Röviden

MN
2007. 01. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány a jelölt
Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt javasolja az MSZP elnöki posztjára a szocialisták Heves megyei szervezete – született meg a döntés a pártszervezet egri tisztújító ülésén, ahol ismét Sós Tamást választották megyei elnöknek. Egyelőre Gyurcsány Ferenc az egyedüli jelölt az MSZP elnöki posztjára – szögezte le ugyanitt Juhász Ferenc alelnök. Ezt mondta: „Komoly politikai észérv szól amellett, hogy megegyezzen a miniszterelnök, illetve a nagyobbik kormánypárt elnökének személye”. (MTI)

Persányi és a gázok
Még az idén benyújtja a kormány az Országgyűlésnek a nemzeti éghajlat-változási stratégiát, ez foglalkozik majd az alkalmazkodási feladatokkal, az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésével – hangoztatta Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter. Elmondta, Magyarországon is sokat lehet még tenni a takarékosabb energiafelhasználásért, a megújuló energiák nagyobb arányú használatáért. Ma már az energiafelhasználásban 5,3 százalékot jelentenek a megújuló források. (MN)

Ellenzik a kormánynegyedet
Továbbra is számvevőszéki vizsgálatot szorgalmaz a Fidesz a kormányzati negyed ügyében, és megdöbbentőnek tartja, hogy az ország jelenlegi helyzetében a kormánynak továbbra is a negyed felépítése a legfontosabb problémája – nyilatkozta Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője tegnap. Ezzel arra reagált, hogy a kormányszóvivő bejelentette, a kabinet döntése önálló, a kormányzati negyed projektjének koordinálását végző szervezeti egységet hoz létre a kancelláriaminiszter vezetésével. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.