Szikra pattan, de láng nem lobban

Blablabla, magyar kultúra, blablabla, hangsúly fönt. Blablabla, magyar kultúra, blablabla hangsúly lent. Ez a magyar kulturális tévéinterjúk alapképlete. Két blablabla között rendszerint megfigyelhetjük a riporter előbb gyötrődő, majd diadalmas arcát. Időközben sikerült ugyanis a fenti jelzős szerkezetet viszonylag épnek tűnő kérdőmondatba illesztenie. Megfigyelhetjük továbbá az interjúalany kétségbeeséstől kidülledő szemeit, amelyek azt üzenik: Mi ez a hülyeség? Hová kerültem? Mit lehet erre válaszolni? Mit csináljak most? Mondjak én is egy blablablát, vagy tetszőleges kérdésre mondjak valami értelmeset?
S ha hétköznapjaink során a kulturális blablablázás zajlik – mivel, aki csak leérettségizett, azt hiszi, tud kulturális interjút készíteni –, mitől táltosodnának meg ünnepnapokon a médiaemberek? A magyar kultúra napján egyedüliként a Duna TV szánta el magát arra, hogy a délutáni verses műsor mellett – amelyben Nagy Anna szavalt – művészektől, az utca emberétől, a kultuszminisztertől kérdezősködjön a magyar kultúra állapotáról. Csakhogy amíg a negyedik hatalmi ág képviselői, szerkesztők, riporterek, műsorvezetők maguknak nem teszik fel a kérdést: mi az, hogy magyar kultúra, addig a legjobb szándékok eredménye is csak blablabla. A Kikötő című kulturális magazin magyar kultúra napi különkiadásának legszebb felszikrázása Lovász Irén nevéhez fűződik, aki nagyon udvariasan kikérte magának, hogy az ő népdaléneklése „produkció” lenne, elénekelte egyik legszebb népdalunkat, a Szivárvány havasán kezdetűt, s aztán népdalaink gyógyító szerepéről, a hagyomány lényegéről szólva feladta a labdát Mucsányi Jánosnak, hogy végre igazi beszélgetés kezdődjön a magyar kultúráról. Mucsányi azonban moccanni sem tudott. Egy-egy szikra pattant Hamvay Zsolt zeneszerző, Mundruczó Kornél filmrendező és mások szavai nyomán is, de átgondoltság híján nem csaptak át lángba. A határainkon túli magyar kultúra képviselőivel folytatott beszélgetésekből indirekt módon legalább annyi kiderült, hogy az ottaniak sokkal reálisabb (kulturális) önképpel bírnak, sokkal frissebbek, mozgékonyabbak, sokkal inkább képesek az érdekérvényesítésre. Persze ahhoz, hogy feltegyük a kérdést, mi erre miért nem vagyunk képesek, előbb látnunk kellene, milyenek vagyunk valójában. A Duna TV inkább csak inkompetensnek bizonyult ezekben a kérdésekben, az MTV azonban kifejezetten cinikusan állt hozzá az ünnepléshez. Az m2 – az a csatorna, amelyet a legkevesebben tudnak fogni – sugárzott ez alkalomból rég készült verses műsorokat, főműsoridőben a Háry János egyébként nagyszerű rajzfilmes verzióját, és ezzel jó napot kívánok. Az m1-en A tv ügyvédje meg a Kékfény ment főműsorban a magyar kultúra napján. A Kultúrház Amerikát megjárt magyarokkal foglalkozott, igaz, a beszélgetésekből – mintegy melléktermékként – részben azok az alapproblémák is kidomborodtak, amelyeknek a Duna TV-s műsorban kellett volna a végére járni.
A negyedik hatalmi ág további kivételezett képviselői, a földi sugárzású TV2 és az RTL Klub persze még ennyire sem méltatták se Kölcseyt, se a Himnuszt, se a magyarságot. A Filmmúzeum meg, nem tudni, mi okból, épp Kádár Jánossal volt elfoglalva és az MSZMP-ről készült diafilmekkel.
(Kikötő, Duna TV, 2007. január 22. 19 óra.)