyan történetek, amelyek nem szoktak szenzációvá válni a napisajtóban.
Lássuk, hogyan lett rendhagyó módon hír a hernádnémeti esetből. Úgy, hogy Erdélyi János iskolaigazgató kollégája védelmében, valamint a körülmények tisztázása érdekében kihívta iskolájába a rendőröket, így a cselekmény hivatalossá vált, és felkerült a megyei hírportálra. A tanár elleni támadás január 10-én, szerdán történt, de a hír csak pénteken robbant. Erdélyi János és Hernádnémeti jegyzője, Batta István arra a hétvégére fel is függeszthette magánéletét. A csendes Borsod megyei községet elárasztották a tévéstábok és az újságírók, látni akarták az áldozatot és a bűnösöket, a bűntárgyakat és a helyszínt. Kétségkívül növelte a hírértéket, hogy szokatlanul ifjú – kilenc–tizenegy éves, harmadikos – gyermekek voltak az elkövetők.
De ha már így esett, hogy Hernádnémeti felkerült az országos média térképére, figyeljünk fel arra is, amire érdemes felfigyelni. Így az 1973-ban épült és három éve felújított iskolára, amelyben Erdélyi János igazgató ügyességének és ambícióinak, valamint a helyi vezetés támogatásának köszönhetően a diákoknak számtalan lehetőség adatik. Van szép tornaterem, tanuszoda kötelező úszásoktatással, az udvaron tágas sportpálya, az épületben harmincnégy internet-hozzáférési pont, multimédiás és informatikaterem. Van még első osztálytól magyar–angol két tannyelvű oktatás, amelynek során a kisdiákok a tantárgyak harminc százalékát angolul tanulják. A munkát Amerikából érkezett anyanyelvi lektor segíti. A két tannyelvű osztályok mellett működik iskolaotthonos rendszerben nyelvi előkészítő osztály is, mely felkészíti a kisdiákokat arra, hogy sikerrel futhassanak neki az idegen nyelvek megismerésének. E csoportokban folyik felzárkóztatás és fejlesztés is. „Kőműves sem lehet ma valaki, ha nem tud idegen nyelvet” – mondja az igazgató. Mindemellett folyik még a tanintézményben alapfokú néptánc-, zene-, ipar- és képzőművészet-, valamint színjátékoktatás. Erdélyi János igazgatónak, aki mindezt felépítette, a pályája végén járva nem hiányzott ez az eset.
– Nem volt kétséges, hogy rendőr kell és orvos – idézi fel. – A harmadikban olvasásóra volt, amikor a tanítónő szólt, hogy a gyerekek bántották. Én is órán voltam, a helyettesem lehozta a három fiút, az orvos látleletet vett a tanárnőről, aki ezt követően visszament az osztályba tanítani. Csak a következő hét elején ment betegállományba, akkorra jött ki rajta a trauma. Jó kolléga, foglalkozott már nehéz osztályokkal, nem tapasztalatlanság volt a konfliktus oka. Csupán annyit tett, hogy megfogta a rendetlenkedő gyermek kezét, kivitte magával a táblához, és folytatta a magyarázatot. Akkor hangzott el két fiútól a felszólítás: szabadítsátok ki! És két másik elindult, hogy kiszabadítsa. Mint a filmekben.
A három tanárverő fiú közül az egyik túlkoros, kétszer járta az első osztályt, a többieket azonban már az időközben életbe lépett új oktatási törvény szerint nem lehetett nem továbbengedni elsőből, az alsó tagozatban ugyanis harmadik osztályig megszűnt a buktatás, az évismétléshez a szülő beleegyezésére van szükség. Együtt haladnak tehát kényszerűségből azok, akik kor szerint egyformák, de tudásban különbözőek. Vegyes csoport alakul ki, tele pedagógiai és pszichológiai problémákkal, amelyek kezelésére azonban a tanár nincs kiképezve. Ha huszonhárom gyermek közül öt lemaradt a többitől, és hátráltatja a haladást, illetve külön foglalkozást igényelne, nincs könnyű dolga a pedagógusnak. A tanítónő a múlt tanév végén készült jelentésében is rögzítette már: ezek a fiúk a rendszabályokat nehezen fogadják el, és állandósultak a magatartási problémáik.
Ez esetben azonban nem csupán arról van szó, hogy neveletlenek volnának. A három fiú közül egynek folyamatban van az áthelyezése a gyógypedagógiára (a nevét sem tudta a jegyzőnek megmondani), a másik vizsgálatát pedig korábban az iskola kezdeményezte, de a szülők nem járultak hozzá. (Az eset után megadták a szükséges engedélyt.) A harmadik gyermeket a szülők pszichológiai vizsgálatra viszik, hogy kiderüljön, az otthon engedelmes fiú miért változik meg a közösségben. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy két erősebb fiú kihasználta és végrehajtónak küldte őket. A verekedők pedig, korlátozott mérlegelési képességükkel, erősebbnek ítélték a két társuk, mint a tanító dominanciáját, magyarázza Erdélyi János.
A gyógypedagógia szóhasználatában a szegregáció, vagyis a külön nevelés a sajátos nevelési igényű (SNI), régebben fogyatékosnak nevezett gyermekek elkülönített nevelését jelenti. Az új szemlélet, az integráció ezzel szemben az SNI-gyermekek ép társaikkal való együtt nevelését, oktatását szorgalmazza. A valódi integráció lényege, hogy a sérült gyermekek együtt vannak ép társaikkal szinte a teljes nevelési-oktatási folyamatban, és ehhez adottak a szakmai feltételek is. A szükséges feltételek hiányában „rideg integrációról” beszélhetünk, a magyar általános iskolák többségében pedig éppen ez történik, hiszen sem szakember, sem pénz nem jut a valódira. A törvények önmagukban nem elégségesek, hogy meghozzák a kívánt változásokat. Miközben hiányoznak a szakmai és anyagi feltételek az új szemléletű oktatás felépítésére, a diákok és a szülők olyan jogokat kaptak, amelyekkel nemcsak élni, hanem visszaélni is képesek. E jogok figyelembevétele időigényes. Ami a bürokrácia számára rövid idő, az az iskola mindennapjaiban végtelenül hosszú.
– A szülőknek jelenleg olyan erősek a jogosítványaik, hogy azokkal a szakmailag alátámasztott, a gyermek érdekeit szolgáló döntéseket is felülbírálhatják – véli Erdélyi János igazgató, aki számára ez az eset azzal a tanulsággal szolgált, hogy a jövőben nem fog felengedni harmadik osztályba egyetlen nem odavaló gyermeket sem. Ha pedig a tanító és az iskola erről a döntéséről szakmai érvekkel nem tudja meggyőzni a szülőket, akkor a következményekért nekik kell vállalniuk a felelősséget.
Hernádnémeti nem sorolható a szociálisan hátrányos helyzetű települések közé. Nincs „cigány problémája” sem, ami ez esetben azért fontos, mert a média közzétette, hogy mind az öt, a pedagógus bántalmazásában részes gyermek cigány. Közülük csak egy részesül azonban szociális támogatásban, a többiek kifejezetten jómódúak. Batta István jegyző szerint, aki éveket töltött el a gyermekvédelemben, a szociális helyzetnél jóval fontosabb, hogy milyen a családi minta: a cigány emberek általában nem beszélgetnek a gyermekükkel, ha fegyelmezni akarják, hanem elverik. Egyrészt jelen van tehát a szülői agresszió mint elfogadott jelenség, másrészt pedig a televízióból érkező erőszak, amely már a mesefilmeket is jellemzi. Nem véletlen, hogy a kalandosan hangzó „szabadítsuk ki” felszólítással indult meg az iskolai akció. És elhangzott a „ha nem vered meg, én verlek meg” fenyegetés is. A mai társadalomban, magyarázza a jegyző, sok a tisztázatlan helyzet. Gyakran a szülők tevékenysége is maszatos.
Joggal tartott attól az igazgató és a jegyző, hogy e hírverésnek nagyobb lesz a kára, mint a haszna, hisz a média továbbáll, az érintettek pedig, miután pellengérre kerültek, magukra maradnak a problémáikkal.
A jegyző a meghallgatások után úgy döntött, hogy védelembe vételi eljárás alá vonja az érintetteket. Az eljárás célja, hogy a koruknál fogva nem büntethető gyerekeket a magatartási szabályok betartására, szüleiket pedig ezek felügyeletére kötelezzék. Batta István elmondása szerint a szülők mindvégig együttműködőek voltak, elismerték nevelési hiányosságaikat, melyekről nem is mindig tehetnek, hiszen az anyák között a hét osztály a legmagasabb iskolai végzettség. Voltak már korábban is óralátogatáson, és látták, hogyan viselkednek gyermekeik az iskolában, csak ők maguk is tehetetlennek bizonyultak. A jegyzőnek ez esetben két lehetősége van. Védelembe veszi, és a családban tartja, vagy kiemeli a gyermeket a környezetéből. Hernádnémetiben ma úgy látszik, hogy külső segítséggel megoldható a helyzet. A családsegítő szolgálat szakembere tizenöt napon belül dolgozza ki és fogadtatja el azt a tervet, amely a család tagjai számára különféle magatartási szabályokat ír elő, majd ezek betartását rendszeresen ellenőrzi. Ha a kísérlet nem jár sikerrel, a gyermekek nevelőintézetbe kerülhetnek.
Az eset különlegessége, hogy ilyen kicsi gyermekek nem szoktak ilyen súlyos cselekedetet elkövetni. Batta István szerint ideje lenne a társadalomnak elgondolkodnia azon, miféle mintákat ad az ifjúságnak. Agresszív, veszekedős felnőtteket látnak maguk körül a köz- és magánéletben egyaránt, felgyorsult a gyermekek biológiai fejlődése, miközben azokat a szellemi „javakat”, ingereket, amelyeket naponta a nyakukba kapnak, nem tudják feldolgozni. A jogalkotók nem véletlenül határolták be, hogy a tizennegyedik életév a büntethetőség, a beszámíthatóság korhatára. Egy gyermek nem tudja felmérni a tettei következményét. Ha ezek a fiúk betöltötték volna a tizennegyedik életévüket, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt kerültek volna büntetőeljárás alá. Így akár azt is mondhatjuk, szerencséjük volt, hiszen a figyelmeztetés időben érkezett.
Jegyző és iskolaigazgató Hernádnémetiben az utóbbi napokban csak feljegyzéseket és jelentéseket írt. S ha akadtak is kényelmetlenségeik, nem bánják, hogy az ügy nagy nyilvánosságot kapott. Ki kellett egyszer ennek robbannia, mondják, hogy az oktatási kormányzat végre odafigyeljen az oktatási rendszerre, és ne csak a diák, hanem a pedagógus védelmét is törvénybe foglalja. A tanárok inzultálása, fizikai bántalmazása a magyar iskolákban mindennapos, csak az iskola jó hírének védelmében nem szokás közhírré tenni. A község képviselő-testülete azt tervezi, hogy a tanulságokat levonva harcba száll a pedagógusok érdekének védelmében, országos akciót indít, hogy kikövetelje a tanárok jogait.
Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok miniszteri biztosa úgy véli, nem a tanárokat kellene megvédeni, hanem az erőszakot kellene kiszorítani az iskolából. A hernádnémeti kezdeményezés tehát nem jó irány. Mint mondja, a kisgyerek nem eredendően rossz, csak rosszá válik, és ennek okait kell felderíteni és megszüntetni. Valóban nincs jogszabály a tanárok személyiségének védelmére, őket az az iskolai légkör védheti meg, amelyik nem enged teret az erőszaknak. Ha a tanári kar nem boldogul, segítséget kérhet pszichológustól, kriminológustól, családsegítőktől, rendőrségtől. Arra a felvetésre, hogy az iskola és a pedagógustársadalom nincs felkészítve és felkészülve az új társadalmi jelenségek, illetve irányzatok, így az integrált oktatásból adódó nehézségek kezelésére, az ombudsmantól azt a választ kaptuk: szidjuk az integrált oktatást, ugyanakkor azt hangoztatjuk, hogy ha nem muszáj, senkit ne rekesszünk ki a többség közül. Valóban sok még a kérdés, hogy melyek erre a legjobb módszerek, de éppen e problémák kezelése a pedagógus munkájának egyik lényege. A szüntelen tanulást mindenkinek vállalnia kell.
Hét és fél év alatt az oktatási jogok biztosa nem találkozott a hernádnémetihez hasonló esettel. Az elé kerülő ügyek közül a leggyakoribb, amikor tanár diákot bánt vagy sért, évente tíz–tizenöt ilyen eset van. Ezek többsége nem fizikai atrocitás, hanem verbális: személyiségi jog, emberi méltóság megsértése. Nyolc év alatt három olyan eset volt, hogy szülő vert meg tanárt. Hogy diák bántalmaz tanárt, az évente legfeljebb kettő-három fordul elő, de az elkövetők idősebbek. A vizsgálatok azt mutatják, hogy e cselekmények lappanganak, bár közel sem olyan mértékűek, mint azt gondolnánk. Most azonban kilenc–tíz éves gyermekek verték meg a tanárukat. Ezért is hangoztatta több fórumon az ombudsman azt a véleményét, hogy a gyerekek nem úszhatják meg büntetés nélkül. Fegyelmit kell indítani ellenük, mely legszigorúbb esetben az intézményből való kizárást vonhatja maga után. Aáry-Tamás Lajos szerint a büntetés egymagában nem garancia arra, hogy az eset nem ismétlődik meg. Márpedig ha egy iskolában az erőszak mindennapossá válik, tönkreteszi az iskola és a tanárok becsületét. Ha egy közösség nem tudja megfékezni az erőszakot, szinte biztos lehet benne, hogy az visszahullik rá, és megfizeti az árát. Ezt azonban törvényekkel nem lehet szabályozni, csak összefogással, a civil társadalom, a kortárs csoportok, szülői közösségek, kisebbségi szervezetek és a hatóságok együttműködésével.
Értelmetlen a tanárok önvédelemhez való jogát feszegetni, véli Aáry-Tamás, hiszen jogállamban a közszolgáltatónak kötelességei, az állampolgárnak jogai vannak, márpedig az oktatás közszolgáltatás. Léteznek tanári jogok is, csak más, például munkaügyi viszonylatban. A pedagógusoknak pedig arra kell törekedniük, hogy javítsák az általuk nyújtott szolgáltatás színvonalát, és ha egymaguk nem boldogulnak, segítségül kell hívniuk a társadalom érintett tagjait, szervezeteit is.
Épp ezt teszik most Hernádnémetiben.