Reform helyett deform

A Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ tervezett bezárása miatt írok, a kiszolgáltatott csecsemők és veszélyeztetett anyák védelmében. A kórházat már sajnos 1995-ben is megpróbálták bezárni, de akkor ezt a nyilvánosság segítségével sikerült megakadályozni. A kórház megmaradása óta sokszorosan bebizonyította létjogosultságát.
Ha nem lenne ilyen kórháza az országnak, akkor sürgősen alapítani kellene. Az ország anyagi helyzetére már csak azért sem lehet hivatkozni, mert azt a rengeteg munkát, az évek alatt felhalmozott szakmai tapasztalatot és tudást, az itt dolgozó szakmai elitet, az infrastruktúrát, amely ezt a kórházat jellemzi, képtelenség és merő pazarlás lenne újból, esetleg máshol felépíteni. Szétszedve, funkcióit és erőforrásait különböző helyeken szétosztva pedig már nem ugyanaz volna a kórház, meg sem közelítené azt a hatékonyságot, mely már hosszú évek, évtizedek óta jellemzi.
Olyan korban élünk, amikor országunkban a népesség csökkenése szinte megállíthatatlan, a nők, munkahelyük elvesztésétől félve, kitolják a szülést 30–40 éves korukra, s emiatt egyre több a problémás szülés. Így roppant nagy az igény a speciális, rendkívüli tudással rendelkező orvosokra és kórházakra. De ugyanúgy példaként hozhatjuk fel a létbizonytalanságtól, a gyermekvállalás anyagi nehézségeitől és egyéb okoktól megriadt kismamák helyzetét is, akik emiatt nem merik vagy nem tudják vállalni gyermekük felnevelését. Ezekben az esetekben segített oly sokszor a fővárosban és az országban is egyedülálló, méltán híres inkubátorprogram, mely számos csecsemő életét mentette már meg. Ám a Schöpf-Merei orvoscsapata nemcsak szüléseket bonyolít le, hanem hosszabb távon is foglalkozik az édesanyák és kicsinyeik sorsával, követve sorsukat, így az esetek döntő hányadában egészséges fejlődésüket. A kórház jelenleg is telt házzal működik, csak a múlt évben több mint kétezer szülést folytattak le itt – ezt a teljesítményt országos szinten sem tudják utolérni más kórházak vagy akár klinikák.
A tulajdonos főváros nem alaposan, szakmailag és racionális érvek alapján felállított optimalizáció vagy megtakarítás alapján kívánja bezárni a kórházat. Akkor mi lehet a háttérben? Talán privatizációs célok, mert el akarják adni a kórház amúgy igen értékes épületét? (Már eladták a kórház Knézich utcai szárnyát és a hozzá tartozó kertet.) Minden, mely e kórházhoz köthető, eltörölhető egy tollvonással, egy politikai döntéssel? Ilyen egyszerű volna megsemmisíteni egy ilyen intézetet? Mi, édesanyák ragaszkodunk ehhez a kórházhoz, ehhez az épülethez, ezekhez az orvosokhoz, akiknek egészséges gyermekeink életét köszönhetjük.
Ez a kórház a mi adóforintjainkból épült, mi tartjuk fenn társadalombiztosítási hozzájárulásainkkal, sorsáról is csak mi dönthetünk, nem pedig olyanok, akiket önző érdekek vagy pedig messzemenő hozzá nem értés vezérel.
Perityné Dulai Mária
Budapest

Az egészségügyi kormányzat tobzódik az ostobábbnál ostobább ötletekben. Kórházak bezárása, szakképzett személyzet külföldre üldözése, mentőszolgálat szétrobbantása, kamarák szétzilálása, nemzeti vagyon átjátszása magánbefektetők (gyakran nem is szakmai, hanem kötődések és érzelmek nélküli pénzügyi befektetők) kezére és zsebébe. Kilátások: a lakosság általános egészségi állapotának meredek romlása, nagyszámú haláleset és olyan súlyos egészségkárosodás a betegszállítási távolságok és időszükséglet tetemes növekedése miatt, ami még a siralmas állapotban levő, elnyomorított mostani egészségügyi szervezet mellett sem következnék be. Különösen nagy az általános aggodalom a gyermekintézmények és a sürgősségi ellátás leépítése miatt, no meg sok helyen vidéken. Mellékhatásként a praxisban megmaradó orvosok és kisegítő személyzetük is bedilizik a reájuk nehezedő, naponta fejlődő kaotikus reformadminisztrációs elvárásoktól.
Kelen Rudolf
Budapest

A minap egészségügyi miniszterünk azt javasolta az egyik kórház igazgatójának, hogy a háromfős kórtermeket a gazdaságossági mutató javítása érdekében alakítsa át kétszemélyesekké. Zseniális ötlet. Ennél zseniálisabb már csak az lenne, ha egyszemélyesekre tett volna javaslatot. Támaszkodva némi gazdasági-matematikai ismereteimre, a kórházak alagsori patológiáinak tepsijei nagyobb kihasználtsága érdekében nekem is lenne javaslatom, de a toll megáll a kezemben. Legalább halottainkat tiszteljük, ha már az élőket nem.
Mózes Miklós
Székesfehérvár

A szemináriumokon azt tanultuk, hogy ha a szocializmus felépül, már nemcsak a munkánk után, hanem a szükségleteink szerint is részesülhetünk a javakból. Ezt már nem próbálhattuk ki, de az egyik legfontosabb szociális vívmány, az egészségügyi ellátás törvény által is garantált áldásait igen. E szerzett jogunkat kívánják most elvenni. A nyugdíjasok a társadalom leghadviseltebb rétege, tőlük 40–45 évig levonták a tb-járulékot. Akik szinte puszta kézzel építettek a romokból országot, most kaptak hálából egy olyan egészségügyi reformcsomagot, amely leginkább őket sújtja. Mert sokan vannak, akik 50 éves korukig azt sem tudták, hol van az orvosi rendelő, de 60 után mindegyikük állandó vendég a rendelőkben és patikákban. Ők fogják a legtöbb vizitdíjat, gyógyszerdobozdíjat fizetni, ha az elképzelés megvalósul. Akik az ország gazdaságát lehervasztották, most ezekkel a hányatott sorsú obsitosokkal akarják a romokat ismét eltakaríttatni? Talán nincs már szükség rokonszenvükre?
Kiss Antal
Miskolc

Hatvannégy éves, csontritkulással küszködő nyugdíjas vagyok. Most hallottam, hogy a csontritkulás gyógyszereit megemelték a háromszorosára. Ha jól tudom, akkor Magyarországon másfél millió embernek van csontritkulása, ami nem gyógyítható, legfeljebb megállítható, ha van pénz gyógyszerre. A csontritkulás miért maradt le a krónikus betegségek listájáról? Negyvenháromezer forint a havi nyugdíjam. Ha nem tudom kiváltani a vizitdíjjal megspékelt gyógyszert, amit még talán a vizsgálat fizetőssé tétele is megnehezít évente egyszer, akkor hamar elérem azt az állapotot, hogy törik a csontom, gipszelés, és végül magatehetetlenség vár rám. Bárcsak meghallanák odafenn!
Kiss Mária
e-mail